„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” János 14:27
„Békesség!” Vasárnapról vasárnapra köszöntjük így egymást a gyülekezetben. Éppen annyira jót kívánunk ezzel a köszöntéssel a testvérünknek, mint azzal, ha azt mondjuk: „Áldjon meg az Úr!”.  Hiszen milyen fontos is az ember lelkében a békesség érzése… milyen nélkülözhetetlen a békesség ereje a mindennapokban… milyen kellemes békességgel ébredni, vagy este békésen nyugovóra térni… 

Érezted már úgy, hogy sorozatosan, nap mint nap olyan események hálózzák be az életedet, amelyek a belső békességedet veszik célba és próbálják azt elvenni tőled? Érezted már, hogy minduntalan próbálsz ellenállni a kialakuló békétlenségnek, aggodalomnak és emberileg kapaszkodsz a magadra erőltetett nyugalomba, de mindhiába? Az Úr jól ismeri a lelkünket, jól ismeri az emberi teremtmény érzékeny lelkivilágát. Jól tudja azt, hogy az emberi szív békesség nélkül képtelen a boldogságra, képtelen az előrehaladásra, képtelen a mindent átadó dicsőítésre… A békesség alapvető létszükségletünk.  Ismerjük a mi drága Urunkat, aki mint egy tökéletes szülő, mindent, valóban mindent megad és mindenre megtanít, amire szükségünk van ahhoz, hogy teljes életet élhessünk. Így tett a mi Jézusunk, amikor a fenti Igét megosztotta a tanítványaival és tudjuk jól; ezáltal velünk is.

„Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja…” Micsoda ígéret! Ne kapaszkodjunk tehát az saját, emberi békességünkbe, amely olyan képlékeny és múlékony, amilyen egy emberi érzés lehet, hanem kapaszkodjunk bele abba a békességbe, amit Tőle kapunk. Az Úr nem azt ígéri, hogy békességet teremt bennünk, hanem hogy egyenesen az Ő békességét ajándékozza nekünk.  Csodálatos Mennyei békesség részesei lehetünk, ez egy igazán személyes ajándék a mi drága Urunktól, amire valóban hatalmas szükségünk van.

Jézus valami fontosra felhívja a figyelmünket: „nem úgy adom én néktek, amint a világ adja…”. Milyen szeretettel tanít bennünket a Mester… Hiszen milyen az ember? Sokszor csak kézzelfogható, fizikai dolgokat vár, azt látja, ami a szeme előtt van. Pedig meg kell tanulnunk királyi gyermekként, Mennyei örökösként elvonatkoztatni a földi eseményektől.  Hogyan adja a világ a „békességet”? Emberi módón békés lehetsz, ha rendben mennek a dolgaid, van munkád, családi idillben élsz stb.,  de jól tudjuk, hogy a problémamentes élet bizony ritka, sőt lehetetlen, és még ha egy időre el is lehet érni, nagyon is mulandó. Milyen hatalmas kegyelem az Úrtól, hogy nem ebben a békességben kell reménykednünk. Ha csak a problémamentes élettel lehetne elérni a nyugalmat, bizonyára értelmetlennek látnánk a mindennapokat. 

Milyen is Jézus békessége? Amikor Ő a földön járt, nos kicsit sem volt problémamentes az élete, hiszen sokan vagy nem fogadták el Őt, vagy egyenesen gyűlölték és keresték az alkalmat, ahol rágalmazhatják. Jézus mindezek ellenére mindvégig békességgel a szívében végezte a szolgálatát. Végig kitartott békességesen, alázatosan, némán még az Ő kereszthalála idején is:  „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” Ézsaiás 53:7

Jézus mindenben példát adott nekünk. Békességgel volt telve az Ő szíve, mert Ő tökéletes volt és mert igazán élő kapcsolatban volt az Ő Atyjával. Mindenről, ami történt, tudta, hogy meg kell történnie. Órákat imádkozott, beszélgetett át az Édesatyjával és tudta, minden az Atya akarata szerint fog történni.

Mi hát nekünk, embereknek a feladatunk, hogy teret nyerhessen életünkben az ígért békesség? Álljunk olyan élő kapcsolatban az Úrral, hogy ténylegesen minden bizalmunkat tudjuk Belé vetni. Hittel adjunk át mindent az Úrnak, amire nem találunk választ. Kérjük, hogy az Ő akarata szerint történjenek a dolgok, és higgyük, hogy nekünk abból jó származik. Feltétel nélküli hit… Hosszú idők az Atyával, ne a megoldáson való gondolkozással… Ne a „miért?”, ne a „hogyan tovább?” legyen a kérdés, hanem legyen egy kijelentés: „Minden gondomat odaadom Neked, én hiába próbálkozom, egyedül Te vagy az, Aki a legjobbat tudod kihozni ebből a helyzetből…!”

Az általunk jónak vélt megoldás teljesítése helyett egyszerűen csak kérjük ezt: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában.” Zsolt. 27:4