„Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!” Ézs. 49:15

Miközben azon gondolkodtam, hogy miről írjak, folyamatosan egy bizonyság, egy csoda járt a fejemben, ami nem rég történt az életemben és ami valóban arról szól, hogy Isten nem felejtkezett el rólam, Ő nem felejtkezik el az övéiről!
Egy elég nehéz időszak volt az életemben, igen mindezt már csak múlt időben írom, mert nem rég az Úr kegyelme által kezdődött egy új korszak. Elég hosszú ideig munka nélkül voltam, voltak próbálkozások, de egyik sem volt hosszú távú. Mindez nagyon nehéz volt anyagilag is és lelkileg is megterhelő volt. Mindamellett, hogy nem volt munkám történt más is, ami sebet ejtett a szívemen, ami felszakított régi sebeket, és fájdalmat okozott. Sokszor éreztem, hogy túl sok a teher és hogy nem bírom tovább és volt hogy azt is éreztem, hogy Isten elfeledkezett rólam.
Januárban egy barátnőm küldött egy álláslehetőséget, melyben a Magyar Pünkösdi Egyház titkárságára kerestek embert Budapestre. Vegyes érzelmekkel, de megpályáztam az állást. Hogy miért is voltak az érzéseim vegyesek? Tudtam, hogyha megkapom az állást, akkor el kell költöznöm Pestre, távol a barátaimtól, távol a családomtól, viszont azt is tudtam, hogy ott egy teljesen új életet tudnék kezdeni. Mindezt elmondtam Istennek, és azt kértem Tőle, hogy legyen meg az Ő akarata. Bármi is lesz az eredmény elfogadom és tudni fogom, hogy ez az Úr akarata.
Ahogy telt az idő, néha már el is felejtkeztem az állásról, mindeközben Debrecenben nem sikerült elhelyezkednem.
Majd egyszer csak behívtak állásinterjúra, ahová nagy izgalommal készültem. Az interjú jól sikerült, de tudtam, hogy még másokat is meg fognak hallgatni, meg hogy elsősorban Pest környékéről kerestek embert. Az interjú után még jobban vágytam erre az állásra és ezzel együtt erre az új életre is.
Az interjú után másfél héttel később hívtak telefonon, hogy azt szeretnék, hogyha én dolgoznék náluk. Nagyon boldog voltam ettől a hírtől és tudtam azt, hogy ez nem más, mint Isten tökéletes terve az életemre.
Megtapasztaltam azt, hogy milyen az, amikor teljesen merünk az Úrra hagyatkozni és nem szorítjuk Őt korlátok közé. Olyan ajtókat tud megnyitni, amikről talán soha nem is álmodtunk.
Csodálatos megtapasztalni azt, amikor Isten egy pillanat alatt kiemel a mocsárból, a saját erőnkből nem megy, és addig míg saját magunk próbálunk kikecmeregni, addig nem is fog sikerülni, de amikor feladjuk azt, hogy valamit mi magunk oldjunk meg, akkor beavatkozik az élő Isten és egy pillanat alatt minden megváltozik.
A fenti ige azonnal élővé vált a számomra, hiszen valóban, bármilyen hosszúnak is tűnik olykor a várakozás, Isten nem feledkezik el az övéiről.
Lehet hogy évek óta várod, hogy változás történjen az életedben, imádkozol, várakozol, de talán látszólag semmi nem változik. Vársz egy munkahelyre, vársz a társadra, nehéz körülményeid megoldására, de úgy érzed mind hiába.
Lehet, hogy te nem látod, de Isten dolgozik az ügyeden, hallja a kimondott és kimondatlan szavakat, csak merd teljesen rábízni az életed, és ha Istennek az a terve, hogy felforgassa az életed, akkor merj kilépni és elindulni afelé az új felé, amit az az út tartogat. Ne szorítsd Istent korlátok közé!