A keresztyén embert leginkább a fent említett három veszély fenyegeti, ami elviszi a szolgálattól, sőt még van, hogy a gyülekezettől is. Ők már nem vethetők be gyilkosságba, betörésekbe, de az ördög számukra is kitalál olyan bűnöket, ami által nagyon is elbukhatnak.
„Lesznek pénzimádók”- mondja az Ige az utolsó idők jelei között. Manapság olyan időkben élünk, mikor minden fillérünknek meg van a helye, akár a csekkekre, akár élelemre, de felesleg nem marad, ez tény! Talán nem is ezekről az emberekről beszél az Úr, hanem azokról, akik szükségükön felül akarnak pénzhez, vagyonhoz jutni. Hisz a mindennapi létünk fenntartásához szükség van pénzre, de akik már olyan igényt támasztanak maguk elé, ami érdekében mindenre képesek, azok már pénzimádók. Amikor már csorbul az adakozási kedv, mert betétekben gyűjtöget a testvér, amikor nem jár el gyülekezeti alkalmakra, mert éppen túlórázik, vagy feketén dolgozik, és sorolhatnám. A pénz tud úr is lenni valakinek az életében, ha megengedi az illető neki. Hiába nem tör be a bankba a pénzért, de annyira hajhássza, hogy háttérbe szorul a hívő élet, az már bűn!
Paráznaság: Lehet, ez is kemény bűn a keresztyén ember életében. Jézus nagyon szigorúan foglalja össze: Ha valaki más asszonyra néz, vagy gondolatában vágyak vannak a nő iránt, az már bűn! A keresztyén ember is emberből van, és nehezen tud minden törvényt betölteni, de ha lehetséges, ha mód van rá, inkább azt tegye!
Mint látjuk, Jézus nem a legsúlyosabb válfajára, a testi kapcsolatra mondja csak hogy bűn, hanem a parázna gondolatokra is. Erről a bűnről hosszan nincs mit mondani, mert Jézus egyértelműen bűnnek tekinti a bűnös gondolatokat is. Érdemes elgondolkodni rajta, hogy a pillanatnyi öröm felér -e azzal a bűnnel, amit meg kell bánni, és el kell hagyni. De vajon lesz -e mindenkinek ideje rá?
A hatalomvágy: kicsit furcsának hangzik ez a szó, hogy gyülekezetekben van ilyen, de mondjuk meg őszintén, vannak ilyenek.
Tudjuk, hogy akit Isten felken egy szolgálatra, azt ember nem mozdítja el, csak ha ő maga akarja. Ez előfordul, hogy valaki lakhelyet változtat, vagy családi körülményei úgy hozzák, akkor lemondja a szolgálatot. De vannak olyan testvérek, akik az életüket úgy élik, hogy örök harcban vannak a szolgálatért. Ám nem a takarítás, vagy kabátoló feladatért, hanem a legmagasabb szolgálat kellene nekik. Ennek érdekében mindent megtesznek, hogy céljukat elérjék. Ismerek olyan testvért, aki egész életében pásztor akart lenni, és ennek érdekében mindent megtett, csak az Úr nem akarta ott látni abban a szolgálatban. Talán valamikor lett volna rá lehetősége, de nemet mondott a szolgálatra, és az Úr már többet nem akarta. Van olyan, aki addig harcol, hogy már csak maga maradt, és nem veszi észre, hogy nincs kivel harcolni, de mégsem került oda ahová vágyott.
Ezek azok az emberi erőlködések, amihez nem adja az Úr magát. Érdemes lenne elgondolkozni, hogy ki választja a gyülekezeti szolgálatokra az embereket? Ön jelentkezés alapján megy, vagy az Úr elhívást ad neki, és akadály nélkül odaállítja a kijelölt helyre? Hallottam olyat, hogy a testvér megkapta az elhívását egy szolgálatra, és kétségbe volt esve, hogy hogyan fogja azt betölteni? Kételkedett magában, de az odaszánás által az Úr alkalmassá tette őt.
Talán csak jó tanácsként mondom, hogy senki ne előzze meg az Úr kinevezését, mert annak megszégyenítés a vége.
Isten jól tudja, hogy kit hova hív el, legyünk türelmesek, és várjuk meg, míg elhív bennünket. Egyértelmű, annak jelei vannak.