Nemrégiben beszélgettem egy keresztyén testvéremmel, akinek bevallottam, hogy a szolgálatban is el lehet fáradni. Ha meg vagyunk terhelve évek óta mindig a szolgálatra való felkészüléssel, és nem töltünk utána, akkor előbb utóbb kiégnek még a legnagyobb szolgálók is. Vannak, akik ezt eltitkolják, sőt megpróbálják magyarázni, hogy mindig öröm a szolgálat, és mi szinte restelkedve nézünk vissza rájuk. Nem gondolják, hogy a fáradság előbb-utóbb észrevehető, és a szolgálat minőségi romlására megy. Igen, őszintén meg kell vallani, hogy csodálatos dolog Istent szolgálni, de újra és újra fel kell töltekezni az Ő Szent Lelke erejével. Ne csak beszéljünk az örömről, a csodákról, hanem meg is éljük azokat. Testi-lelki kimerültség mellett, ez nem megvalósítható. Milyen jó olykor-olykor egy nagyot aludni, egy jót dicsőíteni, részt venni egy olyan alkalmon, ahol tűzzel szól az Isten üzenete, érezhető a Szent a Szellem jelenléte… Vagy éppen önfeledten nevetni, sétálni egy nagyot az Isten alkotta csodálatos természetben, talán csak elmenni egy állatkertbe, ahol az állatok által egy valódi kikapcsolódás élményét tudhatod magadénak. Tehát a fizikai fáradtságot sem tudjuk letagadni, a szellemit meg még jobban nem!!! A fizikai fáradság kiül az arcodon, rossz látvány egy kimerült test, de a szellemi üresség a legfájdalmasabb. Ha a Szent Szellem nincs jelen a szívedben, mert bűnnel visszaszorítottad, vagy mert nem töltekeztél be újra a Szentlélek erejével, akkor csak beszélsz, de nincs benne üzenet. Saját magad is észre fogod venni, mert nem figyel már a végén senki rád, és ez zavaró a számodra is.

Ezért nagyon fontos, hogy legalább magunknak ne hazudjunk! Adjuk meg testünknek is a pihenést, hogy új erővel elkezdhessük a szellemi feltöltekezésünket is. Csak az olyan szolgáló tudja elvenni, és tovább adni Isten üzenetét, aki testben és lélekben friss!

Talán a legfontosabbat a végére hagytam, amiről nagyon is beszélni kell. Vannak szolgálók, ahol a házastársi kapcsolat nagyon rossz, mégsem beszélnek róla, mert akkor le kellene tenni a szolgálatot. Ki, kit akar így becsapni? Mert, hogy Istent nem lehet, az biztos! Addig, míg nincs rendezve bárkinek is a magánélete, addig nem érdemes szolgálatot vállalni, mert kenetteljes szolgálatot nem tud adni. A rendezetlen magánélet az egész lelkére kihat bárkinek.

Biztatlak benneteket testvéreim, ha nyomasztó teher alatt vagytok, először azt rendezzétek le, és majd úgy vegyétek fel ismét a szolgálatot!

Fontos, hogy mindig annak lássunk, amik vagyunk. Ne legyünk farizeusok! Mindig azt adjuk, ami bennünk van. Ezért fontos karban tartani fizikai testünket, rendbe tenni a szívünket, mert akkor be tudjuk mutatni a világnak a szeplő nélküli Jézus Krisztust.

Rendezett családi háttérrel, szerető szívvel, kipihent testtel, betöltekezett Szellemmel igen, van kenet a szolgálaton, és van áldás.

Jézus azt mondja: „Az én igám gyönyörűséges, az én terhem könnyű”( Máté 11:30).

 

Írta: D.Lné