„És monda néki a fia: Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivatassam” (Lk. 15:21)

Bizonyára olvastátok a Bibliából a Tékozló fiú történetét, ami valószínű elgondolkodtatásra bírt benneteket. Mint tudjuk egy embernek volt két fia, a kisebbik fiú kikérte a vagyonát és elköltözött otthonról. Felelőtlen, lumpoló életet élt, és ennek az lett a következménye, hogy teljesen eladósodott.  Mivel  éhínség volt azon a vidéken, senki nem adott neki enni, így a kényszer rávitte, hogy elszegődjön disznópásztornak. A disznók elé tett moslékból is kívánt enni, mert olyan éhes volt. Eközben „magába szállt” ráeszmélt, hogy az ő apjának milyen sok bérese van, akik jóllakottan élnek, ő pedig éhen hal. Arra döntött, hogy felkel, és elmegy az Atyjához, és bocsánatot kér tőle. És így is történt: „Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam!” –mondta az atyjának, mikor hazament. Az Atyja megbocsátott neki, nagy lakomát csapott a tiszteletére, és azt mondta: „Az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott…”

Röviden ennyi a történet, de ettől sokkal több üzenete van. A kisebbik fiú vétkezett akkor, amikor kikérte a vagyonát, és ellumpolta. De számára is megadatott egy lehetőség, hogy az elrontott tetteit megváltoztassa, ezt viszont Isten terve nélkül nem tudta volna véghezvinni. Belekerült egy olyan helyzetbe, ami már az életét is veszélyeztette, és ekkor történt az, aminek történnie kellett!

1. Magába szállt, 2. felkelt, 3. elment, 4. bocsánatot kért.

Neki rá kellett döbbenni arra, hogy mit tett. És mikor rádöbbent a valóságra, akkor megtette azokat a lépéseket, amit meg kellett neki tenni. Az addigi életének hátat fordított, és visszament oda, ahol biztonságban élhet. Tehát tett egy 180 fokos fordulatot. Valószínű nem gondolkodott azon, hogy vajon az Atyja mit fog mondani, vagy nem -e fogja visszaküldeni, hanem amint ránehezedett a bűneinek a súlya, a kivezető utat is megtalálta.

E történetet elolvasva eszembe jutott, hogy hányszor vagyunk mi is tékozló fiúk, csak talán nem így bonyolódik minden, ahogy neki. Pedig a hasonló helyzeteknek csak ez az egy útja van! Valóságosan belekerülni egy olyan helyzetbe, ami által ránk nehezedik a bűneink súlya, tehát rádöbbenünk, megbánjunk, amit tettünk, és egy döntést hozunk a visszafordulásra, bocsánatkérésre. Ezt a döntést nem csak meghozzuk, hanem meg is tesszük!

Láthatjuk, hogy a tékozló fiúnak az Atyja nem csak megbocsátott, de nem verte a fejéhez sem, hogy mennyi vagyont pocsékolt el, hanem keblére ölelte a fiát. Azt mondta: „meghalt-feltámadott, elveszett- megtaláltatott”- de ehhez viszont, hogy meg tudjon bocsátani, bocsánatot kellett kérni a fiúnak.

Mi emberek hányszor és hányszor kerülünk oda a vagyon kikéréséhez, annak eltékozlásához, majd a moslékos vederhez? Mi vajon tudunk -e olyan hittel odamenni Istenhez, mint ahogy ez a fiú tette, mert ő nem gondolt arra, hogy esetleg elküldik őt. Van -e olyan bizalmunk Isten felé, hogy tudjuk azt, hogy megbocsát nekünk, ha bűnbánóan megyünk Elé?

Elgondolkodtatok -e már azon, hogy ha az Atyja a fiának meg tudott bocsátani, akkor Isten nem -e még inkább megbocsát az övéinek? Azt mondja az Ige a I. kor. 10:15-ben: „Hű az Isten, ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek. Sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.”

„Nem ember az Isten, hogy hazudjon”- mondja egy másik helyen az Ige! Higgyük el, hogy emberként belemegyünk olyan dolgokba, amit nagyon megbánunk később. Lehet ez anyagi, erkölcsi, vagy bármi, de egy a fontos, hogy felismerjük, és legyen erőnk visszafordulni a lejtőn! Ne rohanjunk a vesztünkbe, mert van egy kapaszkodó, és ez Isten keze, ebben meg kell kapaszkodnunk, és a tőle kapott erővel vissza kell mennünk, hogy megbocsátást nyerjünk. Vannak emberek, akik inkább szenvednek, mint ezt az utat választanák, és vannak olyan emberek is, akik jól látják, miben vannak, de a büszkeségük nem engedi meg, hogy visszaforduljanak. Lehetséges nem a büszkeség, hanem a halogatás van náluk. De vajon biztos -e az ilyen ember, hogy lesz még lehetősége visszafordulni?

Kegyelemre utalt emberek vagyunk. Kérjük Istent, hogy kegyelmét árassza ránk a mi bűnnel telt életünkre! Készítse el számunkra azt a tervet, aminek alapján visszatalálunk Hozzá! Szálljunk magunkba, gyakoroljunk bűnbánatot és alázzuk meg magunkat.