A  napokban, mikor készültem a missziós gyülekezetünk szolgálatára, megkérdeztem az Úrtól: „Uram mit akarsz üzenni ennek a népnek?” És az Úr, adott a szívembe egy szót: „folyamatosság”.  Sokáig forgattam az elmémben, mit is akar az Úr mondani ezzel a szóval, míg végül is a Szent Szellem kibontotta előttem.
Ez egy fontos üzenet, ami mindenkinek szól, különösen a hívők életére vonatkozik.
Gondoljuk át 1-2 példa alapján miről is van szó. pl: Ha egy kocsival megállunk az emelkedőn, akkor induláskor gázt kell neki adni, hogy nehogy visszaguruljon és a mögötte lévőkben is kárt okozzon. Tehát folyamatosan előre haladunk vele, míg az úti célunk végére nem érünk.
Másik példa: Valószínű meséltem már nektek, de most a szóértelmezésé miatt újra elmondom, hogy a gyermekeim mikor kicsik voltak, időnkén sétálni vittem őket az utcára. Én szépen folyamatosan ballagtam az úton, ők pedig előre szaladtak, és mikor visszafordultak, nagy megelégedéssel vették tudomásul, hogy nagy előnyük van. Megálltak és a járda mellett lévő sekély kisárokba mentek, egy pici bogárért, vagy éppen egy szál virágért és közben megláttak valamit, amit jól átvizsgáltak. Én szépen utolértem őket, sőt el is hagytam, és egész messze kerültem tőlük. Mikor felfigyeltek arra, hogy nem hogy előnyük van, hanem nagy a lemaradásuk, kétségbeesve kiabálták: „Anya, várjál meg!” Volt mikor megálltam, és mosolyogva néztem a siető kis lábakat, amik mindenképpen hozzám akartak futni. Előfordult azonban az is, hogy nem vártam meg őket, ezzel akartam bemutatni nekik, milyen az, mikor valaki nem folyamatosan halad az úton. Ilyenkor nagyon elkezdtek futni, ami kimerítő lehetett számukra, de behozták a lemaradást, és gyorsan belekapaszkodtak a kezembe, hogy együtt haladjunk. „Hogy együtt haladjunk”- mert akkor nem kell kétségbe esve futni, hogy utolérjenek.
Nos hogyan vonatkoztatjuk a folyamatosságot a hívők életére? A hívő embernek mindig előre kell haladni, mert a megállással, visszafordulással visszaeshet. Még távolabb kerül, mint amilyen messze volt az Úrtól.
Tehát fontos a rendszeres imaélet, Bibliaolvasás, Gyülekezetbe való járás, Úrvacsora vétel, adakozás, stb.
Tehát „benne van a vérkeringésben”, ahogy szoktuk mondani, és élő kapcsolat alakul ki az Úrral! Ez a legfontosabb! Mennél inkább többet vagyunk az Úrral, annál inkább megismerjük, és mind jobban vágyunk a Vele való kapcsolatra. Vágyjuk a Vele való találkozást, Ige, átélések, természetesen a Szent szellem által van mindez.
Így egyik lépcső fokról a másikra lehet jutni, tehát egyre közelebb az Úrhoz.
Mi is az, ami az egyéni és a gyülekezeti életünk épülését akadályozza? Azok a bűnök, amik eltávolítanak Istentől, és amint beszéltem róla, a visszaguruló kocsi a másokban is kárt okoz. Ilyen a pletyka, a gyűlölet, irigység, viszálykodás, és sorolhatnám. Sajnos ezek a bűnök megállítanak a folyamatosságban, és mint a gyerekek, míg bóklásztak a kisárokban, és köztünk a távolság nőtt, így nő a távolság Isten és az ember között, ha nem az Úr dolgaival foglalkozik.
És mikor ráébredünk, hogy elmaradtunk az Úrtól, mit teszünk? -„Anya várjál!”- kiáltunk mi az Úr felé.
-És ha jó keresztyén vagy, igyekszel felismerni, és bepótolni. – Van mikor az Úr is megtanít a folyamatosság megbecsülésére, ilyenkor azonnal nem vár meg bennünket. –De sietősen menjünk vissza és kapaszkodjunk bele a kezébe, hogy megnyugvást találjunk Nála. Bebiztosítjuk magunkat, hogy többet ne maradjunk le Tőle!

Igen Kedves Testvéreim! Mi, akik büszkén valljuk az Úr gyermekeinek magunkat, fogjuk mindig az Ő kezét, ne bóklásszunk el Tőle, mert számunkra az mindig veszélyt okoz! Jó nekünk az Ő közelsége, jó, ha átölel, ha ránk mosolyog, de néha szükséges, hogy a karjaiban hordozzon bennünket. Vágyjunk az Úrral való élő kapcsolatra, a mi szeretetünket fejezzük ki, ha ott vagyunk mindig Vele. Azt mondja most az Úr mindannyunknak: „Szüntelenül imádkozzatok” Tegyük hát, hogy az Ő védelme alatt élhessünk már a földön!