A Keresztyén ember jól tudja, hogy minden nap fel kell venni a Lelki fegyverzetet, mert Isten bármikor hívhatja a szolgálatába. Nem csak a szószéknél lehet Istent szolgálni, hanem egy bizonysággal, takarítással, adakozással, lelki gondozással, vagy éppen ha segítségére igyekszel egy másik embernek.
           Az én bizonyságom az utolsóként említett segítségre sietés volt, amit szeretnék veletek megosztani.
Egy bevásárló Központ előtt ültem a kocsiban, mialatt a férjem a közeli kórházba ment kezelésre. Az eső esett, nagyon szomorú idő volt. Nehezen múltak a percek és ezért felhívtam a lányomat, hogy a beszélgetéssel tereljem a figyelmemet.
         Mialatt beszéltünk néha ki- kinéztem a kocsi ablakán, és láttam, hogy egy fiatal szőke lány kezében egy kék esernyővel áll az úton és egy roma asszony kártyával jósol neki.
Keresztyén lévén a szemem megakadt mindezen, és telefonálás közben gyakran rájuk néztem.
Láttam, amint a lánynak 2 kártyájából jósolt, majd átvette az esernyőjét és a lány pénzt vett elő vagy 200 Ft-t. Majd újra átvette az esernyőt és a lány egy 500 Ft-t vett elő és odaadta neki. A roma nő megcsókoltatta a 200 Ft-ost, és újra elvette az ernyőt a lánytól. Ekkor éreztem, hogy közbe kell lépnem. A máskor forgalmas helyen most senki más nem volt csak mi hárman, valószínűleg az eső miatt. Én letettem a telefont kikapcsolás nélkül, kiléptem a kocsiajtón, majd odamentem a két nőhöz. Láttam, hogy az alig 16 éves szőke szelíd jól öltözött lány, már a negatív hatás alatt állt, teljesen tehetetlen volt. Én határozottan felszólítottam a roma asszonyt, hogy adja vissza a pénzt a lánynak, és gyorsan menjen el, különben rendőrt hívok. Ő rám nézett, és a maga szövegével illetlen szavakat mondott nekem. A lány egy kicsit felbátorodva azt mondta, hogy adja vissza a pénzét, amiért olyan csúnya szavakat mondott. A nő odanyomta az 500 Ft-t, és mikor mellettem elhaladt, valamit mormogott. Én a lányhoz fordultam és azt mondtam neki, hogy keresztyén vagyok, és egy részét láttam, amit ez a roma nő csinált, azért jöttem ide. Soha többet ne álljon szóba ilyen emberekkel, akik jósolnak, mert ez az ördögtől van! Nagyon vigyázzon a jövőben, ne higgyen senkinek, ha megszólítják hasonló módon!
A lány nézett rám, és megköszönte a segítséget és elment.
Én beültem a kocsiba és elmondtam a lányomnak, ami történt, ő nyomatékkal felhívta a figyelmemet, hogy törjem meg a cigány átkot.
Elkezdtem imádkozni, magamra vettem a Lelki fegyverzetet, és az Úr hatalmát, erejét kérve  Jézus nevében megtörtem a cigány átkot magamról, és a lányról.
Miután ez megtörtént, éreztem, hogy szabad vagyok! Éreztem, hogy Jézus nevében, lekerült rólam az átok. Meg voltam nyugodva, és tudtam, hogy Jézus neve győzelmi fegyver a sátán ellen.
Ezután újra végig gondoltam az eseményt, és kicsit szégyelltem is magam az Úr előtt. Ugyanis keresztyén lévén nem annak megfelelően mentem a lány védelmére, hanem emberi módon. Nem azt mondtam, hogy: Jézus nevében távozz innét, hanem, hogy hívom a rendőrt. Rendőrrel fenyegettem meg, a tette befejezésére.
Az viszont egy kicsit vigaszt jelent a számomra, hogy ahogy rám nézett a roma nő, valami meglepő volt bennem a számára. Nem tudom. De motyogással elment, pedig nem volt ott senki ember rajtunk kívül. De ott volt Jézus, akit képviseltem, még ha nem is a nevében szóltam a nőhöz. Megérezte a Szent Szellemet bennem, és elment.
Testvérek! Naponta készüljetek fel az ilyen harcokra is, mert nem tudjátok az Úrnak, hol van szüksége Rátok?
 
        Mint ahogy ismeretes a Virágvasárnapi történetben: „ Az Úrnak szüksége van rá!” Igen minden keresztyénnek oda kell szánni az életét a szolgálatra, mert: „Az aratni való sok, a munkás kevés”