Történt pedig azokban a napokban, mikor Mózes felnevelkedett, kiment az ő Atyjafiaihoz, és látta az ő nehéz munkájukat, és látta, hogy egy Egyiptomi férfi ütött egy héber férfit, az ő atyjafiai közül.
Mikor ide-oda tekintett és látta, hogy senki nincs, agyonütötte az Egyiptomit, és elrejtette azt a homokba.” II.Mózes 2:11-12
Ahhoz azonban, hogy megértsük a történetet, meg kell ismernünk az előzményeket, mert talán túl hamar elítélnénk Mózest a tettei alapján.
 
Előzmények: József miután meghalt, lassan kihaltak az  atyjafiai, és az ő nemzetsége is. Az Izráeli nép nagyon elszaporodott, szinte megtelt velük az ország. Ezenközben új királyt (Fáraó-t) választottak Egyiptomban, aki nem is ismerte Józsefet. Az új uralkodó, meg akarta fékezni az Izráeliek elszaporodását, ezért robotmestereket rendelt melléjük, akik sanyargatni kezdték őket. A fáraó terve azonban nem valósult meg, mert még inkább sokasodott az Izráel népe.
Ekkor a király elrendelte a bábáknak, hogy figyeljenek oda az Izráeli asszonyokra, ha fiút szülnek, azt öljék meg. A bábák azonban Istenfélők voltak és nem pusztították el a fiúgyermekeket.
Az egyiptomi király látta, hogy hatékonyabban kell fellépni, hogy eredménye is legyen, ezért elrendelte mindenkinek, hogy ha fiú születik, vessék a folyó vízébe.
Ebben az időben született egy Lévi családjából származó férfinek és nőnek egy fiú gyermeke, akit 3 hónapig rejtegettek, de mivel tovább nem tudták eltitkolni, ezért az apa fogott egy kis gyékényládát, melyet gyantával, és szurokkal bekent, majd belehelyezte a kisfiát, és azt a folyóvíz szélére a sás közzé tette.
Eközben a fáraó lánya éppen fürdött a Nílusban, és megtalálta a gyermeket, felismerte, hogy az héberek gyermeke, könyörült rajta, és haza vitte. Rögvest kerestek neki egy szoptatós dajkát, (és éppen a gyermek édesanyja volt), akit megbízott, hogy szoptassa a gyermeket, és nevelje fel. Mikor a fiú felnőtt, elvitte az anyja a fáraó lányához az pedig fiaként fogadta, és Mózesnek nevezte el.
(Megjegyzés: Mint a történetből láthattuk, hogy az Isten kegyelmét kiárasztotta a kis Mózesre születésétől fogva, mert terve volt véle..)
 
Mózes Identitása: hovatartozása!
Most töltsünk egy kis időt a fenti Igével! Mózes felnevelkedett, és egy nap a fáraó udvarából kisétált az ő atyjafiai közzé, ahol látta, hogyan sanyargatják őket. Akkor éppen egy Egyiptomi ütött egy héber férfit, és ő hirtelen haragra gerjedt, szétnézett, és mivel senkit nem látott, agyonütötte az Egyiptomit. Így állt védelmére saját népének.
Most itt az következne, hogy elítéljük Mózest, mert embert ölt. Azonban vizsgáljuk meg egy kicsit az ő szempontjából! Ő zsidó volt, és nem felejtette el az identitását, a hovatartozását. Tudta, hogy ki ő, hol van, kihez tartozik, és mi az ő szerepe! Tudta és látta az izráeliták sanyargatását, ezért tudatosan az övéi védelmére állt.
Milyen hiteles példa lehet ő a mi számunkra! Nem azért, mert embert ölt, hanem azért, mert tudta, hogy ő kihez tartozik! Tudta, hogy kinek kell a védelmére állni, és meg is tette, pedig azzal is tisztában volt, hogy ő a Fáraó udvarában magas rangra emelkedett volna, ha nem teszi meg. De a szíve ezt diktálta!
 
Óh, keresztyén Testvéreim! Ha bennünk csak egy csöppnyi indentitás lenne, és Mózesként tudnánk, hogy kihez tartozunk, akkor teljesítenénk a legnagyobb parancsolatot: „Szeresd az Urat, a te Istenedet ……….!” Ha naponta bebizonyítanánk, hogy kiállunk az Úr mellett, ahogy Mózes tette, és nem kényszernek vennénk, a heti Istentiszteletet, és az ott eltöltött idő alatt nem nézegetnénk az óránkat, és nem rohannánk hazafele az alkalom után, hanem megkérdeznénk a testvérüket, hogy jól van e? Nincs e éppen szüksége segítségre? stb. Ha természetesnek vennénk az Istennel való beszélgetést, ha rábíznánk fontos döntéseket.
Ha nem tiltásnak vennénk, hogy ne paráználkodj, ne lopj, ne ölj, ne pletykálj, ne…… stb, hanem természetesnek. Ha végre nem tiltás lenne, hogy ne menjen el egy keresztyén fiatal a discóba, ne verekedjen, ne drogozzon, hanem saját maga tartaná távol magát az efféle dolgoktól, mert  a tudatosság diktálná benne: „Nekem már ez nem való
Milyen jó lenne, ha tudnánk a hovatartozásunkat, és annak megfelelően élnénk!
Mózes apja Lévi családjából való férfi volt és szintén Lévi családjából származó lányt vett feleségül. Talán már akkor működött a hovatartozás elmélete? Igen ők tudták, hogy a házasságnak zsidók között kell létre jönni.
Ma egy keresztyén család megalkuszik a fiúk, vagy lányuk kedvéért, ha nem keresztyénnel házasodik össze. Ilyenkor van a lakodalom és a menyegző egyvelege! Van dicsőítés, imádkozás, de van vőfély, féldeci, cigányprímás, aki a nótákat húzza, kinek, mi tetszik, na és a menyasszonytánc, ami a pénzről szól!  És talán vannak a meghívottak között gyülekezeti elöljárók is, akik kénytelenek a sátán nótázását úgy hallgatni, mintha ők húzatnák!
Higgyétek el, az ilyen keresztyénben, nincs meg, a hovatartozás!  Az meg pláne nincs, hogy azt gondolja :”Nekem már ez nem való” sőt még a meghívottakat  is beleviszi a bűnbe! Mert voltaképpen, mi köze a világosságnak a sötétséghez, vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Ezt nem én, hanem az Ige mondja.
Pedig egy ilyen egyveleg nem szokott jóval végződni! A sátán bedobja a világi lányt vagy fiút egy keresztyén családba, és mosolyogva nézi, hogy a gyermeke kedvéért, hogyan felejti el a hovatartozását a kedves rokonság! Sajnos sok keresztyén családban nem működik az „indenditás tudat”ezért ma oly sok a válás, mert a kislepke beröpült, de a dolga végeztével messze röpül, és maga után nagy rombolást hagy!
Kedves Testvéreim! Az elvárás tehát egy hívő embertől, hogy ne felejtse soha a hovatartozását, és amikor szükség van rá, bátran vállalja fel a kilétét!!
 
Ha megvizsgáljuk, hogy Mózesnek jó vagy rossz származott abból, hogy identitása alapján döntött, azt láthatjuk, hogy az Úr megsegítette, és fontos megbízatást kapott! Ugyanis a történet úgy folytatódik, hogy másnap kiment az utcára, ahol két héber férfi veszekedett, és ő rendet akart köztük tenni. De a bűnös ember durván megkérdezte, hogy milyen jogon intézkedik közöttük, esetleg őt is meg akarja ölni, mint az Egyiptomit?
Ha belegondolunk, hogy Mózesben mi zajlott le abban a pillanatban, mikor rájött, hogy nem maradt titokban az elkövetett gyilkossága, és amikor felfogta, hogy saját nemzete is ellene támad az igazság miatt, de legfőbbképpen azt tudta, hogy neki innen el kell menni.
Isten terve, így tudott megvalósulni Mózes számára, hogy nem maradt a fáraó házában, hanem el kellett onnan mennie. 
Mózest születése pillanatától kezdve Isten kegyelme, és áldása kísérte. Hiába élt a fáraó házában, de szívében tudta, hogy ő zsidó, és látva az Atyjafiai sanyargatását, hirtelen felindulásában történt meg véle a bűn. Istennek komoly terve volt véle, hisz reá bízta, az Izráeli nép kivezetését Egyiptomból.
 
Kedves Testvérem! Szánj rá időt, és a II. Mózes 2 Igerészt tanulmányozd át. Lásd meg saját magad, hogy Isten nem hagy cserben, mint ahogy Mózest sem hagyta, bűnbeesése ellenére sem. Amikor kiállsz az igazság mellett, mikor Az Úr akarata szerint cselekszel.
Lásd meg hát, hogy te ki vagy? Hova tartozol? És annak megfelelően állj arra az útra, amin látni akar Isten! Mindenkor bátran vállald fel az identitásodat!