„Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjaidat, és nézd meg az én kezeimet, és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő.
És felele Tamás, és monda néki: Én Uram, és Én Istenem! 
És monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek”  János 20:27-29  
 
Talán ismeretes ez a történet. Jézus feltámadása után még 40 napig a földön járt-kelt, több helyen és sok embernek megjelent így a tanítványoknak is. 
Egyik nap, a tanítványok összegyűltek, de a zsidóktól való félelem miatt bezárták az ajtót. Egyszer csak Jézus megjelent középen és köszönt: „Békesség néktek!” Aztán, hogy bizonyítsa az emberi mivoltát, a feltámadását, megmutatta a szögektől átvert kezét, és oldalát. Ekkor még Tamás nem volt ott. Mikor megérkezett a többiek boldogan mesélték, hogy látták az Urat, ő azonban a hitetlenségének helyt adván azt mondta, ha ő maga meg nem győződik róla, bizony nem hiszi el.
 
Azonban nyolc nap múlva ismét megjelent Jézus a tanítványoknak, és szólt Tamásnak: „Hozd ide az ujjaidat……………” És Tamás miután meglátta a szögek helyét, ……..!
Azt mondta: ÉN URAM, ÉS ÉN ISTENEM!
 
Az Ige, részletesen nem ír róla, hogy mit érzett Tamás, de el tudjuk képzelni, hogy milyen fájdalmasan, szívet tépő szégyen tört fel belőle, a megbánás jele volt ez, ami ebben az 5 szóban belefért! Itt nem a hosszú magyarázat, védekezés, bocsánatkérés volt hallható, hanem a szíve mélyéről feltört megbánás. Hisz mondhatta volna: Óh jajj, miért is voltam ilyen vak, és miért nem hittem el, úgy, mint a többiek,…………! De nem, csak ez az 5 szó, ami híven tükrözte Jézus iránt érzett tiszteletét, és megbánást.”ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM”
 
És most azt kérdezem magamtól, és tőletek: Voltunk e mi már ebben a helyzetben, mikor a hitetlenség oly úrrá lett rajtunk, hogy nem hittük el az Úr csodáit, hanem magunk is akartunk megbizonyosodni róla? Kényelemből, megszokásból, vagy csak egyszerűen hitetlenségből nem hittük el azt a csodát, amit más mondott. Sőt, ami velünk történt nem e körbe jártuk, hogy jól meggyőződjünk róla?
 
Ki mondtuk e akkor ? „Én Uram, és Én Istenem!”Tört e fel már bennem és benned, az a szavakkal ki nem fejezhető bűnbánat, ami nem engedte, hogy a szemébe néz az Úrnak? Gondoltál e arra, hogy „Ő, Aki mindenkor velem van, minden kérésemet teljesíti, erőt egészséget ad, és most nem hiszem el, hogy ezt a csodát Ő cselekedte velem? , Hogyan tehettem ilyet?”
 
Gondoltál e arra, hogy ezt soha nem tudod magadnak megbocsátani? Mert ezt az Úr nem érdemli!
Óh, hányszor vagyunk hitetlenek, hányszor vagyunk érdemtelenek mindenre! Jézus azonban, mint ahogy Tamásra sem haragudott nem fordult el tőle, hanem azt mondta néki „Mivel, hogy láttál engem, Tamás hittél: Boldogok, akik nem látnak, és hisznek!”
 
Kedves Testvéreim! A fenti Ige, egy mély nyomot hagyott az én szívemben, és bánkódtam a bűneim felett napokon át. Sokszor elismételtem Tamás után azt  az öt szót: „ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM!” A megbánás az ismert, és elfelejtett bűnök fölött történt, azért, mert a bűneimmel megbántottam Jézust, Aki az életénél is jobban szeretett engem és téged!!! 
Ha úgy érzed, hogy szívedig eljutott ez az öt szó, akkor ismételgesd te is! Járja át a bűnbánat mélyen a szívedet, és könnyeid adjanak jelét annak, hogy megbántad a bűneidet! Ámen