Nemrégiben egy volt 8-os osztály osztályfőnöke panaszkodott a  kolléganőjének ekképpen: „Miután a gyerekek elvégzik az általános iskolát, az utcán találkozva velük, nem is hajlandók köszönni”- Éppen arra jártam, és meghallottam a tanárnő panaszkodását, és talán jogosan gondoltam arra, hogy milyen az emberi hálátlanság. Már gyermekkorban, amikor még talán nem is olyan gonoszok, és már akkor hálátlan tud lenni az a gyerek? Milyen türelemmel tanított, nevelgetett évek alatt az a pedagógus és mikor a gyerek kiszakad a függése alól, már nem hajlandó megtisztelni egy köszönéssel?
Mivel az ember születésétől fogva gonosz - mondja az egyik Ige is - ezért már gyermekkorban elfelejtenek hálát adni a gyerekek a tanítójuknak.
De vajon a szülővel mi a helyzet? Kap -e tiszteletet, vagy őt is elfelejtik, miután már a gyermek pénzt keres magának? Valószínű, igen.
És mi a helyzet azzal, akinek a legtöbbet köszönhet az emberiség? Ad hálát valaki az Úrnak? Eszébe jut az embereknek, hogy mivel tartoznak neki?
És vajon Ő panaszkodik, vagy csak az átszegzett kezére pillant, és az emberek iránt érzett végtelen szeretet elfedezi a haragot? Ő nem panaszkodik! Benne olyan végtelen nagy a Krisztusi szeretet, ami elfedez minden haragot, és gyűlöletet. Jézus nem nézte, hogy ki érdemelte, hanem mindenkiért az életét adta, ez által örök életet szerezve minden embernek. Mikor a Mennyben Isten megkérdezte ki megy el a Földre az emberek megváltását véghez vinni, nem egy angyal volt, aki vállalta, hanem Ő, az Isten Fia! Jézus emberi testet öltött, és emberi érzésekkel végig szenvedte a kegyetlen bántalmazást. De Ő nem panaszkodott! Tanított, gyógyított, és megtett mindent, hogy az emberek mire őt megfeszítik, mindent megtudjanak, hisz azt mondta: „Mert semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson.”
Nem panaszkodott akkor sem, mikor a keresztre feszítették. Ő Isten Fia volt, aki feláldozta az életét értünk, emberekért!
Mi emberek vagyunk, és nem tudunk úgy szeretni, hogy a rosszat is mosolyogva tűrjük el.
Emberi szemmel a tanárnő sem ítélhető el a panaszkodásáért, hisz fáj neki a gyermek viselkedése. Fáj neki, hogy a munkája nincs értékelve.
De valóban ilyen rosszak az emberek? Legyen bátorságunk kimondani, hogy gonoszak, bűnösek születésüktől fogva, de emberi szemmel nem mindenki az! Milyen jó, hogy a sok rosszba belecsempésszünk egy kis jót is!
- Igen emberi szemmel látva, van gyerek, aki tisztelettel köszön a tanárnőjének, még akkor is, mikor már a kisgyermeke kezét fogja. Ezt tanulta a szüleitől és meg is tartotta. És hálás a vele töltött időkért.
- Van gyerek, aki tudomásul veszi, sőt örül neki, hogy míg szülei élnek, ő gyerek marad. Mert nem akar fejjel menni a falnak, és meghallgatja felnőtt korban is a szülői tanácsot, sőt kéri. Mert ezt tanulta, és engedelmes felnőtt korban is.
- És van ember, aki nem felejtkezik el, hogy mivel tartozik a Megváltójának, mert ezt tanulta Tőle, alázatos és engedelmes maradt az ő szíve!  Nem panaszkodik, hanem imádkozik!