Ézsaiás: 53: 3 – 7

Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője, mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele.
Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat ő hordozta, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki- ki az ő útjára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét Őreá vetette.
Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!
A mai napon az Úr Jézus Krisztus szenvedésére és kínhalálára emlékezünk. Szeretném azonban, ha az emlékezésen túl, valahogyan meglátnánk, Jézus szenvedésének igazi értelmét, és ha átélni nem is fogjuk, de megértenénk miért kellett szenvednie, és mennyi kínt kellett elviselnie miattunk, és hogyan kellett ezeket elhordoznia?
A szenvedés útján
Jézus egész földi élete egyetlen folyamatos szenvedés volt. Kezdődött a testetöltéssel, amikor otthagyta a mennyei dicsőséget, mert csak így tudott rajtunk segíteni, magára vette a mi gyarló emberi természetünket, testünket, annak minden nyomorúságával együtt. Aztán azzal folytatódott, hogy mindvégig körülvette Őt az emberi kicsinyesség, értetlenség, folyamatos gyanakvás, rosszhiszeműség, irigység, féltékenység, hitetlenség. Egész végig az árral szemben végezte a megváltás munkáját.
Földi küldetésének végén pedig ismerjük a Bibliából, hogy milyen iszonyatos fizikai, fájdalmakat, szenvedést vállalt a kereszthalálán keresztül. Azt pedig elképzelni sem tudjuk, hogy milyen volt az a lelki szenvedés, amit az okozott neki, amit így olvastunk Ézsaiásnál: 
És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért… Vagyis Isten Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.
Nekünk elképzelésünk sincs arról, hogy mit is jelenthetett az, hogy mindannyiunk, összes bűnének az Isten igazsága szerinti ítéletét, a halált vállalta magára Ő, aki soha bűnt nem ismert és nem cselekedett.
Pál apostol ezt így írja le: Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.
Péter pedig ezt írja: "A mi bűneinket egyedül vitte fel az Ő testében a keresztfára." (1Pét 2: 24). És ezért csak csodálni tudjuk Őt, áldani és magasztalni, és egy egész élet is kevés ahhoz, hogy a hálánkat valami módon kifejezzük Neki.
Miért szenvedett Jézus?
Röviden máris olvastuk, hogy miért.
De az, aki bűn nélkül való, már attól is szenved, hogy csak látja a bűnt és annak a rontását. Jézus pedig nem csak nézte a bűnünket, hanem magára vállalta annak a következményével, a kárhozattal együtt. Jézus helyettünk megjárta a poklot is. Átélte az Istentől való elhagyatottságot. Ezért kiáltott fel szenvedése legmélyebb pontján, a kereszten: Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem? (Máté 27: 46).
Ennek azonban, hogy Ő a mi ítéletünket magára vette, és maradék nélkül elszenvedte, az lett a gyümölcse, hogy Isten azt még egyszer rajtunk már nem hajtja végre. Aki hisz a megfeszített Jézusban, az kegyelmet kap Istentől.
Ezért ujjong a Zsidókhoz írt levél szerzője: a mi Urunk "egyetlen egy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket." Jézus tökéletes elégtételt szerzett.

Arra a kérdésre, hogy mennyit szenvedett Jézus, igazi, értelmes választ nem is igazán tudunk adni. Elképzelhetetlenül sokat. Mindazt elszenvedte, amire szükség volt a mi szabadulásunkért. És miért szenvedett? Miattunk, a mi bűneink miatt.
Hogyan hordozta mindezt?
És most egy picit részletesebben nézzük meg a Szentírásból azt, hogy hogyan hordozta mindezt.
Jézus többször említette, hogy Ő példát adott nekünk, hogy helyesen tudjunk élni. Meg lehet tanulni helyesen szenvedni is.
Mindenekelőtt azt látjuk a róla szóló bibliai kijelentésekből, hogy Ő maga vállalta ezt a szenvedést. Ő tudta mi vár rá. Nem akart kibújni alóla, nem akarta megkisebbíteni, vagy másra áthárítani. Nem tiltakozott ellene, hanem vállalta azt, amibe a mi szabadításunk, megváltásunk került.
Előfordult korábban, hogy felsóhajtott: Meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Sőt egy alkalommal sírt is népének a keményszívűségét látva, de nem menekült el a szenvedés elől. Amikor a kereszthalála előtti utolsó éjszakán teljes súlyával ránehezedett már az emberiség bűnterhe, akkor azt kérdezte az Atyától: vajon ki kell-e innia egészen a szenvedések poharát? S miközben ezt mondta, a folytatás már így hangzik: Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.
És a Gecsemáné-kerti imaharcában még kétszer elmondja, hogy Ő mindenképpen az Atyának akar engedelmeskedni, kerül, amibe kerül. És amikor a harmadik ilyen imádsága is véget ért, akkor jelent meg ott Júdás a templomörség katonáival, akik aztán letartóztatták. De ekkorra már készen volt arra, hogy egészen elhordozza ezt a szenvedést.
Amikor már a kereszten volt és haldokolt, egy jótét lélek könnyíteni akart a szenvedésén, és azt olvassuk az evangéliumban, hogy olyan italt adott, amibe ecet volt keverve, de Jézus nem fogadta el. Ő józanul, teljes tudattal akarta végigszenvedni azt, amit vállalt. Vállalta tehát a szenvedést.
A másik jellemvonása azt volt, hogy állhatatosan, kitartóan, teljes engedelmességgel hordozta ezeket, a szenvedéseket, pedig az ördög megpróbálta Őt többször letéríteni erről az útról. Még az utolsó pillanatokban, itt a kereszten is, elhangzik a cinikus, gonosz kiáltás: ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről, és majd hiszünk neked.
Sok mindent elkövetett a gonosz, hogy Őt letérítse az engedelmesség útjáról. Jézus azonban tántoríthatatlanul mindvégig megmaradt azon az úton, amelyik kínokkal volt kikövezve, mert tudta, hogy csak így éri el azt a célt, ami felé elindult.
És ugyanígy ragaszkodtak és ragaszkodnak Őhozzá ma is azok, akik az Ő nevéért vértanúságot szenvednek, mert évente ezrek halnak meg ma is, csak azért, mert Jézus Krisztust nem hajlandók megtagadni.
Aztán megfigyelhetjük, hogy Ő imádkozva szenvedett. Szenvedésekkel teli életét végig imádkozta. Folyamatosan kapcsolatban maradt az Atyával. Minden alkalmat megragadott arra, hogy az imádság csatornáján keresztül mennyei erők áradjanak újra és újra az életébe, és ez a szüntelen imádkozás megtartotta Őt küldetésének az útján. Mivel ilyen imaélete volt, ezért tudott nemcsak megbocsátani azoknak, akik neki szenvedést okoztak, hanem tudott őszintén, odaadóan imádkozni is értük.
A kereszten szinte utolsó leheletével azokat mentegeti az igazságos Isten előtt, akik Őt odajuttatták. "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Lukács 23:34). Halála előtti utolsó pillanatban is imádság hangzik a szájából: Ez is zsoltárból vett idézet. "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet." Az ima erőt ad a gyengének. Imádkozva mindenki másként bírja a szenvedést.  Az is kitűnik az evangéliumokból, hogy Jézus csendben, szótlanul hordozta szenvedéseit. Szelíden, némán hordozott minden megaláztatást is, amiben sokszor, sokféleképpen volt része. Valóban úgy, ahogy itt Ézsaiásnál olvastuk: Mint Bárány az ő nyírója előtt néma, száját nem nyitotta meg.
Pedig Őt aztán gúnyolták, csúfolták, megalázták, ahol, és ahogyan csak lehetett mindenütt, és mindenhogyan. Ő azonban még isteni hatalmát sem mutatta meg azoknak, akik bántották, pedig isteni teljhatalommal függött a kereszten is.
És gondoljatok arra, hogy milyen isteni tekintéllyel ad kegyelmet a rablógyilkosnak és engedi be a mennyországba egyetlen mondatával. Könyörög az az ember: emlékezz meg rólam, majd ha eljössz a te királyságodba. Jézus pedig azt mondja: nem majd, még ma velem leszel a Paradicsomban. Ilyet csak az Isten tud mondani. Ehhez csak neki van hatalma, joga és szeretete.
Ő azonban ezt az isteni hatalmát a kereszten is elrejtette, és amikor biztatják, hogy szálljon le, azt mondja: gondoljátok, hogy nem parancsolhatnék ide akár tizenkét légió angyalt? De akkor hogyan teljesednének be az Írások?
Ő elrejtette istenségét szenvedése közepette is, mert így akarta végigjárni a szenvedések útját. Nem Istenként, hanem emberhez hasonlóan. Filippi 2: 5- 8 Végül megtudjuk Jézus szenvedéséből, hogy Ő a legnagyobb kínok között is világosan látta azt a dicsőséget, ami már akkor az övé volt, és ami majd a szenvedései után lesz nyilvánvalóvá mindenki előtt. Ő tudta, hogy nem a szenvedés az utolsó fejezet az életében. Azt követi az Atyától elkészített dicsőség, és ennek a tudatában maradt alázatos minden helyzetben. Filippi 2: 9 -11
Amikor Kajafás előtt vallatják, és ott már verték is, meg szembe köpdösték, Kajafás azt mondja, zárjuk rövidre a dolgot. Egy kérdésre válaszolj: Te vagy a Krisztus, az Isten Fia, vagy nem? "Jézus ekkor így felelt: Te mondtad. Sőt mondom nektek, mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül és eljön az ég felhőin." Máté 26: 63-64 Mondja ezt a megköpdösött, megpofozott, megkötözött Jézus.
Közvetlenül ez előtt, amikor az Ő második eljöveteléről beszél tanítványainak, azt mondta: Feltűnik majd az Emberfiának jele az égen, és megláttok engem nagy hatalommal, és dicsőséggel. Ő a legmélyebb megaláztatásban, szenvedései között is tudatában volt ennek.
Összefoglalva: Ez az a néhány legfontosabb jellemző, amit Jézus szenvedéséről, a szenvedő Krisztusról a Szentírás alapján mondhatunk.
Ő maga vállalta a szenvedést. Állhatatos maradt mindvégig, nem futamodott meg. Imádkozva szenvedett. Csendben, szó nélkül tűrte szenvedéseit, és ugyanakkor látta azt a dicsőséget is, ami készen volt a számára.

Kedves olvasók ezt jusson ma eszünkbe amikor a Nagypénteki eseményekről olvasunk és megemlékezünk arról, hogy ami ma történt az csupán a kezdete volt a Megváltásunknak. Nem kellenek ma a nagy szavak, elég ha egy imádságban hálát adsz, és egy "Köszönöm Jézusom, hogy értem szenvedtél..."- gondolatban kifejezed a köszönetedet. Úgysem tudsz mást tenni. Annak ellenére, hogy újra csendesen, nagy összejövetelek nélkül kell ünnepelnünk, kívánom, hogy a Húsvéti ünneplés Krisztushoz méltó legyen!

Kiss Attila