Van viszont egy olyan idős ember csoport, aki nem érzi a korát, mert annak ellenére, hogy csendesebb lett az udvar, mert a gyermekeik elkerültek, és már nem is kell munkahelyre menni, de van elfoglaltságuk az Úr munkájában. Azt gondolom, ez fontosabb az előbb felsoroltaknál, mert ezekkel alapozzák meg a földi életük utáni hova kerülésüket, nem beszélve arról, hogy ez a munka örömet nyújt a számukra. Benne vannak minden napon az Úr Jézus vérkeringésében! „Tudtotokon kívül angyalokat vendégeltek meg”- ahogy az Ige is mondja, enni adnak a éhezőnek, ruhát adnak a ruhátlannak, és sorolhatnám a jó cselekedeteket, mert vezérelve vannak Isten Lelke által. Jézus mindent megmondott nekünk, semmi sincs előlünk eltitkolva, ha figyelünk az Ő hangjára, és megtesszük azokat az utasításokat, amit sugall nekünk, akkor a jócselekedetekben nem fogunk megfáradni. Van tehát boldog idős kor, mikor nem az élete utolsó napját várja az ember, hanem hálát ad minden napért még, amit az Úr munkájában tölthet el. Ha benne vagyunk az Úr vérkeringésében, nem az számit, hogy hány évesek vagyunk, hanem az, hogy a szívünkben Jézus benne él -e? Láttam fiatal keresztyént ülve dicsőíteni, de volt olyan hogy 85 éves testvérnő, aki fennállva, boldogan tapsolva dicsőítette az Urat. Én kívánom minden testvéremnek, hogy dobbanjon együtt a szíve Jézus szívével, hogy a földön kiszabott életét boldog hívőként élhesse meg!