Az újjászületés fontossága - Kezdjünk el élni a Szentlélekkel
Mózes I. 6,3/a.
Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test.
2Kor, 6,1-2
Vele együtt munkálkodva intünk is titeket; úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”
Elfajult, bűnös világunkban, mint már említettem is, talán az egyik legszükségesebb dolog, hogy hirdessük, szükség van a Szentlélek- Istenre. Arra, amit Ő tud és akar végezni az életünkben. Ebből pedig úgy gondolom, hogy a legfontosabb alappillér közé tartozik a Szent Szellemtől való újjászületés.
Szeretném megkérdezni Te újjászülettél, már a Szentlélek által?
- Ha igen akkor ez nagyszerű. Viszont ne állj meg, mert az újjászületés egy egyszeri és teljes változás, viszont ennek a hatásai folyamatosak.
- Ha nem, akkor itt az idő, hogy akard, hogy a Szent Szellem újjászüljön téged.
Mit ért a Biblia újjászületésen?
Maga a szó összetett a görögben, így tehát szó szerint: újból születés, új születést jelent. Több jelentését is megnéztem, azonban nekem, ami legjobban tetszett az: a felülről születés volt.
- Jézus Lélektől való születésről beszél. A Lélek jelen esetben maga a Szentlélek, Ő pedig nem máshonnan, mint fentről a Mennyei Atyától jött el közénk.
- Tehát újjá kell születnünk, a felülről jövő megújulás fürdőjében.
Sokan hiszik és állítják, hogy ha jót cselekszel, szépen beszélsz, igazakat mondasz, akkor Isten szeret és biztosan a mennybe kerülsz.
- Az állítás az Ige fényében téves, maga az Ige magyarázza ezt meg nekünk. Tit. 3,5: Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által,
- Nem azt akarom állítani, hogy az igaz cselekedetek semmit nem érnek, sőt nagyon is. Azonban Isten nem azért küldte el a Fiát a földre, mert néhányan jókat cselekedtek, és csak rájuk tekintett, hanem azért, mert szereti az embert, az Ő teremtményét. Teljes szeretettel szeret bennünket.
Miért fontos tehát az újjászületés?
Alap Igénkben Isten mond egy végső, megváltoztathatatlan ítéletet. Nem maradhat a Lélek az emberben Örökké!!! Fontos már az elején leszögeznünk, a lelkünk örökké él azonban a testünk meghal és porrá lesz. Isten itt a testről beszél, amiben nem maradhat a Lélek. A mai helyzetben igen jelentőssé kell, hogy váljon mindenki számára.
Lehet, hogy eddig úgy éltél, hogy ellubickolok az árral és lesz, ami lesz. Lehet, hogy jársz gyülekezetbe, de nincs élő közösséged a közösséggel, sőt Istennel sem.
Változni kell. Nem marad a Lélek örökké a testben. Nem marad a Lélek örökké ebben a világban. Jézus kérte az Atyát, hogy küldje el a Szent Szellemet, hogy velünk legyen. Fontos, VELÜNK LEGYEN! Pártfogoljon, erősítsen, megújítson…stb.
Kezdjünk el tehát élni a Szentlélekkel!!!
Ne akarj átlagos keresztény lenni, akarj megszentelt újjászületett, SZENT ember lenni! Aki képes és akarja élvezni azt az örökséget, amit Isten adott neki.
Két történettel szeretném megmagyarázni, magunknak, hogy miért fontos Élnünk és a Szentlélekkel.
1.történet. Nikodémus
János Evangéliuma: 3,1-6
- Látunk egy farizeust, aki nem kis ember volt. Vezető ember volt. A farizeusok között is farizeus volt. Nem véletlenül, mondom, mert az Ige úgy számol be, hogy amikor meglátogatta Jézust, éjjel tette ezt. Tehát félt a lebukástól.
- Ahogyan megszólítja Jézust, szembetűnő bókolás egy farizeus részéről. Jn:3,2/b.
- Nem, de mi is néha beleesünk ebbe a csapdába? „Ó Uram, Menny és föld Istene…”
- Úgy gondolta ez majd bizonyítja, hogy Ő jó ember, igaz Istenfélő, aki megéli hitelveit.
- Jézus azonban igen eltérően szólt. Jn. 3,3: Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.
Itt a kulcs ebben az igében. Itt veszek párhuzamot a Titusz 3,5 igével…
Tehát élnünk kell a Szentlélekkel. Nem csak tudni róla, hogy van. Arról is kell tudnunk, hogy azért van, mert erővel és hatalommal akar felruházni bennünket, hogy mondd el mindenkinek az örömhírt, Jézus Él, örökké ez által Te is élhetsz!
Azért jött a Szentlélek továbbá, hogy a hatalmakat használd is. Használd a talentumaidat, használd a Szentléleknek a fegyverzetét, élj a Szentlélek gyümölcseiben, amit Ő akar megteremni benned!!!!
KEZDJ EL ÉLNI A SZENTLÉLEKKEL, MERT KEVÉS AZ IDŐNK. Isten kijelentése, határozata, ma is él és nem változott meg! Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon Lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test.
2.történet. Tékozló fiú története
Lukács evangéliuma: 15,22-32
Láthatunk egy fiút, aki bűnné lett, de felismerte vétkeit és hazajött apjához. Azt látjuk még, hogy az apa, hogyan fogadja őt. díszes ruhát ad neki, lakomát készített. Végül láthatjuk, az idősebb fiút is, aki nem igazán örül neki, sőt kérdőre is vonja apját. Ez a fiú nem értette, nem vette észre, hogy minden az övé…
Testvérem, vedd észre, és akarj élni a drága ajándékkal, a Szentlélekkel, mert el fog vétetni erről a földről. A kegyelem ajtaja egyszer bezárul, Jézus bezárja a nagy bárka ajtaját. Elvétetik a Szentlélek, és nem lesz visszaút. Ne váljunk az idős fiúvá, aki előtt ott volt egy karnyújtásnyira minden, ami az Atyáé volt, és ezáltal az Övé volt
Kérjük a Szentlelket, hogy jöjjön, mert újjá akarok születni, fentről való születés által. Azt akarom, hogy Jézus Lelke lakozzék bennem. Élni akarok a Szentlélekkel, hogy ne éhezzek.
Adta egyszülött Fiát, adta Szent Szellemét, adja ma mindazt, ami az övék, hogy amikor a Lélek eltávozik erről a világról, ebből a testből, Lelkünk örökké élhessen odafent a Krisztussal. KEZDJ EL ÉLNI A SZENTLÉLEKKEL!
Ámen.