Nagyon jó, akinek meg van az emberismerete, de ezzel nem lehet bejutni a Mennybe!
A napokban beszélgettem az egyik testvérnővel, akinek említést tettem arról, hogy oda kellene figyelni néhány emberre, aki nagyon rossz körülmények között él. Hirtelen megjegyezte, hogy nem érdemlik, mert saját maguk mentek abba a helyzetbe bele. Én tovább próbáltam erőltetni a témát, aztán azt mondta nekem: „Hát vegye már elő az emberismeretét, nézze meg, hogy kik ezek? Ezek nem érdemelnek semmit!”
Végtelen nyugalom fogott el, mert tudtam, hogy most nekem kell őt meggyőznöm. Aztán elkezdtem: Ha Jézus is azt vizsgálná, hogy mi mit is érdemlünk, akkor valószínű már nem élnénk. Mi, hívők más szemmel nézzük ezt a helyzetet. Bizonyos, hogy igazad van, de nekünk egymás iránt könyörületesnek, irgalmasnak kell lennünk. Ha világi ember lennék én is azt nézném, hogy az az ember milyen, de mivel Jézus adott nekünk példát, ezért nem azt vizsgálom, hogy mit érdemel. Jézus azt mondta: „Nem az egészségesekhez jöttem, hanem a betegekhez.” Ezeket az embereket az Úr biztosan el fogja számoltatni, megfenyíteni, de nekünk nem ez a feladatunk. Hanem mi? Amit Jézus mondott: „Tegyetek tanítványokká minden népeket!”
Tehát mikor az Úr megfenyíti őket, az nekik rossz lesz és akkor nekünk ott kell lenni szeretetünkkel, hogy Krisztushoz vezessük. Mert azt mondja az Úr: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”
„Te meglátod a más szemében a szálkát, de a te szemedben gerenda van”- és sorolhatnám az Igéket, amit Jézus mondott.
Tehát, a világi emberek elsősorban ránk tekintenek, és minket figyelnek, hogyan éljük meg azt, amiről beszélünk.
Nekünk nem szabad megítélni senkit, mert az az Úr dolga, nekünk könyörületességet kell gyakorolni az emberek felé. És erre mondja a világ, hogy: „bolond hívők”- Igen az emberismeretünk megvan, csak nem használjuk.
Elmondtam neki azt is, hogy Jézus senkiről nem mondott le. Ő minden emberért meghalt, még azért is, aki nem fog megtérni. Felvette a világ bűneit magára, és az életét adta a bűnös emberekért. Mert mindannyian bűnösek vagyunk, akár ilyen, akár olyan a bűnünk, de bűn!
Mitől vagyunk mi másak a világtól, ha ítélkezünk, és nem segítjük a szegényeket? Hol van az újjászületés bennünk? Hogyan formálódik ki rajtunk az Isteni képmás?
A szeretet, amit a hívőknek tovább kell adni, az nem fogyhat el sohasem! Ha szeretettel mész oda valakihez, nem tud elküldeni, mert a szeretet mindent legyőz! - Mély hallgatás volt a telefon túloldalán.- és folytattam- Nyisd meg előttük az utat, hogy hozzád menjenek, és általad az Úrhoz! Meglátod ez lesz az igaz öröm a te számodra. Senkiről nem szabad lemondani, mert az Úr sem mond le rólunk, pedig, naponta bűnt követünk el. - A telefon másik oldaláról egy szó hallatszott: „Jó.”- hallottam, és megértettem, hogy halló fülei voltak, és megértették, amiről beszéltem neki.
Jézus azt akarja, hogy senkiről ne mondjunk le, hisz Ő mindenkiért meghalt!