Tapasztaltátok már, hogy a szeretet fegyver, ami harcra és védelemre is jó?
Kérdezed: „Szeretettel harcolni, milyen az?” Kérdezed, pedig lehet te is alkalmaztad már ezt a módszert és sikerrel.
A hitetlen emberek céljaik elérése érdekében bevetnek mindent, ami harci eszközként használható, pl. erejüket, szájukat, vagy adnak pénzt, hatalmat, hogy megvalósuljon a kitűzött céljuk.
Egy kis történetet szeretnék elmondani ezzel kapcsolatosan: Egy keresztyén házaspárnak van egy középiskolás lányuk, akit a barátai rossz útra csábítottak. A szülők féltik a lányukat, és szeretnék kimenteni ebből a helyzetből. Tisztában vannak vele, hogy nem lesz egyszerű a dolguk, de azt is tudják, hogy egyedüli fegyverük a szeretet lehet. Természetesen jöttek a tanácsok, amelyek jónak tűntek, de a veszekedés, pofonok,  pénz, ajándékokkal való elhalmozás, gyökerestől nem szüntette volna meg a helyzetet. Ezért úgy döntöttek a szülők, hogy böjtölnek, imádkoznak Istenhez segítségért, és szeretettel elbeszélgetnek a lányukkal. Tudták, hogy az Úr előtt nincs lehetetlen. Egy napon az édesanya leült a lánya mellé, és átölelte. Azt mondta neki, hogy szeretne vele beszélgetni egy kicsit. A lány mosolyogva beleegyezett. Az édesanya arra kérte, hogy szakítsa meg a baráti körével a kapcsolatot, és egyszer menjen el vele a gyülekezetbe. A lány mielőtt válaszolt volna, telefonhívása érkezett. Felvette a telefont, és egy síró női hang azt kiabálta, hogy: „Kábítószer túladagolás miatt meghalt!”
A lány némán elzárta a telefont, és édesanyja vállára hajtotta a fejét. Néhány perc múlva halkan azt mondta: „Igen, elmegyek a gyülekezetbe.”
Amint látjuk e rövidke történetből, hogy az édesanya szeretettel kérte a lányát a jó útra, és a szeretet harci eszköze győzött. De ne hagyjuk ki azt a fontos tényt, hogy imádkoztak, és böjtöltek a dologért. Isten egy olyan helyzetet teremtett, ami által, a lány végleg dönteni tudott. A barátja halálának híre hallatán, egy pillanat alatt szakítani tudott azzal a régi élettel, és ragaszkodni ahhoz az Úthoz, ami biztonságos. Az ima és a böjt olyan erős fegyver az Úr kezében, hogy általa teljes a győzelem.
Tudom, nem így végződött volna egy Isten nélküli családban a történet. Isten tudta a módszert, amivel a lány szívéig hatolt.
Mindenképpen tudnunk kell jól, hogy csupán a szeretet kevésnek bizonyul, az igazi győzelem csak az Úrral lehetséges!
Ha megengeditek, a védelemre is mondanék egy példát: Volt egy kisfiú, akit az iskolában folyton bántottak az osztálytársai. Nem tudta mire vélni, hogy miért pontosan vele van baja a többinek. Sokat sírt, és imádkozott a védelemért. Egy napon, mikor a fiúk éppen megint készültek a bántalmazásra, a kisfiú elhatározta, hogy Istentől kapott bölcsességével beveti a szeretet fegyverét. Mielőtt elindult volna a megszokott gáncsolás, gúnyolódás, a kisfiú a zsebéből egy zacskót húzott elő és azt mondta: „Ma van a születésnapom, engedjétek meg, hogy megkínáljalak benneteket.” A fiúk megdöbbenve egymásra néztek, a zacskóból kikandikált finom töltött cukorka ízét érezték szájukba. A Kisfiú kedvesen nyújtotta feléjük a cukorkát, és azt mondta:„Szeretetből adom, vegyetek csak!”- Egy pillanat alatt a fiúk fejében átfutott a gonosz munkájuk, és lesütött szemmel nyúltak a cukorka után. A kisfiú azt mondta.” De hisz én is olyan vagyok, mint ti, a barátaim vagytok”- Nem tudtak mit mondani rá, elnevették magukat, és megveregették a vállát. Következő szünetben már nem volt kit bántani, mert a szeretet győzött! A szeretet legyőzte a gonoszt!