János Evangéliuma 12:12 - 16
Másnap a nagy sokaság, amely az ünnepre jött, mivelhogy hallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,
Pálmaágakat vettek, és kimentek elébe, és így kiáltoztak: Hozsánna: Áldott, aki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!
Jézus pedig talált egy szamarat, felült arra, amint meg van írva:
Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve.
Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor Jézus megdicsőíttetett, akkor emlékeztek vissza, hogy ezek ő felőle vannak megírva, és hogy ezeket művelték ő vele.
Biztosan elgondolkodtatok már azon, hogy tulajdonképpen miért is hívják Virágvasárnapnak ezt a napot. Talán nem olyan egyszerűen behatárolható, mint a Karácsony vagy éppen a közelgő Húsvét, de Üdvtörténetileg mégis hatalmas jelentőséggel bír. Ez mintegy előfutára azoknak az eseményeknek, amelyek végül is elhozták az egyetlen megoldást az emberiség égető problémájára.
Jézus miközben tanítványaival három éven keresztül járta Palesztina vidékeit s közben betegeket gyógyított meg, jeleket és csodákat tett az emberek között, többször is felment Jeruzsálembe az ünnepekre. Azonban ezek a Jeruzsálemi látogatások nem kavartak akkora port, mint ez az utolsó. Ekkorra már mindenki számára világossá vált, hogy a Nagy Király, a Messiás érkezik újra a fővárosba, a közeledő Kovásztalan Kenyerek ünnepére. Ez a zsidó ünnep a Peszah, vagy másként a Pászka ünnepe, amelynek óriási jelentősége van a zsidóság történelmében. Az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás ünnepe ez, amelyről a mai napig megemlékezik mind az ortodox mind a megvilágosult zsidóság. Az ókori történetben a Szabadító (Messiás), az Isten Keze által használt Mózes, aki kivezette a népét Egyiptomból és ezáltal a nép, szabadságot és függetlenséget nyert. A későbbi századokban azonban az Izraelitáknak újabb elnyomást, újabb szolgaságot, kiszolgáltatottságot kellett elszenvedniük, így újra kiáltottak Istenhez, mint Mózes korában. Szükségessé vált tehát számukra egy újabb Messiás eljövetele, aki kiszabadítja Izráelt a Római uralom sanyargatása alól. Az ígéret pedig több próféta kijelentésén keresztül teljesedett be.
Jézus cselekedetei az emberek többségében azt a bizonyosságot keltette fel, hogy nem lehet más, csak Ő lehet az a Messiás, akiről a Próféták írtak. Még a Keresztelő János tanítványai is ezt kérdezték tőle, hogy megbizonyosodjanak az igazságról:…Te vagy a Messiás, vagy mást várjunk? Ha visszaemlékeztek Jézus nem bizonygatja, nem is ad magára kijelentő választ, hanem azt mondja: … Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok:
A vakok látnak, a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, a süketek hallanak; a halottak feltámadnak, és a szegényeknek Evangélium (örömüzenet) hirdettetik; Máté 11:4-5
A kérdésre tehát ezek a tanítványok saját magukban tudtak választ adni. Amikor egy alkalommal Jézus maga kérdezte őket: Ti kinek mondtok engem? Péter ezt válaszolta: Te vagy a Krisztus az élő Isten Fia!
Ma sem kell szavakkal bizonygatnunk, vagy úgymond térítgetnünk az embereket, hiszem maga a Szent Lélek adja meg az ember szívében a választ, hogy Jézus az a Szabadító!
Amikor tehát Jézus Jeruzsálem felé vette az útját a tanítványaival, az emberek, akik látták ünnepeltek, és örvendeztek. Bár Jézus a szívében keseregve nézett Jeruzsálem falaira, hiszen tudta mi is vár rá ott, de ahogy közeledtek látva az emberek örömét és ünneplését, méltósággal ünnepeltetve lépdelt a város felé. Lukács Evangéliumában Lukács 19: 29 – 34 részletesebben követhetjük, amint Jézus előre küldött két tanítványát egy szamárért, hogy hozzák el neki, mert szüksége volt rá, hogy egy újabb prófécia teljesedjen be:
Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve. Az emberek tehát örvendezve kiáltoztak, pálmaágakat hoztak és az útra terítették elé a felső ruháikkal együtt. Olyan volt ez, mint a szegény nép szőnyege, amelyen, a szamárcsikó hátán ülő király végig vonult. A királynak drága szőttes járna, de csak felsőruházat, talár, köntös jutott, amelyet alá a szamárcsikóra terítettek. A pálmaág egyébként a gazdagság, a győzelem a dicsőség, a fény és az alkotás jelképe. A verseny győztesének jutalma a pálmaág és babérkoszorú. Jézus diadalmas bevonulásának ünneplésekor pálmaágakat lengettek, (a Katolikus egyházban pálmaágak vasárnapja-ként is ismeretes ez) ezek az ágak mintha virágcsokrok lettek volna – talán innen az elnevezés is Virágvasárnap. Akit ünneplünk, azt virágcsokorral ajándékozzuk meg, ez a szokás napjainkban is él.
Hozsánna: Áldott, aki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya! – ezt kiáltozták az ott levők, teljes meggyőződésből. A zsidóságra napjainkban is jellemző ez az érzelmi felfokozottság az ünneplésnél, hiszen e nélkül csak szürke, unalmas és egyhangú hétköznapokban telnének az évek. Hozsánna, Hozsánna, - énekeljük mi is gyülekezetekben, hiszen számunkra ma még világosabb, hogy kit is ünneplünk igazán.
Természetesen ez az ünneplés az ellenségünknek sohasem tetszett és ma sem tetszik. A jeruzsálemi farizeusok már ekkor megpróbálták szárnyát szegni az ünneplésnek, hiszen magához Jézushoz fordultak, hogy csendesítse le a tömegeket.
Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat! – mondták.
És ő felelvén, ezt mondta nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. Lukács 19:40
Az ünneplést tehát nem törheti le a gonosz. A sátán sokszor ünnepelhet az emberek bukásai, szörnyűen bűnös cselekedetei közepette. Most a Jónak, a Reménységnek, a Világosságnak, a Tisztaságnak képviseletében a Messiáskirály érkezik, ezért némuljon el gonosz, hallgasson el az ördög, mert az ünneplésnek van itt az ideje!
Áldott Ő, Aki az Úr Nevében érkezik, Aki uralkodni fog e földön minden élőn és holton, Aki ma ott ül az Atya jobbján, és Aki visszatér az Övéiért! Ámen!
A virágvasárnap tehát ma kell, hogy ünneplésről, a reménység eljöveteléről, a szív szabadságáról szóljon. Ma már tudjuk mi minden történt ezután, de mégis azt kívánom, ha az öröm nem vesszen el a szívünkből.
Ma, amikor minden hír, csak a félelemről, fenyegetésről, a Járványról, az egymástól való távolságtartásról, a betegségről, a védőoltástól való félelemről és a közelgő család nélküli szűkös együttlétről szól, szeretném, ha a reménység fénye ezen a vasárnapon mégis beragyoghatná a szívünket.
Tudom, hogy vége lesz egyszer ennek és akkor majd történelemként tekintünk vissza ezekre a sötét, hűvös időkre.
Kívánom minden kedves olvasónk számára, hogy tavaszi napsugarak fénye, a rügyező gyümölcsfák üde frissessége, és a kellemes enyhülés órái melengessék meg a szívünket ma! Ámen!
Kiss Attila