Szeretnék megosztani Veletek 2 bizonyságot, melyek ismét bizonyították nekem azt, hogy Isten bizony jól látja a szívünk vágyait, és még a szánkon sincs a kérés, Ő már dolgozik a megoldáson.
Habár korábban kedvelt családi program volt a közös vásárlás, ebben a járványhelyzetben igyekszünk minél kevesebb alkalommal kimozdulni, de amire szükségünk van, be kell szereznünk. Ezt el is mondtam az Úrnak, és kértem, hogy bármikor is megyünk majd el, óvjon meg bennünket. Este férjemmel fontolgattuk, hogy másnap hány óra körül lenne érdemes boltba menni, mikor lennének legkevesebben. Amíg erről beszélgettünk, a férjem félig viccesen felvetette, hogy korábban már mondott nekem egy jó ötletet erre a vírusidőszakban gyakorolt vásárlásokra. Azt mondta, milyen jó lenne, ha időpontfoglalással lehetne vásárolni, és amikor megyünk nyugodtak lehetnénk, hogy nem kell távolságot tartani, nem kell a kasszánál számolgatni a 1,5 métert, hanem abban az időszakban csak mi lennénk a boltban. Én erre nagyot nevettem, mert valóban kedvemre való megoldás lenne. Azonban mivel ilyen lehetőség nincs, azt gondoltuk, hogy kora reggel, nyitáskor lenne érdemes menni, de sajnos a kisfiunk olyan hamar biztosan nem kel fel, így nem tudunk korán odaérni. Annyiban maradtunk, hogy nincs tervünk, de valahogy be kell szereznünk a bevásárlólista tételeit, majd kitaláljuk másnap. Nyugovóra tértünk, és Isten már biztosan mosolygott rajtunk, mert Ő már tudta, hogyan adja meg a szívünk kérését.
Szokatlan dolog történt ugyanis, hiszen a kisfiunk olyan nagyon korán ébredt, ami igen-igen ritka nála, és egyáltalán nem volt már álmos, még lustálkodni sem akart, ahogy máskor, hanem kijelentette, hogy kipihente magát, és szerinte reggel van. Mi pedig azonnal megértettük, hogy Isten felhasználta Őt, és megnyitotta számunkra a lehetőséget a kényelmes vásárlásra.
Hálával a szívünkben vásároltunk a néhány emberke mellett, és már csak a pipere termékek beszerzése maradt hátra.
Ismét kérdés előtt álltunk, hova érdemes menni? Férjem megtalálta a legkorábbi nyitással rendelkező drogériát, kicsit várunk kellett, de aztán az eladó kinyitott és egymásra nézve, csendes, hálatelt, boldog nevetéssel nyugtáztuk, hogy Isten adott nekünk egy időpontfoglalást ebben a boltban. Bementünk és jó ideig csakis a mi kis családunk volt bent, ráérősen kiválasztottuk a termékeket, csak később jött be 1-2 vásárló.
Nagy valószínűséggel ennek a kis bizonyságnak az elolvasása mosolyt csal a Te arcodra is. Hiszen ez bár egyszerű kis történet, mégis arról tanúskodik, hogy Isten szeretete milyen kézzelfogható, és hogy a számunkra fontos dolgok számára is fontosak. Ő dolgozik a háttérben, akkor is, ha mi nem tudunk róla. Pintér Béla sorai ismét megerősítenek ebben: „Nincs előtte akadály, ha rólam van szó. Jön tűzön és vizén át, ha rólam van szó. Megmozgat minden követ, ha rólam van szó, segítségemre siet, mert rólam van szó.”
Vásárlás "időpontfoglalással"
Dózsa Anita