A napokban megbizonyosodtam róla, hogy a bűnnel telt emberben nem képes a Szent Szellem működni. Csak sajnálni tudom az ilyen személyeket.
Történt ugyanis, hogy az egyik ismerősöm közösségi oldalán egy nagyon szívmelengető kis videót láttam, és ezt megosztottam. A címe ez volt: „Jézus él, és mindig velünk van” A történet azt mutatta be, hogy Jézus emberi alakban itt jár közöttünk, és jelen van az örömünkben, bánatunkban. Szíve tele szeretettel, arca mosollyal, amint az emberek között járt-kelt. Miután végignéztem az 5 perces kis filmet, boldogság töltött el a szívemet. Jézus Szent Lelke által ma is itt van közöttünk, csak ezt észre kell venni! Miközben mosollyal az arcomon átéltem a film minden pillanatát, e közben mellém lépett egy keresztyén testvérem. Rögtön megragadtam az alkalmat és kértem, hogy üljön le, és nézze ő is meg a filmet!
Kevés ideig nézte közömbösen, majd kiment. Mikor utána mentem megkérdeztem tőle, hogy mit látott, mit mondott neki ez a néhány pillanat? Ő azt válaszolta: Egy köntösben öltözött férfi futott a feleségével és a gyerekével. Mikor meghallottam, majdnem elsírtam magam. A videófilmen látott Jézus személye bennem egy boldogságot váltott ki, míg ő fel sem ismerte, hogy Jézusról van szó. Ő csupán egy emberhez hasonlította.
Ezek azok az emberek, akik nem veszik észre az Úr jelenlétét. Ezek a keresztyének, akiknek nem tud fordítani a Szent Szellem. Milyen egy ilyen keresztyén élete? Hogyan is maradhatna meg Jézus közelségében, hisz nem kaphat vezetést saját hibája miatt. Bolyong a keskeny és széles út között, és ez azt jelenti, hogy nem a keskeny úton halad. Az úticél egy lenne, csak ő más irányba halad.
Testvérek, segítsünk az ilyen eltévedt bárányoknak, hisz Jézus is azt mondta: „Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz” Máté 10: 6