„Ez a nép szájával közelgett hozzám, és ajkával tisztel engemet, szíve pedig távol van tőlem.”
Máté 15:8

Bárki olvassa el ezt az Igét, szívéig hat, mert maga az Úr Jézus mondta, mindenféle csomagolás nélkül. Az Úr soha nem beszélt a dolgok mellé, hanem érthetően, hogy mindenki megértse... Nem dicséret ez, ami miatt mosolyogva kihúzhatnánk magunkat, hanem vélemény egy személyről, rólad, rólam, rólunk…
Ha megvizsgáljuk a hitéletünket, vajon milyen eredményre jutunk? Mert azt pontosan látjuk, hogy a világ milyen távol van Istentől. Minden idejüket kitölti a sátán által diktált, válogatott praktika. Ezt mi olyan pontosan észrevesszük, látjuk, és sajnáljuk őket.
De azt, hogy mi keresztyének, milyen közel vagyunk Istenhez, ezt már nem vesszük észre. Pedig Jézus sokféle jellel rámutat, hogy túlságosan is távol vagyunk Tőle! Ilyen jelek lehetnek az örömtelenség, szeretetlenség, érdektelenség, megszokás, unalom, hűtlenség az Úrhoz, a szolgálathoz, stb. Azt gondoljuk, hogy csak az életünk van megterhelődve, és más baj nincs, pedig igenis sok a baj velünk.
A legfontosabb jel, amikor a szívünkben nincsen öröm senki iránt. Nem vágyunk a szolgálatra, egyre nagyobb teher egy Igei gondolat megírása, egy alkalomvezetés, úgy érezzük, már így is mi végezzük a legtöbb munkát.
Akkor, mikor megszokássá válik a vasárnapi alkalom, és csak elmegy egyik hét a másik után. Már fel sem tűnik, hogy nem kapunk semmit az Úrtól, és már nem tudjuk elvenni Isten üzenetét sem. Talán más tanácsára megpróbálunk böjtölni és imádkozni, de eredménytelenül.
A böjt és az ima szorosan összetartozik, viszont ha csak böjtölünk, de elmarad a hála, a könyörgő ima, akkor, hiába a böjt! Ha ez időben ugyanúgy éljük az életünket a világi környezetben, ömlenek a szánkból a sok rosszindulatú beszédek, akkor mindhiába minden! Talán helyes az a kifejezés, hogy koplalunk.  Kigúnyoljuk, az ima és böjt erejét!
Mikor nincs elmélyült imaéletünk, várakozás az Istennel való találkozásra, a sátán kinevet, és nem előre haladunk, hanem háttal a szakadék felé. Ő meg támadni fog addig, míg le nem zuhanunk a szakadékba. Hisz ez a célja!
Jézus azonban minden módon el akarja érni a szívünket, a lelkiismeretünket, hogy rámutasson arra a nagy hibára, amit lehet, hetek, hónapok, évek óta teszünk. Ha az Úrnak sikerül elkapni egy nyugodt pillanatunkat, és sikerül szívünket megérinteni, akkor döbbenünk rá, hogy a monoton keresztyén életünket élve, már-már kiégtünk. Az Úr megpróbálja azt a pici szikrát újra fellobbantani, amitől fény gyúlik, ami megvilágítja az eltávolodás okát.
Ha idáig el tudunk jutni, nagyon gyorsan menjünk vissza oda, Ahhoz, Akitől eltévelyedtünk! Oda, ahol mindig van védelem, oda, ahol mindig van fény, amiben megláthatjuk bűneinket, amik eltávolítanak az Úrtól.
Hisz ez az Ördög praktikája, hogy elvegye az Istenre szánt figyelmet, időt, hogy betöltse az életünket minden jónak tűnő dolgokkal. És ha sikerült odáig eljutnia, utána már nem nehéz neki.
Ha mi nem éljük meg naponta az Úrral való találkozásunkat, egy idő után nem vágyunk rá. Kell, hogy elcsendesedjünk bárhol is vagyunk, hogy mindig elérhetőek legyünk mi is az Úr számára. Adjunk lehetőséget rá Neki, hogy meg tudja gyújtani azt a szikrát, vagy felszítsa a parazsat, ami bennünk van.
Legyen öröm az életünkben! Örülni tudjunk a szolgálatnak, az Úrral való találkozásnak, egymásnak!
Tudjunk örülni annak, hogy a Megváltó megszületett a Földre, hogy elvegye a világ bűneit. De ezt csak az Úr mellett tudod átélni, és nem távol tőle.
Ha neked, nekem, mindannyinknak szólt a fenti Ige, váljon figyelmeztetésül a számunkra! Ne mutogassunk a másikra, hanem vizsgáljuk felül az életünket, nézzük meg, hogy működik -e az alázat, Istenfélelem, szelídség és mindazok a tulajdonságok az életünkben, amiknek egy újjászületett hívőben működni kell.