„Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre  kötelezze testedet” ( Préd. 5:6 )
A nyelv bűneiről sok szó esik a közösségekben. Amikor az Úrhoz tért lélek már a káromkodás, hazugság, Isten nevének hiába felvétele, átkozódás, trágár tréfák bűneitől megszabadult, a nyelvnek még mennyi finomabbnak gondolt bűne marad meg… Milyen könnyen nyílik meg a szánk szeretetben ítélkezésre, indulatos szóra, türelmetlen kifakadásra, hízelgésre, hamis bókra, vagy az álhatározottság és áligazság köntösébe bújt nyers beszédre.
A nyelv sokféleképpen vétkezik, méltán mondja az apostol: „A nyelv is kicsiny tag, de nagy dolgokkal kérkedik. Íme, kicsiny tűz milyen nagy erdőt felfújt.”( Jak. 3:5) E nagy dolgoknak egyike az, amiről fenti Igénk is szól, hogy a száj, a beszéd bűnre kötelezheti a testet.
Milyen szomorú, mikor a beszéd gúzsba köt egy lelket, és az tehetetlenül vergődik annak fogságában. A szánk bűnre kötelezheti a testet könnyelmű ígéretek, indulatok által. Nem Isten szerint való ígérni valamit, ami ellenkező az Ő akaratával, és ezzel a könnyelmű beszéddel leköti a testet is. Milyen végzetes lehet, ha valakinek hirtelen harag, a bosszú ad megoldatlan fogadalmat vagy ígéretet ültet az ajkára, és az egész életét lekötheti úgy, hogy nem tud őszintén az Úr Jézus követője lenni, hanem tehetetlenül egy könnyelmű átok súlyával terhelve a kárhozatra megy.
Egyszer egy nagyon szomorú történetet olvastam. Egy kis városkában élt egy házaspár. Még mint fiatal házasok egész csekélységen összekülönböztek. Az asszony, mint afféle fiatal és hirtelen teremtés hazaköltözött a szüleihez, és azt mondta vissza sem megy, míg a férje érte nem megy, és bocsánatot nem kér tőle. A férj is meg akarta makacsul mutatni, ki a legény a gáton, és büszkén kijelentette, ha az asszony megalázkodva vissza nem jön, ő ugyan egy lépést nem tesz utána. Teltek a napok, hónapok, sőt esztendők. A két ember szerette egymást, vágyakozott egymás után, de szájuk könnyelmű kijelentése, szövetkezve a gőggel, és daccal olyannyira megkötözte őket, hogy a városban élve megöregedtek, és meghaltak anélkül, hogy a családi élet boldog örömeit élvezték volna, amit pedig felkínált nekik Isten.
A száj és a nyelv, az elhamarkodott fogadalom, könnyen lekötelezi a testet abban is, hogy valaki ne kövesse Isten útját.
Egy fiatalember, aki rendszeresen járt gyülekezetbe, jól akart nősülni, és megkérte egy gazdag leány kezét. A lány megígérte, hogy hozzá megy feleségül, de csak azzal a feltétellel, ha megátkozza magát, hogy többé nem megy a gyülekezetbe. A férfi teljesítette ezt a sátáni kívánságot. Évtizedek teltek el, de az ő átkára való hivatkozással elkerülte azt a közösséget, ahol az Úr Jézus szeretettel mutatta meg neki nagy kegyelmét. A száj lekötelezte a testet, és megoltotta a lelket.
Pedig: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az életét elveszti?” ( Máté 16: 26)
Egyszer nagyon jóravaló emberrel találkoztam. Látszott rajta, hogy szenved és nincs békessége, és szüksége volna az Úr Jézusra, és a közösségre, hogy hordozzák őt fájdalmai, s nehézségei között. De mikor erre került a szó, szomorúan mondta, hogy ő bizony nem mehet gyülekezetbe, mert egyszer megfogadta, hogy nem megy, s törjön el a lába, ha a gyülekezetbe beteszi. – Szegény ember, ilyen ígéret betartásával, akarja lába épségét megtartani és inkább vállalja, hogy testestől, lelkestől elvesszen az örökkévalóság számára. Hány fiatal lány és fiú használja kifogásként: Nem mehetek a gyülekezetbe, mert elígérkeztem már a moziba, táncolni, barátomhoz, stb.
A testet lekötelezik a világ számára, hogy ne szolgálhasson Istennek, és nincs ereje azt megtagadni, még ha később látják is, hogy nem csak balgaság, hanem bűn az, mikor valaki így cselekszik.

Legyenek ezek a történetek mindannyiunk épülésére, és kerüljük a testet megkötöző szavak kimondását, hogy békességben, szeretetben élhessünk!