Könnyeimmel küszködök miközben írom a bizonyságomat, és halkan azt mondogatom: Uram, de én nem érdemlem meg a Te jóságodat!
Gyakran megtapasztaljuk, hogy Isten nem érdem szerint bánik velünk, hanem az Ő akarata szerint, és ez így van jól! Nagyon jól, mert mi nem érdemlünk semmit a bűneink miatt.
Mielőtt a bizonyságomat elkezdeném, egy kis kitérőt szeretnék tenni, a számítógépes tudásomról. Azzal kezdeném, hogy a számítógép minden műveletéhez nem értek, mivel akkor amikor én iskolás voltam még nem volt számítógép. A későbbi évek folyamán azonban, mivel a munkámhoz szükségem volt rá, ezért kénytelen voltam elsajátítani a legalapvetőbb dolgokat. Gyermekeim nagy türelemmel segítettek benne, és igazi sikerélmény volt, amikor elkészült a számomra mégis bonyolult művelet. Összegezve, tehát nem vagyok egy számítógépes zseni, de dolgozok rajta, mert az írásaim rögzítéséhez szükséges.
Tegnap délután leültem egy verset megírni, a Szent Szellem ünnepének közeledtével. A címe: „Szent Szellem Isten” - Szépen adta az Úr a gondolatokat, és nagyon örültem a vers szépségének.
Mikor elkészült 4 versszak, arra gondoltam, hogy változtatok a címen, de nem mentettem el a módosítást. Így mikor újra el akartam olvasni az egész verset, ami 8 versszak volt, nem jelent meg csak a 4, amit először írtam. Nagyon meglepődtem, és egy mélységes fájdalom tört fel bennem, mert azonnal tudtam, hogy kívülről nem tudom mit írtam. Megpróbáltam átgondolni újra, hogy tudnám visszahozni, de rájöttem, hogy kifogott rajtam. Sajnos nem ment. Ekkor, keservesen felkiáltottam: „Óhh Jajj, Istenem”
Szomorúan újra rákattintottam a bezáráshoz szükséges x-re, és megjelent előttem egy kérdés: „ Menti a módosítást?” Rögtön a szívemig hatott, mert mintha valaki ott jelen lett volna és ő kérdezte volna meg. Ekkor rákattintottam, „IGEN”-re és megjelent a 8 versszakos versem!
Istenem! Elég volt a szívem mélyéből csak felkiáltani, és rögtön segítségemre jött az Úr. Nem hagyta elveszni azt, ami tőle jött, az általa jött a gondolatokat. Ekkor olyan közel éreztem az Urat magamhoz. Annyira éreztem, hogy a bajban soha nem hagy magunkra szoktuk mondani, és ez éppen így történt. Sokáig ültem meghatottan, és eszembe jutott újra és újra, mennyire kegyelemre utaltak vagyunk!!!!
Hálás a szívem az Úrnak ezért az élő bizonyságért!