Az én bizonyságom
Egyik reggel szokásosan felébredtem, de még a szemem nem nyitottam ki, mikor a fülemben és a szívemben egy nagyon szép dallam jött. Jobban ráfigyeltem, és még inkább azt éreztem, hogy ez az Úrtól van. Hirtelen arra gondoltam, hogyan tudnám megörökíteni? Mivel magam mellett tartok mindig papírt, és ceruzát gyorsan elővettem, és míg dúdoltam, a sok évvel ezelőtt megtanult kotta tudományomat elővettem, és megpróbáltam lejegyezni a dallamot. Persze nem sikerült úgy, ahogy egy zenésznek, de azért a ti-ti, tá, hangjegyek a vonalakon valahogy elrendeződtek. Mikor kész voltam, tudtam, hogy szöveget is kell írnom alá. Nagyon könnyen sikerült néhány soros szöveget leírnom, végül elénekeltem, és nagyon tetszett.
Másnap viszont nehezebben ment a dolog, mert nem tudtam a dallamot leolvasni a kottámról. Szomorú voltam, de úgy gondoltam, hogy ha az Úr adta, akkor visszajön újra a szívembe.
Néhány nap múlva megkaptam az egész dallamot, és boldogan énekelgettem. Igazi öröm volt bennem, mert éreztem, hogy olyan különös ez az ajándék, amilyet még soha nem kaptam. Írtam már prózát, verset, de még éneket soha. Most ez megtörtént, és én hálás vagyok Istennek érte!
Azóta családommal együtt énekelgetjük az éneket, és érezzük, hogy ami a szívünkben van, dalban egy megvallás az Úr felé. Köszönet érte Istennek!