Jakab 1: 2 - 4
Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek,
Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.
A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.
 
Mivel Isten ismeri a természetünket és jól tudja, hogy mi az, amit még el bírunk viselni, ezért folyamatosan próbára teszi népe hitét és ragaszkodását. Tudja a határainkat és néha megengedi, hogy e határoknak a belső felén legyünk megpróbálva. Erre többnyire azért is van szükség, hogy a kipróbált személy maga tudja levonni a következtetést, hogy képes volt e helytállni a megpróbáltatásban vagy sem.
Isten nem kárhoztat bennünket, ha esetleg nem állnánk ki a próbát, de ezáltal sokat tanulhatunk a saját kitartásunkról.
Pál Apostol szavai itt is bátorítanak bennünket: Mert nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak.
Isten szeret bennünket, hiszen a legdrágábbat, az Ő Fiát, Jézust adta értünk. Az Ő részéről ez a szeretet örök érvényű. A mi részünkről akar meggyőződni arról, hogy ténylegesen mennyire ragaszkodunk Őhozzá.
De tekintsünk vissza egy pillanatra a kezdetekhez:
Nagyon jól ismerjük Ádám és Éva történetét. Az ő cselekedetük nagyban meghatározza a mai ember természetét is. Az Úr nagyon közeli kapcsolatban volt az első emberpárral.
Úgy olvassuk, hogy gyakran meglátogatta őket az Édenben napnyugtakor. Az ember szíve gyermekien tiszta volt, szerette Istent, hiszen nem ismerte a gonoszság csábító oldalait.
Az Úr mindennel elhalmozta őket és érezte is ennek a kapcsolatnak a kölcsönösségét.
Majd Isten felhívta a figyelmüket, hogy ne akarják megismerni a jót és gonoszt, mert abból sok bajuk származik. Az ember örök életre teremtetett, de Isten azt mondta neki: amely napon eszel a jó és gonosz ismeretének fájáról bizonnyal meg kell halnod.
Az Úr tehát ezzel tette próbára az ember ragaszkodását és hitét, hogy mennyire vették komolyan, és mennyire tartották szentnek az Ő szavát? Azoban láthatjuk a történésekből, hogy Sátán megkísértette őket. De minden bizonnyal mondhatom, hogy ez is Isten tudtával és engedélyével történt.
Bár Isten jóval előre tudta, mi fog történni, hiszen Ő mindent tud, de valahogyan mégis látni akarta, hogy mennyire figyeltek a tiltásra. Meg lett próbálva a ragaszkodásuk és az engedelmességük is.
Azonban túl nagy volt a csábítás, hiszen Éva és Ádám nem kényszerből evett arról a fáról. Ők maguk döntöttek úgy, hogy esznek a gyümölcsből, és ezzel Isten haragját vonták magukra. Elbuktak. Engedtek a kísértésnek. A kísértés túllépett a korlátjaikon. Bár az Úr miattuk elátkozta a földet és kiűzte őket Édenből, de az életüket meghagyta, hiszen akkor is szerette őket. Csak az engedetlenségük,  a parancs áthágása miatt az Úr már nem tudott abban a közösségben maradni velük. De ezzel meghagyta a szabad akarat döntését is. Onnantól az Úr nem kényszerítette rájuk önmagát, hanem a gondoskodó szeretete által felajánlotta nekik a segítséget, amit kezdetben el is fogadtak tőle. De idővel a függetlenedés utáni vágy, az önakarat, és az önállóság miatt az ember teljesen elfordult a Teremtőtől.  Innentől az ember dönthetett, ahogy ez ma is van, hogy mit választ az örök életet vagy az örök halált? Így, akik az örök életet választották, azoknak be kell mutatniuk a szellemvilág, illetve a látható materiális világ előtt is, hogy kitartanak az Isten mellett.
Tehát Isten tudtával és engedélyével vannak a kísértések manapság az életünkben, amik egyben az életünk próbái is. De Ő nem hagy felettébb kísértetni, mint ahogy elszenvedhetnénk.
Így olvassuk: Teljes örömnek tartsuk a kísértést. Tudjuk ugyanis, hogy a megpróbáltatás még nagyobb kitartást eredményez.
Ha Isten megengedi a kísértést, az azért van, mert Ő egy újabb szintre akarja állítani lábunkat. Ha győzünk tovább is vezet, ha elbukunk, újra kezdhetjük azt a leckét. Ezeken, a próbákon dől el végül is, hogy valóban az életet választom, vagy engedem, hogy a halál maga felé húzzon. Kétségtelen, hogy a  próbatétel néha olyan erős, mint amikor az ember, az aranyat kipróbálja, hogy igazi -e.
Ha a kibányászott aranyrögöt nem égetnék ki, akkor nem tudják megmunkálni. Az arany a kiégetés által nem veszíti el a fényét, sőt ellenkezőleg, még szebb, eredetibb fénye lesz, mint előbb és igazi nemesfémmé válik. Így lesz értéke. Isten néha minket is beleenged a ”kohóba”, hogy kiégjen az életünkből minden szennyes dolog. Ő valóban, mint fénylő, csillogó arany ékszereket akar látni bennünket. Így a próbatétel, amely által sokszor kiesünk a komfortzónánkból, sok esetben egyfajta háborúságot is okoz nekünk. A báborúság békességes tűrést, vagyis kitartást szerez, a kitartás pedig reménységet. Ahogy a Róma 5: 3-5 – ben is olvassuk.
Az igazi próbatétel talán legjobb és leggyakrabban bemutatott példája a Jób története.
Jóbról elmondhatjuk, hogy valóban Isten embere volt. Ő kiállta a próbát. Természetesen itt is Isten tudatával és beleegyezésével történtek az események.
Jób egyetlen napon veszítette el a vagyonát, állatait, gyermekeit, majd az egészségét is.
Isten látta mindezt, és amikor Jób a szellemvilág előtt is kijelentette, hogy: …Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Ő Neve… … Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. Jób 1: 21;  Jób 19: 25   Isten pedig büszkén tudott rámutatni az ördög előtt – ímé az én választott gyermekem. Ezáltal az ördög megszégyenült. Isten pedig még gazdagabban megáldotta őt, mint korábban. Jakab levelében 1: 12  - ben még azt is olvassuk, amely egy csodálatos ígéret is nekünk: Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.
Aztán azt is látnunk kell, hogy Isten sok esetben szeretetből próbál meg. Azt akarja, hogy megerősödjünk, hogy érett keresztyénekké váljunk. Akit szeret az Úr, néha meg is feddi ha szükséges. De mindezek felett Istennek az az akarata, hogy a próbákban tartsunk ki, és győztesen álljunk meg. Boldog, aki a próbákban kitart, hiszen övé lesz a jutalom, amit Isten készített el nekünk.
Két ellenpéldát láthattunk:
Ádám és Éva elbuktak a próbán, jutalmuk az Átok, melyet Isten adott rájuk és a földre. Jób pedig kitartott és nagyobb jutalmat kapott, mint amivel előtte rendelkezett.
Melyiket választjuk hát, ez rajtunk áll?
       Azt hiszem, hogy a legbölcsebb döntés az nem a jelenre néz, hanem a jövőre, amely a mennyben vár bennünket.
A kísértések nagyok, egyre nagyobbak, az ördög pedig azon mesterkedik, hogy vesztesként elbukjunk a próbákban, de hiszem, amit az Ige is mond: … miután megpróbáltatott elnyeri az élet koronáját.
Azt hiszem ezért érdemes küzdeni, harcolni, a próbákban, a kísértésekben.
Talán éppen ez az időszak a kezdete annak, amikor a megpróbáltatások, és kísértések a hitünket veszik célba, hogy amikor majd Jézus visszatér,és széttekint a földön: talál- e majd hitet?