Máté 9:36 -38 „Mikor pedig látá a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve, és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok.
Akkor azt mondta az Ő tanítványainak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába.”
Jézus tanítványaival járt-kelt az emberek között, és látta a lelki szükségüket és szíve könyörületességre indul irántuk.
Ha manapság kimegyünk az utcára, mi is ezt tapasztalhatjuk, hogy a kiöltözött ruhákba jövő-menő emberek, a discoban fűlsüketitő hangzavarban tomboló fiatalok, az egyáltalán magát boldognak mutató emberek, mind-mind szánalomra méltók. Mindegyik jól akarja magát érezni, akár a szórakozásban, akár a ruha költeményben, és sorolhatnám. De szívük üres, és a pillanatnyilag megelégedett test újra vár valamit, ami újra csak rövid ideig tart.
Vannak, akik villákat építenek, amik üresek, mert nem lakik abban az Úr! Vannak luxusautók, amik temetővé válhatnak, ha nincs ott Isten védelme. Vannak gazdagságok, amikben nincs családi öröm, békesség, és vannak emberek, akik le vannak uralva, de soha nem mutatnák kifelé a szomorúságukat. Van, aki pénz imádóvá válik, gyűjtögeti a földi kincseit, mit sem törődve, hogy Jézus akarata -e? Ha éhezőt lát nem dob neki egy falat élelmet abból, amit ő is az Istentől kapott! Az ilyen ember csak a pénzt látja, mert csak a földi öröme fontos, és a Mennyben nem gyűjt kincseket.
Az emberek kíváncsisága határtalan, és gyakran nyitnak a szellemvilág felé is. Sajnos van, hogy nem jó ajtón kopogtatnak, és a rossz ajtón belépve a kárhozatra jutnak. Szellemvilág, de nem mindegy melyik irányba visz!
Ezért kell kiképzett tanítványoknak kilépni erre a területre, hogy a rossz ajtón kopogtató kezeket megfogják.
Jézus teljesen kiképezte a 12 tanítványát, mielőtt kiküldte az emberek közé. Kioktatta őket: (Máté 10:5) „Pogányok útjára ne menjetek……!.( Máté 10:6) Hanem menjetek Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.”
Elmondta nekik, hogy prédikáljanak, gyógyítsanak, ne szerezzenek se aranyat, sem ezüstöt… - és bőven ellátta őket minden tanáccsal és tiltással, amire szükségük volt.
Mit gondoltok Testvérek, hogy nekünk nem kell megkeresni Izráel házának eltévelyedett juhait? Ránk már nem vonatkozik Jézus missziós parancsa? Mi saját kedvteléseinket űzhetjük? Mi hívők, nem kiképzett tanítványok vagyunk? Mi válogathatunk a munkában?
Jónást utánozzuk, aki épp ellenkezőleg ment, mint ahova küldte az Úr? Ő a nyomorságában megtanult könyörögni a szabadulásáért, de mint láthatjuk, amint kiszabadult, újra vitába szállott Istennel. Ilyen lázadók vagyunk mi is?
Van jogunk válogatni az Isten munkájában, nem Őt kell megkérdezni, hogy mit akar, hogy cselekedjek? A kis Sámuel azt kérdezte: Ímhol vagyok Uram!
Jézus a vak embertől azt kérdezte, „Mit akarsz, hogy cselekedjek veled?” – azt hogy lássak, válaszolta az.
Nekünk, hívőknek nem kellene megkérdezni Istent, hogy hol akar látni? Mi lesz az én feladatom?
Jézus mikor bement a templomba, és látta a pénzváltókat, a galambárusokat, nagyon megkeseredett szívében és felborogatta az asztalaikat. Miért? Mert a földi kincseikkel foglalatoskodtak, nem Isten dolgaival.
Ha most megállna Jézus előtted, és megkérdezné tőled: Gyermekem, megkérdezted e valaha tőlem, hogy nekem mi az akaratom?- Mit válaszolnál rá?
Gyakran vannak olyan keresztyének, akik Igét kérnek egy társra, egy lakásvásárlásra, kocsi vételre, egy megszületendő gyermekre, és addig kérik az Igét, amíg az ő akaratukkal megegyező lesz. És csodálkoznak, hogy megszégyeníti Isten őket, mert az Ő nevében próbálták lefedni az akaratukat.
Az emberi akarat, okoskodás, döntések, mindig Isten ellen van! Miért? Mert a test a lélek ellensége! Márpedig ha én akarok valamit az a test, de ha Isten akarata, az már a Lélektől van. Egy döntés, amit én hoztam, az soha nem lehet Istentől, mert azt én, az én testem (agyam, akaratom) az énem hozta. Messzemenően eltér az Úrétól.
Azt mondja az Ige: „Mert az én gondolataim, nem a ti gondolataitok.”
Tehát, hol is tartunk? Hát az engedelmességnél. Miért nem tud az Úr hatalmas győzelmeket végezni rajtunk keresztül? Mert a mi gondolataink, akaratunk, tetszésünk alapján tesszük, ha tesszük ma az Isten munkáját.
Azt mondja az Ige: „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba”
Jól értitek ezt a mondatot? Az aratás Urát kérjük, hogy küldjön munkásokat az aratásba. És az aratás Ura, maga Jézus, Aki kiképezi a tanítványait! Nem a tanítvány tesz azt, amit akar, hanem vannak tiltások, és vannak kötelességek, amit maradéktalanul végre kell hajtani. Mindezt lázadás nélkül, mert ez az Isten akarata. A tanítvány, aki győzedelmes akar lenni az Úr munkájában, Istenfélő, engedelmes, alázatos, és mindig kikéri az Úr akaratát. Soha nem megy előre, hanem a jó Pásztor után.
Ha a Szent Szellem megértette velünk az Úr üzenetét, akkor bizonyára mindannyian megértettük azt is: hogy kiképzetlen tanítványok ne menjenek ki a harcmezőre, mert vesztesek lesznek!!
Ha győztes akarsz lenni Isten munkájában, akkor be kell tartani egy-két szabályt! A legfontosabb, hogy Jézus készítsen fel a munkára, mert akkor nem fogsz belebukni! Jézus nélkül elindult munka, mind bukással végződik! Hisz bármilyen szakmunkát akarsz elvégezni, ahhoz el kell sajátítani a szakmát. Ilyen az Úr munkája is! Ehhez kell az engedelmesség, alázat, kihagyva saját akaratomat, döntéseimet, egyáltalán az „ÉNEMET”, hagyatkozva teljesen a Megváltóra, Aki kiképezi, és győztessé teszi az Ő munkájában.
Végezetül rámutatok a János 12:26 Igére: „Aki nékem szolgál engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. És aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya”

Kedves Testvéreim, kell-e nekünk ettől több?