A jóság vigasztaló Atyai kéz olyan, mint egy kis csillag az éjszaka sötét égboltján, mint egy kis fény melegítő biztatása, mint egy kis virág, amely mások örömére nyílik.
A jóság egy kis kulcs, amely a szív ajtaját nyitja. Rejtett forrás a fáradt lelkek üdítésére.
Csendesen és észrevétlenül járja útját a jóság. Ha az alázatosság nem takarná be őt láthatatlan fáklyával, akkor nem ő volna a jóság, aki mindenhol ajándékoz, mert alázatosság nélkül a jóság halott lenne.
Gondolatokból lesznek a tettek, ezek a cselekedeteink legmélyebb gyökerei. Minden nagy tett gondolatból születik, de minden keserves fájdalom és gond is. A gondolatok világában formálódik minden tettünk, és cselekedetünk is.
Így lehetünk egymás számára áldás, de lelkünk mélyére ható fájdalom és rontás is.
Bárcsak minden gondolatunkat Isten elé vinnénk, mielőtt szavakká s tetteké formálódnak.
Az igazi alázatosság ismeri saját kudarcait, tudja, hogy ő senki és semmi, egy maga semmit nem tehet. Szorosan Istenhez simul, ezért képes másoknak szolgálni.
A jelen pillanatban kell akarnunk, és nem beleveszni a múltba. A jelenvalót kell egész mivoltában megértenünk, akkor majd megtanuljuk, hogy minden eljövendőnek gyökere, a jelenben van.