A bizonyság a keresztyéneknek számára egy nagyon fontos szó, mert legtöbbször egy Istentől jött drága segítséget, megoldást, áldást takar, amit mi talán meg sem érdemlünk.

Sokféle bizonyság létezik, de ez az én saját bizonyságom kizárólag nekem van címezve, vagyis csakis nekem szól, csakis az enyém. Mivel nekem szól, így legjobban én érthetem meg a benne lévő üzenetet, amiből okulhatok, aminek örülhetek és, amit a szívembe zárhatok.
Így a következő bizonyságomat szeretném veletek megosztani, hogy lássátok meg, Isten hogyan gondoskodott rólunk akkor, amikor a legnagyobb szükségben voltunk.
Nos, a történet sajnos igen szomorú, de át kellett élnem, hogy Isten neve újra megdicsőíttessék most is, mint annyiszor már.
Köztudott, hogy már lassan több mint két éve itt van köztünk ez a vírusos járvány, amit én sajnálatos módon kétszer is elkaptam. Mivel sokat szenvedtem miatta először, az egészségi állapotom miatt féltem a még nem kellően megismert védőoltást beadatni magamnak. Valójában nagyon vigyáztam magamra, mindig alaposan fertőtlenítettem, igyekeztem, szinte sehová nem mentem hazulról, hogy elkerüljem az esetleges megfertőződést. A férjem azonban dolgozni járt, és így szinte elkerülhetetlenül haza hozta a vírust a munkahelyéről.
Az első napokban még nem is gondoltuk, hogy a tünetek a vírus jelei, de néhány nap múlva a férjem telefonon értesítette az orvost. Majd a nyolcadik napon mindkettőnket teszteltek, ami egyértelműen kimutatta a megfertőzést.
Karanténba kerültünk, ahol csak feküdnünk és várnunk kellett. Gyógyszert sem,  semmi biztatást, tanácsot, bátorítást nem kaptunk, csak várakoztunk.
A gyermekeim elhozták nekünk a szükséges élelmiszert, belül tették a kapun, de sajnos mi mindketten 70 év felett, krónikus betegen, egész nap csak szenvedtünk az újabbnál újabb rosszullétektől.
Teljes erőtlenség lett úrrá rajtunk, alig tudtunk még a szobából is kijönni. Néha menni alig bírtam és leírhatatlan kínok között szenvedtem. Semmit nem tudtunk, hogy még mi várható. Először az orvos is csupán annyit mondott: „hogy ha fulladnánk, hívjunk mentőt.” Ez volt aztán csak a bátorítás a számunkra.
Nos, mi 21 napon keresztül így feküdtünk tehetetlenül, szenvedtünk a tünetektől és többnyire azt se tudtuk, hogy reggel van -e vagy este? Hétköznap vagy vasárnap, sőt még a Karácsony ünnepe sem tudatosult bennünk. Mint egy élő halott úgy feküdtünk betegen, és azt sem tudtuk meddig tarthat még?
Egyik nap odamentem a laptop-omhoz, és megtaláltam rajta azt az emailt, melyben közölték velünk, hogy a karantén alól december 29.-vel fel vagyunk szabadítva. Valójában azt sem kérdezték meg tőlünk, hogy hogyan érezzük magunkat, hogy ágyban fekszünk, vagy már jobban vagyunk - e, de minket kiengedtek a karanténból, mert a naptár szerint a program úgy diktálta.
Ekkor megvilágosodott bennem, hogy valójában nem is emberként vagyunk számon tartva, hanem számítógépbe bevitt statisztikai adatokként.  Hogy meggyógyultam vagy meghaltam ez sajnos ekkor senkit nem érdekelt!
Így ráébredtem, hogy engem nem az orvos, vagy gyógyszer - hiszen azt nem is kaptunk, - vagy bárki más gyógyított meg, hanem maga az Élő Isten.
El kellett fogadnom, hogy a „leterhelt”, egészségügyi dolgozók, orvosok számára egyáltalán nem voltunk fontosak, hiszen azt sem kérdezték meg tőlünk, hogy vagyunk? Két 70 éven felüli kisnyugdíjas, ugyan kinek is számít az életük? 
Ami vígasztalt ekkor, hogy a gyermekeim és Isten számára fontosak vagyunk. Isten gondot viselt rólunk! A zavartság és erőtlenség ellenére adott annyi bölcsességet, hogy be tudtuk venni a szokásos gyógyszereinket, hogy néha azért ennünk is kellett, hogyha nem is voltunk a tudatosságunk magaslatán, de nem voltunk magunkra hagyva!
Így kijelenthetem, hogy a mi Gondviselőnk maga az Élő Isten volt! Ott volt mellettünk olyan körülmények között, ahonnan nem sok ember jön vissza élve, 70 feletti korban, krónikus betegen.
De mindezek csak kezdetben világosodtak meg bennem, hogy Isten gondot viselt rólunk mindenben. Aztán jött az újabb felismerés, hogy ez idő alatt, míg ebben az állapotban voltam, nem is kértem az Úr segítségét! Annyira le volt terhelődve az agyam, teljes belenyugvással voltam ebbe a lehetetlen állapotba, hogy közben már erőm sem volt az Úr segítségét kérni.
Ekkor nagyon megszégyelltem magam, de azt is megértettem, hogy ennek éppen így kellett történnie.
Így bizonyította be nekem Isten, hogy egyedül Ő volt itt velünk, és a karjaiban tartott az erőtlenségünk idején! Nem kértem segítséget Tőle, mert alig fogtam csak fel, ami körülöttünk történik, de Ő itt volt és gondoskodott rólunk! Önszántából, mert Ő szeret bennünket!
Isten látta a körülményeket, hogy emberként itt nem lehet semmit tenni, legfeljebb ha kórházba visznek, ahonnan azonban nem biztos, hogy haza lehet jönni. A napról napra súlyosbodó állapotunk alatt, Ő volt ott velünk, felvállalt bennünket.
Miután a karanténból felszabadultunk az erőnk bizony nem tért vissza, de már olvasgattam, a Bibliát és a verseskötetemet, ami egyre közelebb vitt újra az Úrhoz.
Ezután három Igét is kaptam az Úrtól:
A betegségem elején: Ámos 5: 14-15 „Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, a mint mondjátok.
Gyűlöljétek a gonoszt, és szeressétek a jót, állítsátok vissza a kapuba az igazságot, talán megkegyelmez az Úr, a seregek Istene József maradékának”
Második Ige: Ésaiás 38: 15-20 „Mit mondjak, hogy szólott Ő, és azt meg is cselekedé! Nyugton élem le évemet, lelkem keserűsége után. Óh Uram, ezek által él minden! És ezekben van teljességgel lelkem élete! Te meggyógyítasz és éltetsz engemet!
Imé áldásul volt nékem a nagy keserűség, és te szeretettel kivontad a lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet”
Harmadik ige: Ézsaiás 63: 7-14 „……..és Ő mondta: Bizony az én népem ők, fiaik, akik nem hazudnak, és lőn nékik Megtartójuk……..”
Ezt az utolsó Igét a kecskeméti rádiós Evangélikus Istentisztelet által üzente nekem az Úr.  Az Igéket átolvasva megértettem az Úr üzenetét, és nagyon hálás vagyok Neki ezekért.
Hálásan köszönöm az Úrnak a csodát, amit velünk tett és kérem Őt, hogy állítson vissza a helyemre, hogy továbbra is hűséggel szolgálhassam Őt! Ámen