Biztosan mindnyájan emlékszünk a gyermekkorunk azon pillanataira, amikor vágytunk arra, hogy érett, okos, döntéshozó felnőttek lehessünk. A „Ha nagyobb leszel, megérted…” című mondatok talán még inkább sarkalltak erre a vágyra. Nos, felnőttünk. A mindennapos terhek súlyát okosan képesek vagyunk megmérni.  A színeket már tisztán látjuk, hiszen nincs kételkedés nélkül rózsaszín, csak fehér és piros.  Tanulmányaink, élettapasztalataink olyan képet festenek rólunk, mint egy céltudatos ember, akinek valójában minden válasz a kezében van, csak meg kell találnia azt. A reklámok arról szólnak, hogy az ember már mindenre talált megoldást, csak megfizeti, és az övé lehet. Tényleg ilyen okos volna az emberi lény? Mindenre van válasza és megoldása? Olyannyira bölcs és erős, hogy minden segítség nélkül képes jól irányítani az életét?  Nyilván mi, keresztények jól tudjuk, hogy a Teremtő Isten vezetése nélkül mennyire elveszettek volnánk. Mégis, amikor kérjük az Urat, hogy legyen az életünk irányítója, hiszen Ő az, Aki látja a jövőt, Ő az, Aki igazán tudja, mire van szükségünk, néha csak lezárjuk az imánkat egy ÁMEN-nel, és elindulunk a saját gondolataink által kreált úton, melyet emberi fontolgatás után a legjobbnak véltünk. Ezen az úton persze gyakran szerzünk sebeket, zúzódásokat, fájdalmakat, és könnyeink alól kérdőn tekintünk az Úrra: „Istenem, hát miért kellett megjárnom ezt az utat?” Nos, nagyon sok fájdalmas utat elkerülhetünk azzal, ha letesszük az emberi okosságunkat, a hatalmas élettapasztalatunkat és a néha túl büszke önbecsülésünket.

„És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a Mennyeknek országába.”  Máté 18:3

Jézus komoly feltételt állít, a Mennyei örökségünk a tét. Milyen különös dolgot kér tőlünk a Mester… Érett, felnőtt emberek legyenek olyanok, mint egy kisgyermek? Miért vágyik arra Jézus, hogy kisgyermekként éljük meg a hitéletünket? Aki már szülő, csak az tudhatja igazán, milyen bensőséges kapcsolat tud kialakulni egy védtelen kisgyermek és a szülő között. Egy kisgyermek számára életelem a szülő közelsége, a szülő által kínált táplálék, a szülői tanács. Egy kisgyermek nem kételkedik abban, hogy a szülő a legjobbat nyújtja neki. Ahogyan egy történetben olvassuk, egy kicsi lány gondolkodás nélkül ugrott le a magasból édesapja karjaiba. Feltétlen hit. Erre vágyik Jézus tőlünk. Egy kisgyermek tanítható, akarja megismerni azokat a dolgokat, melyeket a szülő hoz elé. Egy gyermek szerethető, vágyik a szülői ölelésre és nem húzódik el, másban keresve örömet.

    A mai rohanó világban, amikor úgy érezzük, annyi felelősség van rajtunk, annyi mindent kell megoldanunk és a megoldásra váró feladatoknak soha nem lesz vége, nézz fel a hatalmas, Teremtő Istenre, és ne félj összetörni, néha sírni Előtte, mint egy gyermek! Nyújtsd Felé a karjaidat, mint egy Édesapa felé, hogy vegyen fel téged karjaiba! Kérj Tőle táplálékot… és a legfontosabb, amikor Ő szól, tedd félre a te felnőtt gondolkodásod szülte érveléseidet, mérlegeléseidet, és indulj el Vele azon az úton, amelyet valóban Ő rendelt ki számodra! A jó hír, hogy ezen az úton a te Édesapáddal kézen fogva sétálsz végig. Ha bármitől félnél, csak Rá nézel, és Ő erősebben megszorítja a kezed, hogy érezd, Ő sosem hagy el téged. Ha mégis megbotlanál, mert szemed az ellenkező irányba tévedt, Ő karjain visz tovább. Így végiggondolva ezt a képet, azt hiszem, jó gyermeknek lenni… az Ő gyermekének lenni…

A gyermek legfontosabb érzése a szülő felé az, hogy szüksége van rá. Ezt kívánja az Úr tőlem és tőled. Egy bensőséges kapcsolatot, melyben te Rá hagyatkozol, és feltétlenül bízol benne, ezzel elfojtva a te emberi énedet. Próbáljuk ki ezen a héten, hogy mennyivel könnyebb átadni a döntéseket a bölcs, mindennél erősebb Szülőnknek. Próbáljuk ki, mennyivel kevesebb teher van a vállunkon, ha nem játsszuk magunk és mások előtt a „mindent saját erőből megoldó” embert, hanem őszinte gyermekként állunk az Élő Isten elé, átadva minden irányítást Őneki.

A fenti Ige válasz volt a tanítványoknak arra, amikor azon vitatkoztak, ki a nagyobb közöttük. Isten szemében a „LEGNAGYOBB” FELNŐTT AZ, AKI A LEGINKÁBB GYERMEK A SZÍVÉBEN ŐELŐTTE.