„Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” Zsid 13:8

Lassan újra itt az év vége, miközben még tisztán emlékszem arra, hogy milyen volt a tavalyi év, mintha tegnap lett volna, mintha az idő egyre gyorsabban telne. Állandóan rohanunk, dolgozunk, tesszük a napi teendőinket, végezzük a kötelességünket, próbálunk helytállni a családban, munkahelyen és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy megint eltelt egy újabb év. Talán ilyenkor azért kicsit lelassítunk, meglátogatjuk a rokonainkat, több időt töltünk egymással. Ilyenkor visszagondolunk, hogy mik történtek ebben az évben.
Lehet, hogy ez az év egy átlagos év volt, és nem történt semmi különös, de az is lehet, hogy ez egy olyan év volt, ami mindent megváltoztatott, melyben valóra váltak legnagyobb álmaid és nagyon sok áldás történt ebben az évben, és az is lehet, hogy egyik legrosszabb éved volt ez a mostani. Bármelyik helyzetbe is sorolod magad és bárhogy is érzed magad az biztos, hogy Isten ott volt melletted, minden egyes nap ott volt és nem hagyott magadra ebben az évedben sem, mert Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
Akkor is ott volt veled, hogyha ez volt életed legszuperebb éve, hisz minden áldás tőle van, de akkor sem hagyott magadra, hogyha ez egy kifejezetten nehéz év volt.
A világban is sok minden történt és sok minden változott egyetlen év alatt és ez így van évről évre.
Változik a világ, változunk mi magunk, változnak a körülöttünk élő emberek, változnak a körülmények, de Jézus nem változik, Ő ugyanaz volt tegnap, ugyanaz ma és ugyanaz lesz holnap is.

Talán még az idő sebességéről is azt gondoljuk, hogy változott. Nagyon sokszor mondjuk és halljuk másoktól, hogy rohan az idő, hogy soha nincs idő semmire. Nagyszüleinktől hallhatjuk, hogy régen, nem telt ilyen gyorsan az idő. Azonban van egy olyan mondás, hogy arra van időd, amire szánod. Az időnket nagyon sokféleképpen, nagyon sok mindennel el lehet tölteni. Vannak kötelezettségeink és olyan dolgok, amiket meg kell tennünk, de ezek mellett sok olyan dologgal töltjük az időnket, ami felesleges és sokszor emellett nem marad idő az igazi értékekre, az Istennel töltött időre, a családra, barátokra. Amikor időt fordítunk Istenre megtapasztalhatjuk azt, hogy ő ki fogja nekünk pótolni. Amikor időt fordítunk Istenre, családunkra, barátainkra meg fogjuk tapasztalni, hogy ezek a befektetett idők hosszú távon megtérülnek és sokkal többet adnak vissza, mint ha egy órát néztük volna kedvenc sorozatunkat.

Álljunk most meg egy kicsit és lassítsunk le ebben a folyton rohanó világban. Töltsük meg a minden napjainkat valódi értékekkel. És bár nagyon gyorsan eltelt az év, és valószínű, hogy a következő is így fog elmenni, de csak rajtunk áll, hogy beállunk a rohanó emberek sorába, vagy pedig minden nap hagyunk időt elcsendesedésre Isten jelenlétében.