János 14: 6
 
Jézus mondta: „Én vagyok az Út , az Igazság és az Élet és senki sem mehet az Atyához csakis általam.”
     Egy filozófus véleménye szerint, az igazság mindig relatív, azaz viszonyítás kérdése.
A mai igazságtalan, tisztességtelen, hazug világunkban azonban felmerül a kérdés, hogy mihez viszonyítsunk? Van – e valahol egy stabil alap, amely minden kétséget kizárva bemutatja számunkra a valót, a változatlan mintát? Keresztényként tudjuk, hogy az igazság fogalmába beletartozik mindaz, ami megegyezik Isten akaratával. Vagyis a viszonyítási alap mindenképp Isten akarata. De akkor mi az igazság?
Jézus azt mondja: „… Én vagyok az Igazság…!” Az egyedüli Igazság. Nincsen más Igazság, rajta kívül.
A Biblia arról beszél, hogy Jézus Krisztus a testté lett Ige (János 1: 14), így azt is mondhatjuk, hogy Isten Igéje az Igazság. A töklétes Igazság, amely mindig megáll. Ami csak félig tartalmaz igaz elemeket, az egyenlő a hazugsággal. A hazugságot pedig hamar le lehet leplezni.
A közmondás szerint: „a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.”
     Jézus arra biztat bennünket: János 8: 31-32-ben „… Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; és megismeritek az Igazságot, és az Igazság szabadokká tesz titeket.” Az Igazság megismerése pedig egyenlő Jézus Krisztus megismerésével, hiszen Jézus az Igazság.
Az ÚR azt is mondta: „Ha én elmegyek, elküldöm a Szent Szellemet, aki megtanít titeket mindenre. És elvezet a teljes Igazság megismerésére.”
Az Igazság az egyetlen, ami képes szabaddá tenni minket, a hazugságtól.
A hegyi beszédben ezt olvassuk: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az Igazságot, mert ők megelégíttetnek.”
Mert aki az Igazságot szomjazza, az Jézus Krisztust szomjazza, és annak be lesznek töltve a szükségei.
Miért kell akkor ezen a földön, annyi igazságtalanságon keresztülmennünk?
Mert Jézus szemben áll a világ igazságával. Mi pedig mivel Őt követjük, nap, mint nap konfrontálódunk az ellenséges világ féligazságaival, úgy a munkahelyen, mint az iskolában.
Aki igazságban jár, azt igaznak mondjuk. Mint megmentett bűnösök Krisztuson keresztül igazakká lettünk.  
„Megigazultunk hit által és békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Róm 5: 1.
Isten tehát úgy tekint ránk, mint igazakra. Az Igazság pedig megvilágítja az életünket.
Jézus arról is beszél, hogy ha a mi igazságunk, nem több a farizeusok és az írástudók igazságánál, semmiképpen nem mehetünk be a mennyeknek országába… Máté 5:20
Nem elég elméleti szinten tudni az igazságról, meg is kell élnünk azt. Nem képmutató módon, hanem őszintén, hiszen az igazságba ez is beletartozik. Ha nem tudok őszinte lenni, akkor nem vagyok az Igazság útján. Sokszor úgy gondoljuk, hogy nékünk van igazunk és ragaszkodunk a saját igazságunkhoz. Emiatt pedig nem egyszer konfliktusok és harcok alakulnak ki körülöttünk. Egy dolgot tehetünk, hogy ezt elkerüljük, ha feladjuk a mi igazságunkhoz való ragaszkodást és engedjük, hogy Jézus Igazsága győzedelmeskedjen.
Igaznak lenni azt jelenti Jézusban lenni. „Ha megmaradtok, énbennem akkor az Igazság szabadokká tesz titeket” - mondja Jézus.  Az Igazság fénye megvilágítja a homályos dolgokat is.
„Ismeri (látja, tudja,) az Úr az igazak útját, a gonoszok útja pedig elvész”- olvashatjuk a Zsoltárok 1:6-ban.
Így senki sem képes Istenhez jutni csakis az Igazságon keresztül.
Törekedjünk mindig az Igazság útján járni, hogy nyugalmunk legyen. Az igaznak nincs oka félelemre, hiszen az ő ügye Isten előtt van.
A hazug ember pedig folyton retteg, hogy mikor lepleződik le az ő csalása.
Érdemes tehát őszintén, igazán nyitott levélként élni, mert a jutalomnak így lehetünk részesei.
Törekedjünk az Igazság megismerésére egész életünkben.