Lukács 16:19-31
Szinte minden ember foglalkozik a halál utáni élet gondolatával. Azt azonban kevesen tudják, hogy a földi élet dönti el, hová kerülünk az örökkévalóságban. Keresztény szemmel kétféle ember létezik: hívő és hitetlen. A hívők Jézus Krisztus követői, a hitetlenek részben, vagy teljesen Isten tagadói.
A fenti Ige e két embertípus által közvetíti számunkra azt a vélt titkot, amin bölcs ember elgondolkozik. Megismerhetjük a gazdag embert, aki bíborba, bársonyba öltözve, naponta vigadozva éli a földön az életét. Láthatjuk a másik oldalon a koldus Lázárt, aki „kíván megelégedni” az asztalról lehullott morzsalékokkal. Miután meghalt Lázár, az angyalokkal vitették Ábrahám kebelébe, meghalt a gazdag ember is, és eltemették őt.
Az Ige innentől tárja fel előttünk a titkokat. A gazdag ember háromszor kéri meg Lázárt, hogy segítsen.
- „Atyám, könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet, mert gyötrődöm a lángokban.” (Milyen gyötrelem lehet a pokolban, ha az ember nyelve, amely általában nedves, ott még az is lángokban ég…) Ábrahám válasza a következő volt: „Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te a javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait, most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrődől.”
- A gazdag arra kéri Ábrahámot, hogy küldje el Lázárt családjához tudatni velük a pokol gyötrelmeit, hogy azok ide ne kerüljenek. Ám Ábrahám egyenes, világos választ ad újra: „Van Mózesük és prófétáik, hallgassák azokat.” Isten valóban gondoskodott az övéiről, mert van vezetőnk, a Szent Szellem, és vannak próféták, akik szintén a Szent Szellem által végzik a munkájukat.
- A gazdag ember kínjai közepette és családja féltése miatt újra ösztönzi Ábrahámot, hogy legalább küldjenek el valakit, aki a halottak közül megy el hozzájuk, talán úgy megtérnek. Ábrahám azonban meggyőződésből ad erre is választ: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, akkor az sem győzi őket meg, ha valaki a halottak közül feltámad.”
Megismerhettük a gazdag által a pokol kínjait, Ábrahám válaszai által azt, hogy a halál után nincs lehetőségünk bármit is tenni. Ha valaki a pokolba kerül, az örökké szenvedni fog. Talán mindenki felé üzenetet küld Isten a fenti Igeszakasz által, melyben tisztán és világosan kimondja, hogy csak a földi életben van lehetőséged meghatározni, hogy a halál után hová kerülsz. Mindenkinek úgy kell élni a földön, hogy előkészítse azt, hol tölti el az örökkévalóságot. Milyen riasztó arra gondolni, hogy aki a pokolba kerül, az örök kínokra van ítélve, és miközben ő szenved, látja azt, hogy a hite miatt kinevetett embertársa örvendezik Ábrahám kebelén. Mint az Igéből kiderül, át lehet látni egymáshoz, hisz a gazdag látta Lázárt. „De ezek nem mehetnek oda, és azok nem jöhetnek ide, mert közte nagy közbevetés van”.
Kincs ez az üzenet, amit az Ige által kapunk, mentőöv egy süllyedő hajón. Mentőöv, hisz mindenki olvashatja a Bibliát, és maga dönti el, mit választ. Milyen kegyelmes hozzánk Isten… nem titok előttünk a jövő, hanem az életünk függvényében tudhatjuk, mi vár ránk a halál után. „Ki kinek dolgozik, onnan kapja a fizetséget.” – szokták mondani, még a hitetlenek is. Az üzenet pedig mindannyiunk számára: Még e földi életben kell eldöntenünk, hol gondoljuk eltölteni az örökkévalóságot, mert a halál után nincs lehetőségünk rá.
Ezen a héten is hagyj időt egy kis elgondolkodásra, hisz komoly a tét. Légy bölcs, és éld úgy az életedet, hogy ne felfelé nézve láss másokat Ábrahám kebelén pihenni, hanem pihenj te is megérdemelten ott. Már most gondolj családodra, ismerőseidre, ha szereted őket, ne engedd őket az örök gyötrelem felé. Tegyél értük! Tegyél azért, hogy magadat is és másokat is majd jó helyen tudhasd. Isten kegyelme az, hogy ad egy mentőövet, és rajtunk áll, hogy magunkra vesszük-e…
A Márk 4:22-ben így ír az Ige: „Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék, és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson.” Ez az Ige alátámasztja, hogy Isten tudatosan mondott el mindent a mi segítségünkre, de mivel szabad akaratot kaptunk, mi döntjük el, mit választunk.