„Isten kegyelme nem enged le olyan mélyre, ahol az Ő keze már meg ne tudna tartani.”

Bizonyságom címéül egyik testvérünk által kapott ének egyetlen sorát választottam, ami pontosan ráillik Isten végtelen jóságára.
2009. őszén már elkezdődött a H1N1- vírus, mikor egy reggel arra ébredtem, hogy fáj a torkom, és be vagyok rekedve. Ekkor még a felnőttképzést nagy intenzitással végeztük, egyik tanfolyamot szerveztük, a másik után. Mikor a hallgatókkal orvosi vizsgálaton voltunk, figyelmeztetett az orvos, hogy védőoltást adassak be, én viszont erősnek, szívósnak gondoltam magam, és tiltakoztam ellene.
Aztán jött a december végi lazítás, de akkor már én egészségileg nem voltam jól. Arra gondoltam, megpróbálok egy néhány napot feküdni, és kamillateával kúrálni magam, és Karácsonyra biztosan meggyógyulok. Napi 6-8 bögre teát megittam, de az állapotom nem javult. Mikor az ismerős orvos asszisztensét felhívtam, és elmondtam panaszomat, azt mondta, hogy minél hamarabb menjek be a közeli kórház sürgősségijére, és egy tüdő felvételt készíttessek. És ahogy Pintér Béla énekli a dalában: „Mikor azt hittem vége, akkor kezdődött el” - igen ekkor kezdődött el.
Baloldali tüdőgyulladásom volt, ami által a víz pangott a tüdőmben. Gyógyszereket javasoltak, de a kórház nem írhatta ki a receptre, csak a háziorvosom. Mivel ünnep előtt 2 nappal volt, már helyben nem rendelt az orvos, a kórházból visszajövet, a tőlünk 2. településen lévő ügyeletre kellett utaznunk. Itt szintén megvizsgált az ismerős orvosunk, és amint a sztetoszkópot a tüdő beteg részéhez nyomta, éreztem a fájdalmat belül. Miután meglátta, hogy milyen gyógyszert javasolt a kórház, a fejét csóválta. Ő azt nem látta jónak, mivel az állapotom már ekkor erősebb kezelést igényelt, ezért kiírt egy ő általa jobbnak vélt gyógyszert. Újra vissza kellett menni a kórház gyógyszertárjába, mert csak az volt nyitva.
A gyógyszer kiváltásáig még csak rohangálás volt, miután elolvastam a gyógyszer papírját, amiben a garat elzáródástól, az eszméletvesztésig minden mellékhatás meg volt említve, eldöntöttem, hogy nem veszem be a gyógyszert. Felhívtam az ismerős orvosomat, és közöltem vele, hogy a betegségemmel lehet, hogy életben maradok, de ha ezt a gyógyszert beveszem, talán a mellékhatásoktól halok meg... No, az orvosom mondanom sem kell, nagyon leteremtett, és azt mondta a végén tárgyilagosan: Öné a döntés joga, ha viszont nem veszi be a gyógyszert, tényleg meghal…
Mély csend következett, megköszöntem az őszinte figyelmeztetését és elköszöntem tőle. Gondoltam most már mindegy, hogy megeszem vagy nem, egy a vége… És másnaptól elkezdtem a gyógyszert óriási nagy odafigyeléssel szedni. Csendben egyedül akartam lenni, figyeltem a légzésemre, és minden érzésemre. Végül eltelt az 5 nap és a gyógyszerem elfogyott. Elmúlt a Karácsony is, de én semmit sem tudtam belőle, úgy el voltam foglalva magammal. Újra vissza kellett mennem a kórházba tüdő felvételre.
Ekkor reggel Valaki ekképpen szólt hozzám: „ Az a baj, hogy nem Isten van az első helyen az életetekben! Így nem tud hozzátok szólni, egyetlen Igéje által sem. Mással vagytok elfoglalva, és pontosan ezért az igazi áldást nem tudjátok elvenni.”
Mert meg van írva: „Keressétek először Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.”
A kórházban elkészült a tüdőfelvétel, ami jó eredményt mutatott. Miután hazaértünk, én hálát adtam Istennek a gyógyulásomért. A következő Igét adta az Úr: Zsoltárok 121:3 „Nem szunnyad el a te őrződ”
Ekkor már tisztán láttam, az Úr nem hagyott el, csupán én nem értem rá Vele foglalkozni a nagy munkában, és a betegségemben. Ez az Ige egy bátorítás volt a számomra.
Igaz a tüdőgyulladás és az ágyban fekvés nagyon legyengített, de már éreztem, hogy az Úr szemeivel vigyáz reám.
És szilveszter éjszakán ezt az Igét adta az Úr nekem: Ézsaiás 60: 1-2 „Kelj fel, mert eljött világosságod és az Úr dicsősége rajtad feltámad.”
„Mert íme sötétség borítja a földet és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr és dicsősége rajtad megláttatik:”
Szinte egyik percről a másikra erőre kaptam, éreztem, hogy lehajolt hozzám az Úr. Teljesen közel, nem rám mosolyog, nem megérint, hanem átölel! Átölel, mint a messziről haza jött gyermek, akit már nagyon vártak haza. Hazajött és megnyugodtak, mert nem történt semmi baja. Ekképpen éreztem a nyugalmat, mert kézzel foghatóan velem volt az Úr. Pedig velem volt az orvos által, gyógyszer által, csak én nem éreztem. Mikor az Ige által azt mondta: „Nem szunnyad el a te őrződ” ez a néhány szó szíven ütött, felrázott!
Velem, velünk van az Úr, még akkor is, ha ezt mi nem érezzük. Féltve vigyázz ránk, mint a szemfényére.