Krisztus születése után 33-ban három embert feszítettek keresztre, Jeruzsálem külső falainál.
Ez az esemény megváltoztatta a világtörténelem folyamatát. A római ítéletvégrehajtók az elítéltek kezét, lábát szöggel átlyukasztották, és hagyták őket meghalni.
A keresztre feszítés gyötrelmes kivégzési mód volt. Az elítélteket bőrből készült, szöggel kivert szíjjal kötözték a fára.  Az áldozat napokig élt gyötrő fájdalomban. Halálát általában fulladás okozta.
Egy öreg Bibliában érdekes szövegre bukkantam Jézus halálát leíró Bibliai szakasz mellett, ( Lk 23:32-43) „Az egyik ember bűnös volt, bűneiben halt meg. A másik ember bűnös volt, de bűn nélkül halt meg. A harmadik ember nem volt bűnös, de a bűn miatt halt meg.
Kik voltak ezek?

Aki bűnös volt, az a bűnben halt meg.

Az egyik gonosztevő az ország törvénye szerint méltó büntetést kapott. Valószínű dühös volt saját magára, mert hagyta magát tetten érni. Dühös volt a bíróra, aki elítélte, és mindazokra, akik cserben hagyták. Sőt, különösen dühös volt erre a Jézus nevű emberre, aki mellette ártatlanul függött a kereszten.
Nem volt nehéz olyan valakire haragudni, aki kijelentett, hogy ő a világ világossága, és reménye, és most ugyanúgy függött a fán megfeszítve, mint egy közönséges bűnöző. Ez a lator káromolta Jézust, hogy képtelen önmagán, vagy bárki máson segíteni. ( Lk.23:39)
Ez a gonosztevő az önmagában hordott, és megtartott bűneivel halt meg.

Aki bűnös volt, de bűn nélkül halt meg:

A másik gonosztevő, aki szintén ezen a napon halt meg, először csatlakozott azokhoz, akik kigúnyolták az Úr Jézust. Egy ideig ő is kigúnyolta, hogy ha ő a Messiás, mentse meg magát! (Máté 27:37-44)
De ahogy ennek a gonosztevőnek a szívében változás történt, odaszólt a társához, és ezt mondta: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanaz az ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetést kapják, de Ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a királyságodba. Erre Ő így felelt neki: Bizony mondom néked, ma velem leszel a Paradicsomban. ( Lk.23:40-43) Ez a néhány szó a legfontosabb kijelentése az Újszövetségnek.
A Bűnbocsánat és az örök élet mindenki számára adott, aki hisz az Úr Jézusban. Sem több, sem kevesebb nem szükséges az üdvösséghez. Egyedül a Krisztusba vetett hit jelenti az Örök életet.
Ennek a gonosztevőnek nem volt ideje elrendezni a múltban elkövetett dolgait, de hitt az Úr Jézusban. Ez az út jelentette számára az örök életet.
A hit legegyszerűbb kijelentésére, válaszként az Úr Jézus a bűne bocsánatáról biztosította gonosztevőt. Bár ez az elítélt a bűne miatt halt meg, de bűn nélkül.
A Mennyek bírája levette válláról a vétkeit, és helyette az Úr Jézusra, bűnünk hordozójára helyezte.

Aki nem volt bűnös, de bűn miatt halt meg.

Az Úr Jézus volt, Aki azon a napon magára vállalta a világ bűneit. Meghalt a világ bűneinek terhével, de nem volt benne semmi bűn. Három nappal később feltámadt a halálból, és megmutatta, hogy halála nem volt tévedés. Sebhelyekkel a testén Jézus bebizonyította a tanítványainak, és azóta millióknak, hogy vállalta Isten ítéletét, és legyőzte a halált.
Ami csodálatos, ez a mi történetünk is, mert ő ott volt helyettünk és miattunk, a bűneinket hordozva.  Ott voltunk mindannyian, és vagy az első, vagy a második gonosztevőhöz hasonlóan felelni foguk a tetteinkért.
Nem a szavak tesznek különbséget, hanem a hit. Ha nincs hited, de akarod, hogy legyen, kérd Istent és Ő adni fog. Ha nehéz ezt tenned, kiálts így: Hiszek, segíts a hitetlenségemen!