Nincs a világon egy másik olyan könyv, amelyet annyi nyelven és olyan sok példányszámban adtak volna ki, mint a Bibliát. Értéke anyagi javakban, pénzben, drága kövekben, ékszerekben, és még sorolhatnám, nem fejezhető ki. Hisz amiket felsoroltam az mind időleges, és múlandó, de amit a Bibliából nyersz, az örök! Más szót nem találok rá, csak azt, hogy a Biblia kincs!
Miért? Értékrendet állít fel az élet minden területén, mely arra hivatott, hogy akik elfogadják, és az útmutatása alapján hittel élnek, lehetőséget biztosít arra, hogy méltókká legyenek Isten országára. 2 Tess. 1:5
A Mindenható Istennek gondja volt, és ma is van a teremtményére. Ha semmi mást, csak a 2 Mózes 20: 2-17-ben foglaltakat, nevezetesen a Tízparancsolat betartod!
Nem lenne szükség a Rendfenntartó szervekre, nem lenne szükség a Büntető Törvénykönyvre, börtönökre és még sorolhatnám.
Ha átgondolod, Isten nem egy nehezen érthető, bonyolult Útmutatást adott, hogy annak megfogalmazását csak komoly iskolázott emberek érthetik meg, hanem a legegyszerűbb embernek is érhető. Első hallásra is érthető, mert egyszerű szavakban foglalt parancsolatokat kaptunk. Mindez utat mutat egy szeretetteljes, békés paradicsomi élet örömére, amelynek betartása szavatolja minden teremtett lélek számára az élet koronáját.
A Lukács 17: 20-21-ben azt mondja Urunk, hogy „Az Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. Sem azt nem mondják, itt vagy ott van, hanem Isten országa tibennetek van.”
Nagyon kevés család van, ahol ne lenne Biblia, bár lehet a padláson, vagy a lakás kevésbé használt részében porosodik.
Fáj, mikor Istenkáromló beszédeket hallok, fáj, mikor visszautasítják, vagy megcáfolják a Biblia – a Szentírás igazságát. Isten szava biztosíték arra, hogy ígéretei beteljesedjenek.
„Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek, de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, mondja a te könyörülő Urad” (Ésaiás 54:10)
A másik helyen, az 1 János 5:14-ben „Ha kérünk valamit, az Ő akarata szerint, meghallgat minket” Isten nem ígért áldást kérés nélkül. Miért?
Mert tőle csak az övéi kérnek, akik nem ismerik Őt, azok nem az Ő tetszése, és nem az Ő akarata szerint élnek.
Az Isten akaratával megegyező élet a mi javainkat szolgálja!
A gonoszoknak, az Istenteleneknek meg van az okuk a rettegésre!
Azok, akik megvetik Istent, megszegik a törvényét, nem ismerik el a dicsőségét, és úgy élnek, mintha Isten nem létezne. Ezek az emberek ne higgyék, hogy Isten az utolsó napon megmásítja a szavát! Nem! Mert Ő kijelentette: „Ezért én is búsulásom szerint cselekszem, nem fog kedvezni szemem, sem meg nem szánom őket, s ha kiáltanak füleimbe nagy felszóval nem hallgatom meg őket” Ezékiel 8:18
Isten változhatatlanul szent. Pontosan ezért gyűlöli a bűnt, és örökre gyűlölni is fogja.
Kedves Olvasó! Ha még nem döntöttél, és életed Isten nélküli, ma még jöhetsz a kegyelem királyi széke elé! Jézus azért jött a földre, hogy megbékélést hozzon Isten és te közted!
Olvasd a Bibliát, ami számodra feltárja az igazságot, és imádkozz naponta, hogy kapcsolatod legyen az Istennel.
Írta: Dózsa Lajos