„És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát engedelmes lévén haláláig, mégpedig a keresztfának haláláig” Filippi 2:8
Az Úr Jézus a mi üdvözülésünkért lett emberré!
Az üdvözülésnek útját Istenek az idők kezdetétől úgy tetszett megalkotni, hogy az egyes egyedül az ő egyszülött Fiában legyen fellelhető. Az üdvözülést csak egyedül benne, Jézus Krisztusban nyerheti el minden teremtett lélek.
„Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz, mind te és mind a házad népe.”Ap. csel 16:31
„És nincs másban üdvösség, mert nem is adatott az emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk. Ap.csel.4:12
Ha lehetséges lett volna a megváltásnak más módja, vagy akár ha kisebb áron is meg lehetett volna a bűnös embereket váltani, Isten nem adta volna az egyszülött Fiát olyan rettenetes kínhalálba. Hogyan lehetne más lehetséges út, az üdvösségünkre, mint az, melyet a végtelen kegyelem elgondolt, és a végtelen szeretet beteljesített.
Az áldozati báránynak bűntől tisztának, szeplőtlennek kellett lennie! A földön létezett? Vagy létezik ilyen?
Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett, hogy megváltsa a törvény alatt lévőket, hogy elnyerjük a fiúságot.” Gal. 4:4-5
Isten bizonyára szívesebben látta azt, amit az Ő Fia nyújt neki, mint azt, ha mi közülünk valaki is nyújtott volna neki. Hiszen rólunk meg van írva a Szentírásban, hogy: „Nincs aki jót cselekedjen egy sem”
Gondolkodtál már azon, hogy a legnagyobb bűnös is ingyen kaphat Tőle mindent, amit csak kér, és Jézusban mindent megtalál, amire csak szüksége van.
A hit megment minket, mivel Jézus Krisztus egy az Istennel, így a belévetett hit összeköttetésbe hoz bennünket Istennel.
A testies gondolkodású ember mindig olyan utat keres, amelyben az „Én”-je jut előtérbe és ezáltal még inkább növekszik az „Én”-je.
A hit nem egyéni érdem, amivel bárki is dicsekedhetne, a hit olyan egyszerű, és a hitet követő keresztyénség is, hogy azzal hivalkodni esztelenség!
Jézus Krisztus az üdvözülés útját ekképpen határozza meg a Márk 16:16-ban: „Aki hiszen és megkeresztelkedik idvezül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik”. Milyen egyszerű! Senki nem hivalkodhat, mert az egyedüli érdem a kegyelemé! Isten az üdvözülésnek ezt az utat választotta, hogy kitűnjék a kegyelemnek egyedüli szükséges volta. Hogyan is szól az énekünk? „Kegyelemből léphetünk be szent jelenlétedbe, Nem saját érdemünkből, csak a bárány Jézus vérén át”
Vajon mi lehet az oka, hogy ilyen egyszerű, és sokan mégsem hisznek? Talán attól félnek, hogy ha követik is ezt a rendelést, mégsem fognak megmenekülni? Bátran mondhatom azt, hogy nem lehet kétségbe vonni, és tudod miért nem? Mert a Mindenható Isten az Ő Igéjével kezeskedik ezért! Mert az Ő Igéi igazak, és ámenek!
Isten áldozatot készített. Hogy megválthasson engem a bűn átkától, és én azt el is fogadom.
Meg vagyok győződve arról, hogy Jézus Krisztus bűneimért a váltságdíjat megfizette, és nekem Általa örök életem van. Hiszek abban, hogy vére árán számomra üdvösséget szerzett, és ez által én hozzá tartozom, Ő az én életem Ura! Be kell fogadnunk Jézust a szívünkbe, és akkor biztosak lehetünk, hogy Mennyei állampolgárok, vagyis Isten gyermekei vagyunk!
„Ha valakik befogadják Őt, hatalmat ad azoknak, hogy Isten gyermeki legyenek.”
Ha szíveddel hiszed, és száddal megvallod Őt, hív és igaz Ő, hogy gyermekévé fogadjon, és az Ő ígéretének ökrösévé légy. Akkor biztos lehetsz benne, hogy a helyed ott van a bárány Mennyegzőjén.
Boldog az én lelkem, hogy vallást tehetek róla, mert azt ígérte: „Aki én rólam vallást tesz az emberek előtt, arról én is vallást teszek, az én Mennyei atyám előtt. Számtalanszor tapasztaltam meg a kegyelmet az életemben, és bizton elmondhatom, hogy imám, vagy kiáltásom az Úrhoz, soha nem maradt válasz nélkül. Mennyire egyszerű! „Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz!”- de milyen rettenetes ennek az ellenkezője! Aki pedig nem hisz, az máris elkárhozott, Mert nem hitt az Isten Fiának, véráldozatában!
Hálát adok Istennek, és köszönöm a hitet, ami számomra is megadatott! Köszönöm, hogy van Mennyei atyám, akivel mindent megbeszélhetek, és aki soha nem utasít el, mindig meghallgat. Van Megváltónk, Aki által üdvösségünk lett, és megsegít minket, mert sokszor még szánkon sincs a szó, Ő már teljesítette a szívünk vágyát. Dicsőség Néki mindörökké! Ámen