Ha egy hitetlen ember jelet vár Jézustól, megbizonyosodva arról, hogy mindig vele van, ez talán még megbocsátható. Ám amikor hívő ember kerül ilyen hitetlen állapotba, az már szomorú! Pedig vannak helyzetek, mikor ez is megtörténik, mert ilyen az ember! Hányszor vagyunk Tamások a hitetlenségünk miatt! Nem az Ő létezésében nem hiszünk, hanem oly keményen érint bennünket az esemény, hogy mi vagyunk gyengék hinni. Sorolhatnék számtalan példát arra, hogy ennek ellenére az Úr mindig ott van az Övéivel, de most csak kettőt mondanék el.
Egyik ismerősöm mesélte, hogy 6 hónapos közmunka program keretében dolgozik, és nagyon be vannak határolva a pénzügyi dolgai. Alig volt már egy kevés pénze, mikor a munkaadója bejelentette, hogy a heti kifizetés helyett havonta egyszer fognak bért fizetni. Még alig sikerült felfogni a kellemetlen hírt, amikor csörgött a telefon és egy volt munkatársa hívta, aki egy kis maszek munkát ajánlott fel neki. A kellemetlen hírt, rögtön egy kellemes hír semlegesítette, ami számára nagyon fontos volt. És itt valóban elmondhatjuk: „Mert Ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak” Jób 5: 18. Így történt ebben az esetben is. Dicsőség Néki érte!
A másik valós történetben is a segítség pontosan időben érkezett: Az történt, hogy lányom labor vizsgálatot csináltatott, és az eredmény egy kivételével jó volt. Az az egy eredmény viszont komoly betegséget okozhat, ha nem figyelnek rá. Hiába kértem, hogy menjen vissza az orvoshoz, ő nem akar, ekkor gondoltam, hogy felhívom a vejemet, akit megkérek, hogy ő járjon ösztönzően közben. Hiába hívtam telefonon, nem vette fel. Anyai aggodalmam felülkerekedett, és az üggyel kapcsolatosan írtam 2 sms-t a vejemnek, amit már éppen el akartam küldeni, mikor csöngött a telefonom és a lányom hívott. (Azonnal éreztem, hogy az Úr szólt közbe, hogy ne küldjem el az sms-t! Mindezt másként az Úr nem tudta megakadályozni, csak ha éppen egy hívás érkezik. Bízott az Úr bennem, hogy megértem az Ő közben járásának okát és tudom, hogy mi a helyes további lépés.)
A lányom keresett, aki nagy vidáman számolt be róla, hogy oda voltak kutyát sétáltatni, és ez neki is nagyon jó volt. Igaz végül nem tudni, hogy ki- kit sétáltatott, de a lényeg az volt, hogy a vejem indítványozta a sétát, mivel azt mondta, hogy a labor eredmény alapján sokat kell mozognia a lányomnak.
Megnyugodtam, és a közben arra gondoltam, hogy a mi Urunk most is pont időben lépett közbe. Ha elküldöm az sms-t, ami az anyai aggodalom miatt lehet egy kicsit erősre sikerült, akkor egy sértődés lett volna belőle. Igy viszont, az Úr szólt, és engedelmes voltam, és elkerültük a kellemetlenséget. Dicsőség az Úrnak érte!
És most sorolhatnék sok- sok ilyen helyzetet, de nem teszem, hisz biztosan mindannyian éltétek már át az Ő segítségét, amikor pont időben ott van, mert szükség van rá!
És csak arra gondolok aggódva, hogy azok az emberek, akik nem hisznek az Úrban, milyen segítséget várhatnak? Kihez mehetnek, akire bizton számíthatnak, aki kellő időben megállítja, vagy éppen elindítja őket?
Mikor az életemben olyan események vannak, amik szinte betöltik az időmet, elveszik energiámat, saját magamért is aggódok. Olyankor könyörgök az Úrnak, hogy ne engedjen távol magától, mert Nélküle nem bírom ki! Nem akarom nem hallani az Ő hangját, nem érteni az Igét, nem követni az Útját! Azt akarom, hogy közvetlen ott legyek a közelében, hogy érezzem a jelenlétét. Mert ha valakit szeretünk, közelében akarunk lenni mindig! Így akarok élni, mert a jelek a mindennapjainkban benne vannak, csak észre kell venni őket!