„És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Ama Vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.”

(János 14: 16-7, 26.)

Mindnyájan tudjuk, mit ünneplünk a közelgő Pünkösd alkalmával; Jézus Mennybemenetele után a Szent Lélek kitöltetése történt meg. Ez maradhat számunkra egy tény, vagy akár egy ok arra, hogy az ünnepnek tisztelegve szebb ruhát vegyünk fel, de lehet egy örömteli hálaadás, új kezdet, az Istennel való kapcsolatunk, a Neki való szolgálatunk helyreállításának ideje azáltal, hogy mélységéig megértjük, SZEMÉLYESEN NEKÜNK milyen hatalmas ajándék a Lélek… milyen nagy dolgokra is képesek lehetünk a Lélek által… mennyire közel is kerülhetünk az Atyához, ha nem emberi szívvel, hanem az Ő Lelke által keressük Őt.
Kedvenc Igerészeim közé tartozik a fenti Ige. Jézus kezdte felkészíteni a tanítványait arra, hogy hamarosan visszatér az Ő országába, a Mennyekbe: „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (János 14:3). Végtelen szeretet és gondoskodás árad a Mester szavaiból; maga mellett akarja tudni az övéit mindörökre, ezért helyet készít nekik, és tudom nekünk is. De vajon olyan Mesterünk van, aki sorsunkra hagyott volna mindaddig, míg ismét el nem jön? Nos, tapasztalatból mondhatjuk, hogy bizony soha, egyetlen percre nem téveszti szem elől utunkat, bizony nem szunnyad el a mi őrizőnk. Az Igében azt olvassuk: „és én kérem az Atyát” Maga Jézus Krisztus kérte a Szent Szellemet számunkra, mert tudta azt, hogy szükségünk van Rá. Ha Jézus ezt ilyen fontosnak tartotta számunkra, hiszem azt, hogy egyetlen ember - bármilyen egyház, felekezet tanítására hivatkozzon is -, nem hagyhatja figyelmen kívül azt a Személyt, Akit a Megváltó kért számára. Amennyiben ezt mégis megteszi, úgy képtelen olyan életet élni, olyan kapcsolatban lenni Jézussal, mint amilyet vár tőle az Úr.  Jézus így folytatja: „…és más Vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké” Amíg Jézus a Földön járt, ő vigasztalta népét, vezette, tanácsolta, tanította, közelebb vonta őket az Atyához… Ő azonban visszatér, és MÁSIK Vigasztalóról beszél a tanítványoknak. „ama Vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya” Jézus Mennybemenetele után is szükség volt a népnek a vigasztalásra, vezetésre, sőt Jézus akkor már Rád és rám is gondolt… hogy majd több mint 2000 évvel később leszel Te és én, akinek szüksége lesz arra, hogy közvetlen közelségben legyen egy Pártfogó, aki letörli a könnyeidet és vezetést ad az életedben. „Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.” (János 16:7) Jézus felettébb hatalmas bölcsességével azt mondja, jobb, ha Ő elmegy és elküldi nekünk ama Vigasztalót. Miért is? Jézus itt a földön testben járt, egyszerre egy helyen tudott ott lenni fizikailag, a Szent Szellem pedig minthogy Szellem… mindenhol megtalálható… sőt, a szívedben él… Jézus az Ő Lelke által mindenhol ott tud lenni… Veled lehet, amikor egy evangelizálás közepén vagy, és szavakat formál az ajkadon és ugyanabban az időben velem lehet, ha szükségem van az Ő vigasztalására és ölelésére. Hát nem csodálatos? Testvéreim ez mind-mind a végtelen szeretetből fakadó gondoskodás… amiért hálásnak kell lennünk.
Emberként csak emberi megoldásokat és gondolatokat ismernénk. Képtelenek lennénk Isten szemével látni a láthatatlan dolgokat, képtelenek lennénk megérteni az Atya szavát, vagy nem tudnánk, hogyan is dicsérjük Őt… hiszen Ő olyan hatalmas Isten, mi pedig egyszerű halandók, sokszor vétkesek vagyunk… „mit is adhatnánk Neki?” – kérdezhetnénk… „mindenre megtanít majd titeket…”A Szent Szellem felnyitja a szemeinket, megmutatja az Atya akaratát és képessé tesz arra, hogy szolgáljuk Őt. „és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.”A legelkeseredettebb, legkilátástalanabb pillanatban emlékeztet az Úr neked szánt ígéreteire és a Tőle kapott bizonyságaidra.
„Hadd lássam, ami Te, nyisd meg szemeimet, hadd szeressek úgy, mint Te szerettél, fájjon az, mi Neked fáj, hogy elvégezzem azt, amire elhívtál…” így szól az egyik kedvenc énekem. Ahhoz, hogy odaszánt szolgái lehessünk az Úrnak, kell éreznünk, amit Ő érez, kell látnunk, amit Ő lát… hogy ne emberi érzések, ne emberi látások vezessenek, hanem az igazság, amelyet Általa láthatunk meg. Emberként hogyan is láthatnánk, hogyan is érezhetnénk akképpen, ahogyan Ő? Ugye, tudjuk a választ? – Igen, az Ő Lelke által, ha az Ő Lelke bennünk él. Ez az Úr Jézus akarata, hogy az Ő Lelke lakozást vegyen bennünk, csak ily módon tudjuk elvégezni azt, amire Ő elhívott minket.
Készülődjünk ezekben a napokban a mi SZEMÉLYES PÁRTFOGÓNK, SZEMÉLYES VIGASZTALÓNK ünneplésére, akit Jézus nevében küldött az Atya. Az Úr akarata az, hogy kellő teret engedjünk a Léleknek az életünkben. Ő a nap minden percében azon munkálkodik, hogy ne szakadjon meg a bensőséges kapcsolatunk Jézussal, sőt saját mennyei nyelvre is megtanít, melyet kívülálló nem érthet… kérd ezt a nyelvet, kedves ajándék a Te személyes Vigasztalódtól.