„Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok és te válaszolj”Jób 13:22

Mikor a fenti Igét olvasom, az jut eszembe, hogy ennek olyan természetesnek kellene lenni minden keresztyén ember számára.
A hovatartozás tudatosul már a kicsi gyermekkorban. A kicsi gyerek több nő közül is ki tudja választani az ő anyukáját. Hiába lenne szebb, díszesebb öltözetű bárki, neki az kell, akit a magáénak tud, hozzá ragaszkodik hűséggel. Nem is próbálkozik mással, ha ölbe vágyik, csak az édesanyának nyújtja a kezét, ha  megijed, vagy szégyelli magát, az édesanyához fut oda.
Felmerül bennem a kérdés, hogy egy felnőtt ember miért nincs ennek tudatában, miért nem ragaszkodik így az Istenhez, a Megváltójához? Miért nem tudatosul minden emberben a hovatartozás?
Mikor Jézus megkérdezte a tanítványokat: „Ti is el akartok -é menni? - Péter azt felelte rá- „Uram, kihez mehetnénk, örök életnek beszéde van nálad” János 6:67
Kedves Testvéreim, mi tudjuk ezt? Tudjuk azt, hogy egyedül az Úr Jézus az, aki számunkra örök életet szerzett? Akkor legyünk vele olyan közelségben, hogy ha szól hozzánk meghalljuk, és ha mi szólunk, válaszolhasson nekünk! Mikor is tud ez a kapcsolat kialakulni?  Ha ott vagyunk minden percünkben vele, hisz mindig szükségünk lenne rá!
Hallottam egy bizonyságot, ahol elmondta a testvérnő, hogy neki nincs gondja az idővel, mert ő mindig talál lehetőséget Jézussal való beszélgetésre. Házimunka végzése közben olyan jól el lehet beszélgetni az Úrral, vagy ha az utcán megy, senki nem zavarja abban, hogy hálát adjon, vagy éppen csak azt mondja: „Szeretlek Uram!”
Élő kapcsolat azt jelenti, hogy nem csak egy évben egyszer, hanem mindig! Minden megoldott, és megoldatlan dolgot, örömöt, és bánatot ahhoz kell vinni, aki orvosolni tudja, aki megoldást talál rá. Milyen jó is azt mondani: „Uram köszönöm, újra meghallgattad az én könyörgésemet! Uram hálát adok, mert az én gyermekem egészséges! Uram köszönöm, mert az autóbalesetben nem halt meg a gyermekem!.....” És sorolhatnám a háláinkat.
Legtitkosabb dolgainkat is elmondhatjuk Neki, mert Ő el nem mondja senkinek.
Egy másik testvérnő a gyülekezetben tett vallomást, ami arról szólt, hogy sok éves házasságuk alatt, nagyon sok keserves időt élt át a férje mellett. Soha nem szabad volt semmit megmondani, hogy mit kell elvégezni, mert akkor veszek volt belőle. Már nagyon elfáradt abban, hogy a munka nem volt elvégezve, de szólni sem lehetett. Arra gondolt, hogy imádkoztat a testvérekkel, hogy ami van feladat, ne a férjének mondja el, hanem az Úrnak. Ez nem szokványos helyzet, hisz egy házasságban mindent együtt kell, hogy megbeszéljenek. Sajnos ez esetben nem lehet. A testvérnő abban bízik, hogy Isten beavatkozik az életükbe és megszünteti ezt a sátántól jövő helyzetet. Bízik benne, hogy Istennél nincs lehetetlen.
Milyen lelki kapcsolat van az előbb említett két ember között, ha nem tudnak beszélgetni? Valószínű nem egy szellemiség van bennük!
A fenti Ige viszont azt mondja: „Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok, és te válaszolj!”
Az előbb említett vallomásban azt mondtam, hogy valószínű, hogy különböző szellemiség van a házaspárban, ezért nem értik meg egymást. Mintha mind ketten más nyelvet beszélnének, amit a másik nem ért.
Nos ha ez igaz, akkor az is igaz, hogy ha nem tud valaki az Úrral beszélgetni, azért van, mert nincs benne a Szent Szellem! Ha nem a Szent Szellem lakik a keresztyén emberben, mint ahogy a hitetlen emberben sem, akkor nem fog tudni Istennel beszélgetni! Nem keres rá időt, nem vágyik a közelségére, jól elboldogul az emberi gondolataival, nem akarja, hogy a Szent Szellem egy bizonyos irányváltoztatásra késztesse.
Egy újjászületett keresztyén viszont általában megkapja a Szentlélek keresztséget is, ami nyelveken szólással jár. Ez a titkos nyelv az Úrral, csodálatos! Olyan mennyei nyelv, amit senki más nem ért meg csak az Úr! Az ilyen hívő keresi a perceket is az Istennel való beszélgetésre. Vágyjatok az Úrral való élő kapcsolatra!