Egy sorsdöntő választás előtt, gyakran halljuk az emberektől, hogy nem mennek el szavazni, mert nem érdekli őket. A lényeg csak az, hogy nem élnek azzal a lehetőséggel, ami minden ember számára adott.
Én ilyenkor azt szoktam mondani, lehet, hogy éppen te miattad bukik meg egy jó politikus, mert éppen az az egy szavazat hiányzik a többihez.
Lehet, hogy te rajtad fog múlni egy óvoda, vagy bölcsőde építkezés, mert egyetlen szavazat hiányzik belőle, és az a tied lett volna! Talán azt gondoltad, hogy úgyse fog sikerülni, vagy éppen azt, hogy menjen más!
Nos, ilyenek vagyunk mi emberek, valószínű sok közöttünk a nemtörődöm, laza felfogású, vagy éppen az a tudat formál, hogy kaparja ki más a gesztenyét!
De mondhatok közelebbi példát is, ami nemrégiben történt velünk. Testvéreimmel arra gondoltunk, hogy egy ideje már szüneteltetett gyülekezetünket újra kellene éleszteni, és legyen ez a nap a „Gyülekezeti megnyitó”
Előző gyülekezetből kimaradt testvéreket, ismerősöket hívogattunk, telefonon, és a csevegőn keresztül. Volt, aki elutasított, volt olyan, aki csupán elfoglaltságára hivatkozott, de előfordult az is, hogy elolvasta a meghívást, de nem reagált rá.
Végül is, megtörtént a gyülekezet megnyitója, és egyetlen ember jelent meg közöttünk!
Talán ő a szívében érezte, hogy nem csak mi, de az Úr is vár reá! Ő az egyetlen, aki nem vállalta fel, hogy valaminek az elindulását meghiúsítsa.
Ő eljött, és szeretettel várja a gyülekezeti együttléteket.
Talán neked is van valami, ami csak rajtad áll, hogy elinduljon, hogy létrejöjjön, hogy általa mások is áldáshoz jussanak. Ne keményítsd ma meg a szíved, talán általam hozzád, neked szól ez a felhívás!!! Ámen