„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór a szél. Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében. Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.” /Zsoltárok könyve 1, 1-6/

Hosszú évek után is megeshet, hogy egy-egy helyzetben nem hozunk megfelelő döntést, nem viselkedünk úgy, ahogy az keresztény emberhez illene egy bizonyos szituációban. Amikor olvassuk a fenti Igét, akkor elsőre olyan távolinak tűnik a „bűnös ember”, akiről a sorok szólnak. Ilyenkor van, hogy megnyugszunk és hátradőlünk, hogy ez az üzenet akkor most nem nekünk szól, hanem annak, aki még a világban van, és a bűneiben él tudatosan vagy tudattalanul. Érdemes azonban időről-időre egy felülvizsgálatot tartani, hogy valóban a fenti dolgok egyike sem ütötte fel a fejét az életünkben? Hogyan tehetünk szert boldog megnyugvásra?

  1. „…nem jár a bűnösök tanácsa szerint…” – Vajon nem történik meg, hogy egy válaszút előtt állunk, és világi ismerőseink a bölcsesség legapróbb csíráját sem tartalmazó javaslatait is megfontoljuk, akár meg is fogadjuk? A bűn nem mindig égbe kiáltó, hatalmas botlás, ami azonnal szemet szúr. Az ördög szeretné, hogy ha a kornak megfelelő szemléletek szerint alakítanánk az életünket és a döntéseinket, ha engednénk a kegyes hazugságnak, kisebb, javunkat szolgáló csalásokat engednénk meg magunknak, nem gondolkodnánk annyira csak feketében és fehérben, bűnben és igazságban.
  2. „…nem áll a vétkesek útjára…” – Ha több, apró helyzetben teret engedünk a gonosznak, végül már egész nagy területre tesz szert a szívünkben, gondolatainkban, életünkben. Lehet, hogy egyből észre sem vesszük, de kezdhetünk eltávolodni az Úrtól, kevesebbet imádkozunk, racionálisabbakká válunk a hittel Istentől való függésünk helyett. Ezt komolyan elítéli az Írás: „Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, tékozol.” /Máté 12, 30/ A világ azt kiáltja minden nap, hogy belefér! Jól vagyunk úgy, ahogyan vagyunk, nem kell változnunk – belefér. Nem kell megmaradnunk a házasságainkban – belefér. Nem kell már az Istennel való túlontúl szoros kapcsolat, az maradiság – ez is belefér, és számtalan dolgot sorolhatnék még. Ha nem maradunk meg annál, amit Isten tőlünk vár, akkor már nem az Ő útján járunk, ideje minél hamarabb visszakanyarodni.
  3. „…nem ül a csúfolódók székére…” – Mindezt egy konkrét folyamatnak is tekinthetjük. Azzal, hogy kezdetben csak a hamis tanácsokat fogadjuk meg, később már mi magunk is a helytelen ösvényre keveredhetünk, azonban, ha már ott vagyunk nem az Úr, hanem az ördög tud és akar is használni minket. Ebbe rémes mégcsak belegondolni is, nem engedhetjük magunknak! Míg Isten mások bátorítására, a gyülekezet épülésére akar használni minket, addig az ellenség arra fog késztetni, hogy másoknak sérülést okozzunk, negatívan beszéljünk, csúfolódjunk, vádoljunk, amivel nem csak magunkat, de a környezetünket: családunkat és testvéreinket is gyengíthetjük.

Legyünk Isten kezében használatos eszközök! Ez az Ő vágya, és ez által lehet áldott a mi életünk is. Erre ígéretünk is van: „Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” Ha az Úr mondja, az a legszilárdabb biztosíték! Valóban előttünk van az élet és a halál útja, a bűnös és az igaz ember életét követő biztos következmények. Nem kérdés, hogy melyiket szeretnénk a magunkénak tudni. Ne sajnáljuk a bűnt, számoljunk le vele, és Isten szerető karja vár ránk.