Jó néhány évvel ezelőtt, mikor még a lengyel piac javában élte virágkorát, kisebbik lányom olyan 3-4 éves lehetett, és elvittük magunkkal a piacra. Fogtam a kis kezét, de eléggé futrinka volt, és néha erővel kihúzta kezét a kezemből, mert ő éppen mást akart megnézni, mint mi. A sok látnivalótól jól elfáradva, hol az apja, hol az én kezemet fogta meg, és így megtévesztett bennünket, hogy éppen ki ügyel rá?  Történt egyszer, hogy a kislány sem nálam, sem az apjánál nem volt, és egy ilyen nagy tömegben eléggé gondolkodtató volt, hogy hol lehet? Végtelen nyugalommal viselkedtem, mert éreztem az Úr vigyáz rá, és nem engedi, hogy baj legyen. Férjem, a hangosbemondóhoz akart menni, de én arra intettem, hogy ne rohangáljon, mert visszajön a kislány ide. Én türelmesen vártam, és Isten olyan nyugalmat adott, hogy én magam is elcsodálkoztam rajta. Mindig azt tanítottam a gyermekemmel, ahol elmarad, ne kóboroljon, mert oda fogok menni, ahol elveszett, ott keresem! Így is történt, én nem tágítottam attól a helytől, ahol a gyerek kb. elveszett. Egyszer csak megszólított egy férfi, hogy nem -e mienk a kislány, aki az asztal tetején áll.
Ugyanis felállították az árusítók az asztalra, hogy a szülők magasabban jobban meglátják a gyereket. Gyorsan oda mentem a tőlem nem messze lévő asztalhoz, és valóban ő volt az. Nyakamba ugrott, és közölte: „Te anyu, én már régen megláttalak benneteket, de hát még most vesztem el, és azért nem akartam szólni!” Nem tudtam nevessek, vagy sírjak, de azt tudtam, hogy Istennek meg kell köszönni. Ott ahol én vártam rá, ő ott nem messze állt fent az asztalon. Emlékezett rá: - Ne menjél sehova, ott foglak keresni! – mondtam neki mindig.
Milyen jó lenne, ha mi mikor elkóborgunk az Úrtól, oda mennénk vissza, ahol elvesztünk.. Mert ki tudja, hogy messziről, sokára visszatalálunk -e?!
Tizenegy éves volt a kislányom, mikor felmászott a diófára, és ott imádkozott. Egyszer csak sírva lejött és azt mondta nekem? –Te anyu, nekem míg imádkoztam,valaki azt mondta: „A jelen a jövő.”- És én tudom ez mit jelent, - kezdte a magyarázatát. – Ha most csak így szeretem Istent, mi lesz később belőle? Mi lesz a mostani langyos szeretetből?
Nagyon elcsodálkoztam rajta, hogy ilyen fiatalon, milyen bölcsen fejtegeti kijelentést.
Néhány év múlva, egy napon azzal fogadott, hogy ő tudja a kijelentés folytatását. Mégpedig: - Ahogy a földön élünk, ez határozza meg a jövőnket, halálunk után.
Mosolyogtam és fejemmel jeleztem, hogy nagyon bölcsen válaszolt.

És ez a lány azóta férjhez ment, a gyülekezetben Istent szolgálja, de bölcsessége nem maradt el tőle.
Elmesélte, hogy egyik ismerősével beszélgettek, akinek a lánya kint dolgozik külföldön, és nagyon jól keres. Szinte a keresetéhez nem kell nyúlni, mert annyi borravalót kap. Elgondolkodott rajta, nekik kettőjüknek van 1/3-a a havi jövedelmük. Egy pillanatra vonzó volt, de rögtön ott volt benne a kérdés, - Vajon Istennek is ez az akarata?
Hagyjuk itt a szolgálatot a pénzért? Nem! Határozottan elutasította, még a gondolatot is magától, Isten munkáját nem szabad feladni a pénzért!- mondta. És rögtön elkezdte a példákat emlegetni: – Volt egy ismerős lány, akit Isten elhívott a dicsőítésbe szolgálni, ő férjhez ment egy hitetlen férfihez. Született egy mozgássérült kislányuk. Aztán férje meghalt, vissza tudott volna menni a szolgálatba, de ő megint férjhez ment, ismét egy világi férfihez. Újra gyermeket szült, és a harmadik kisfiút már nem láthatta meg, mert orvosi hiba miatt kómába került, és soha többet nem tért magához. Úgy, ahogy Jónás, ő is minden irányba ment, és nem ahova az Úr küldte. Érdemes volt az emberi forgatókönyv után haladni?
Másik példát is felhozott a lányom. Van egy ismerősünk, aki visszamondta a gyülekezeti szolgálatát, és elment a pénz miatt dolgozni, olyan munkahelyre, ahol Isten nevét sem szabad kiejteni. Vajon mi lesz ennek a döntésnek a vége? Hisz a sátán sokat ígér, keveset ad, és mindent elvesz! Hogyan éli meg ez az ismerős, a hitéletét?  Vagy már nem is fontos? Mennél távolabb kerül valaki Istentől, annál inkább azt érzi, hogy jó helyen van. Mi lesz a büntetése, ennek a „Jónásnak”?
Lányom Isten szolgálatát fontosabbnak tartja, mint a pillanatnyi pénz szerezte örömet. A szolgálat adta örömet nem pótolja semmi, egyetlen világ által felkínált dolog sem!
Láthatjuk, mind a két estben, eltávolodás történt Istentől a világ felé. Van előttünk példa, és láthatjuk mi várt, és mi vár a hűtlen gyermekekre. Minthogy az első kis történetben írtam: Menjünk vissza oda, ahol elmaradtunk Istentől, és ne próbáljunk magunk megállni, hisz Isten nélkül a sátán prédája vagyunk! Fegyver nélküli harcosok, akik elvéreznek a harctéren!
Ha elmaradtál az Úrtól, menj vissza oda, és minél hamarabb, míg el nem vérzel! Rád irányulnak a sátán nyilai, és te védtelen vagy Isten nélkül: Te menj vissza, míg még visszatalálsz oda, ahol elmaradtál!!!!!!