Meg sem gondoltam, hogy ezzel a szóval kapcsolatosan is tud az Úr tanítani bennünket. Egyszerű, kis kedves hangzású szó, és talán a jelentése az, ami kedvessé teszi.
Nos, a vasárnapi Istentiszteleti alkalmunkon a testvérünk, a Hegyi beszéd Máté 5:5-ről adta át Isten üzenetét. Érdeklődve hallgattam, hogy mit is lehet erről a kis szóról tanítani, és mikor megértettem, csodáltam Istent az Ő bölcsessége miatt. Soha nem tudhatjuk, hol és mikor érinti meg a szívünket, és hol akarja belecsempészni azt, amit számunkra fontosnak tart.
A szolgáló kibontotta az Igét, és nagyon sok élő példával tette érthetővé, élővé.
Néhány magyarázatát idéznék: Az emberbe nem születik vele a szelídség, mert nagyon sokszor csak megtévesztés az, mikor szelídnek vélünk valakit. Pl.: Van egy ismerős férfi, aki nagyon csendes, példás családi életet él, és a faluban tisztelete van. Csendes, szolid embernek ismeri mindenki. Volt egy alkalom, mikor egy ismerős fiatalember Istenről akart neki beszélni, az említett férfi igen hamar elvesztette türelmét , és igen durván elutasította őt. A történetet több embernek elmondta nagy felháborodással, és a történet nem ment feledésbe, mert bármelyik pillanatban felidegesíthető vele. Nos ez, valóban nem szelídség, csak a látszat. Mindaddig szelíd, míg nem történik valami, amivel kihozható a sodrából. Valójában ez az ember!
Az Újjászületett hívők viszont megtermik a Szent Szellem ajándékait. Ezek a következők: Szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Amikor egy újjászületett hívő megtermi a szelídség gyümölcsét, akkor tőle már nem kell félni, hogy mikor változik meg egy külső, vagy belső ráhatás miatt. Őt sem Istennel, sem a sátánnal nem lehet felidegesíteni, kihozni a sodrából. Isten dolgai örömet okoznak a számára, a sátánnal pedig tud bánni a Jézus nevében.
Ne tévesszen tehát meg bennünket egy csendes, szelídnek mondott Isten nélküli ember látszata, mert a következő pillanatban nagy csalódást tud okozni nekünk!