Volt egyszer egy ember, aki nagyon hamar kijött a sodrából, és hirtelen haragra gerjedt, de nem sok idő után meg is bánta. Egyszer ezt gondolta magában:- „Ez mind a rossz emberek miatt van, ha ezek békén hagynának, valószínű szelíd ember lehetnék. Megyek az erdőbe, ott remeteként élek, ott nem hallok semmit, és nem gerjedek haragra.” Elment és keresett magának egy alkalmas helyet, ahol forrás volt, és épített egy kunyhót magának. Munka közben nagyon kimelegedett, fogta a korsóját és a forrás alá tette, hogy az megteljen. A korsó elborult a víz kifolyt belőle. Majd újra alátette a korsót a forrásnak, újból eldőlt, sőt a széle lecsorbult. Majd ahelyett, hogy újra alátette volna a korsóját, fogta és a sziklához vágta, hogy az darabokra tört. Mikor ezt látta, a korsó fülét a kezébe vette, és azt mondta magában:- „Oh én balgatag, azt hittem, hogy a harag másból jön belém, holott belőlem fakad! Nem maradok én remete, hanem megyek vissza az atyámfiai közé, azok ellátnak jó tanáccsal, s imádkoznak velem, hogy a szívem megjavuljon!”