„Magasztallak Atyám, Mennynek és Földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen Atyám, mert így volt kedves Teelőtted.” Máté 11:25-26

Ezen a Földön egyszerű tény az, hogy emberi sikereket tekintve azok jutnak előre, akik minél inkább mesterei a világ tudományainak. Lassan lehetetlen felvenni a versenyt a több diplomás, több nyelven beszélő értelmiségi réteggel, és ami a legelkeserítőbb, hogy bármilyen magas fokú ismeretet is sajátítasz el, sajnos a világ elvárásainak képtelenség megfelelni. Mindig lesz új dolog, amit tudnod kell, mindig lesz olyan, aki már tudja azt, amit te még nem. Mi keresztények már jól ismerjük a mi Istenünket. Tudjuk, hogy az Ő látása mindig ellentétes a világéval, és mi az Ő látásában találunk lelkünk nyugalmára.  Azt írja a fenti Ige: „elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted”. Milyen elgondolkoztató ez a kijelentés?! Vajon mi lehet az, amit a nagy bölcs és értelmes emberek nem érthetnek, de a kisdedek előtt megjelentetik?
A fenti Ige maga Jézus Krisztus szavai az Atyához. Magasztalja az Atyát, hálát ad Neki, hogy bizony el van rejtve az értelmesek elől, de megjelenik a gyermekeknek, más fordítás szerint, az egyszerű embereknek. Közvetlenül az alapigénk előtt az Úr a meg nem tért városok ítéletéről beszél. „Akkor korholni kezdte azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tett és mégsem tértek meg. Jajj neked Korázim! Jajj neked Betsaida! Ha Tirusban és Szidónban történtek volna, azok a csodák, amelyek bennetek, régen megtértek volna zsákban és hamuban. De mondom nektek, hogy Tirusnak és Szidónnak könnyebb lesz az ítélet napján, mint nektek.”(Lukács 11:20-22) Jézus nem csak beszélt Isten országáról, hanem csodákkal mutatta be azt. De ahol a legtöbb csodát tette, ott mégsem volt elég. Mégsem hittek benne, mégsem követték őt. Miért? Ezt kérdezhetjük ma is. Ma, amikor Jézus szintén csodákat művel akár rajtunk keresztül, de sok olyan személy van, akinek ez mégsem elég. Mintha el lenne rejtve előtte, amit látnia kellene… Tudjátok testvérek, az Igéből megtudhatjuk, valóban el van rejtve a hit csodálatos érzése minden emberi módon bölcs és értelmes előtt, aki próbálja megfejteni a csodákat, próbálja osztályozni az Isten cselekedeteit, és feltételeket szab a Teremtőnek. A kétkedő, emberileg értelmező személyek elől maga a Mennyei Atya rejtette el a hitbeli látást, a csodák értékelését – erre utal az Ige. Jézus Krisztus magasztalja őt a bölcsességéért, hogy bár az értelmesek, értelmezők elől rejtve marad a Mennyei út, a kisdedek előtt bizony megnyittatik.
Volt egy beszélgetésem egy értelmiségi ismerősömmel. Olyan kérdéseket tett fel, amelyek soha életemben nem fogalmazódtak meg bennem, és bár a Szent Szellem megadta a választ, de a beszélgetés után csak ezt a mondatot hallhattam tőle: „Úgy szeretnék én is így hinni, de nem tudok.” Amikor magamra maradtam, könny gyűlt a szemembe és életem egyik legnagyobb hálaadása született meg a szívemben. Hálás voltam Istennek, hogy hiszek benne, hogy el tudom fogadni, amit Ő mond, és egyetlen szavára nincs 5 megkérdőjelező mondatom. Ha te is hitben élsz már, adj hálát Istennek ezért, hogy hitre juthattál! Lásd meg, hogy ez nem is olyan egyszerű. Vannak emberek, akik bár próbálkoznak Isten megismerésével, de állandó kérdésekbe, kétkedésekbe ütköznek, amiktől nem tudnak szabadulni. Ó, legyünk gyermekek! Legyünk gyermekek a szívünkben, akikről azt mondja az Úr, hogy előttük bizony megnyittatik mindaz, ami az okoskodó emberek előtt zárva marad. A gyermeki hitűek előtt megnyílik a Menny! Előttük egyszerű az, ami másnak bonyolult és értelmezhetetlen. Ha gyermeki hited van, meglátod az Úr csodáit, könny fakad a szemedből egy Ige olvasásakor és nem azon gondolkozol, hogy biztosan úgy volt-e… ha gyermeki hited van, örökké látod a segítő kezet, ami ki tud emelni a legmélyebb szakadékból… ha gyermeki hited van, akkor célod is van, hiszen jól tudod, hogy Jézus maga mellett készített neked helyet, és odajutni a legnagyobb életcél, amit csak kitűzhetsz magad elé.
„Igen Atyám, mert így volt kedves Előtted.”Igen, így kedves Istennek, hogy ő csakis a szívedet vizsgálja. A szívedet, melyet a feltétlen hit dobogtat nap mint nap.
Egy kedves ének gyakran emlegetett sora így szól: „Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti Önmagát.”