Gyülekezetünk a német misszió részére gyűjtést tartott. Miután mindenki beletette a kiskosárba az odaszánt pénzösszeget, kezünket fölé emelve imádkozni kezdtünk érte, hogy az adomány odaérjen a misszióba.
Miközben imádkoztunk, kijelentés formájában kaptam egy Igehelyet (Márk 11:24) Nagyon megdöbbentem, mert tudtam, hogy ez az Úrtól van, de nem tudtam az Ige, miről szól? Tudtam, hogy meg kell mondanom a Testvéreknek, hisz az imánkra volt az Úrtól a válasz, de emberileg mégis vonakodtam tőle. Átfutott az agyamon, ha véletlenül mégis nem odaillő az Ige, szégyent fogok magamra hozni. Alig született meg bennem ez a gondolat, a másik pillanatban, egy megerősítést is kaptam az Úrtól, ami ez volt: „Isten soha nem szégyenít meg!” Imádkozás után rögtön jelentkeztem, és mikor a pásztor felszólított, bátran kimondtam az Ige helyet, és megkértem a testvérnőt, hogy olvassa fel. Én is nagy kíváncsisággal vártam, hogy az Úr mit üzen nekünk. Nyugodt voltam, és mosolyogva hallgattam végig a csodálatosan odaillő biztatást: „Azért mondom néktek, amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek!” Márk 11:24
Az Ige elolvasása után, nagyon boldog voltam. Boldog voltam azért, mert Isten engem alkalmasnak talált arra, hogy általam, üzenjen a gyülekezetnek.
Hálás voltam, vagyok, és leszek Istennek érte. Jó eszköz lenni Isten kezében.
2004. 02.
Második bizonyságom:
Noszvajon, egy nagyon szép kis hegyi faluban voltunk, és amíg a férjem elment a vállalkozási ügyet intézni, mi a menyemmel leültünk megebédelni. A falu közepén lévő bolt és kocsma előtt lévő padra ültünk le, és közben gyönyörködtünk a táj szépségében.
Egy fiatalember motorral érkezett és nem messze tőlünk leült ő is egy padra. Majd felállt, és nekitámaszkodott a korlátnak, és úgy próbált velünk kötözködni. Aztán felajánlotta, hogy fizet nekünk hot-dog-ot, kávét, amit mi visszautasítottuk. Ezért sértve érezte magát, és még rosszabb lett a helyzet. Mivel láttam, hogy a megsértődést elég komoly formában érezteti velünk, jobbnak láttam kicsit kedvesebbnek lenni hozzá. Kezemmel odaintve kértem, hogy jöjjön közelebb hozzánk. Rögtön jobb hangulata támadt, és pillanatok alatt ott termett. Bemutatkoztunk egymásnak, és elmeséltem, hogy mi keresztyének vagyunk, és nem vagyunk hozzászokva, hogy a kocsmából kínálgassanak bennünket, egyébként már ebédeltünk.
És miközben elmagyaráztam neki, hogy miért utasítottuk vissza, aközben eszembe jutott, hogy megkérdezem, hisz-e Istenben? Ő a kérdésemre egyértelmű választ adott, azt, hogy „nem”, és kibővített formában előadta, hogy miért nem hisz. Ő egy focista – kezdte mesélni, és megmutatta, hogy milyen izomkötegek domborulnak a karján is. Amíg ez a két kar mozogni tud, addig ő csak magában hisz, mutogatott az izmaira. Nagyon elutasító volt. Én sem adtam fel, és tovább meséltem neki Isten csodáiról, Jézus Krisztus megváltásáról, bizonyságok halmazát öntöttem elé. Az addig saját erejében bízó fiatalember, csendesen hallgatott engem, már egyáltalán nem beképzelt, erős fiúnak látszott. A kezemben lévő Bibliámat átnyújtottam neki és azt mondtam. „Hidd el, hozzád is fog szólni az Úr, ha kéred. Nyisd ki ezt a Bibliát, és behunyt szemmel, mutass rá valamelyik sorra, és azt mondja neked az Úr.” A fiatalember kinyitotta a Bibliát, ujjával, rámutatott az egyik sorra, kinyitotta a szemét, és elkezdte olvasni: „És Jézus felelvén mondta nékik: „Legyen hitetek Istenben” (Márk 11:22) A fiatalember mikor felolvasta az Igét, nagyon megdöbbent rajta. Úgy volt, ahogy mondtam neki. Jézus valóban szólt hozzá! És ebben ő nem is kételkedhetett, mivel saját maga tapasztalta meg.
Hallgatott, és csak nézett maga elé. Ettől kezdve, nem a duzzadt izmaival dicsekedett, hanem elmesélte, hogy mivel focista, már kétszer műtötték az izmait, és nemsoká újra műteni fogják, bár az orvos nem bízik benne, hogy sikerülni fog. Akkor valószínű szükséged lesz erre a kiskönyvre, és a táskámból elővettem egy kis Bibliát. Tartottam a kezembe, és néztem az arcába. Keze nem mozdult, de a lábát közelebb tette, jelezve, hogy a nadrágja térdén lévő zsebébe tegyem bele. Hirtelen odapillantottam, a szomszédban lévő kocsma elé, és azt láttam, hogy kint állt a két kiszolgáló hölgy, és nézték az eseményt. Valószínű, ezért nem nyúlt a kezével az általam nyújtott kis Bibliáért. A fiatalember szívében érezte, hogy szüksége lehet még Istenre, és lehetőséget adott, hogy odaadjam, de a sátán ebben a pillanatban olyan helyzetet teremtett, hogy nyíltan a nők előtt nem akarta felvállalni.
Jókívánságokkal elköszöntünk, és ott hagytuk őt. Az, hogy betegségében vagy más helyzetekben fordul -e az Úrhoz, nem tudni. De megtapasztalta ő saját maga is, hogy az Úr elérhető, aki, keresi, megtalálja Őt.
A teljes történethez hozzátartozik a következő: Férjem elég soká tért vissza, és hogy ne kelljen cipelni a táskát, újra leültünk a falun kívül étkezni. A menyem, aki friss paradicsomot vett a szájába, kis híján megfulladt. Ugyanis félre nyelt, és a légcsőbe ment a paradicsom mag. Én magam is megijedtem, mert tudtam, hogy ami délután történt, azt a sátán meg akarja büntetni, de Isten is ott volt a mi védelmünkre. Dicsőség Néki érte!!!
Mind a két bizonyságban jól láthatjuk, hogy Isten nem hagyja cserben az Övéit! Ámen!