Önmagához kötözött ember

Természeténél fogva minden ember önző, csak magára gondol, az életének középpontjában csak az „Én”-je áll. Az „Én”ember mindenben a maga hasznát keresi, ösztönösen mindig az első helyen akar szerepelni.
Az „Én”mindenre képes, prédikál, imádkozik, énekel, pénzt és időt képes feláldozni, de mindezekkel hatást akar elérni, hogy lássák és dicsérjék az emberek.
Az „ÉN” ember saját cselekedeteit mindig nagyítón keresztül látja, ezért mindig magáról, és az eredményéről beszél. Mindent úgy állít be, hogy előnyös megvilágításban kegyen. Kudarcairól, vereségeiről, soha sem beszél. A hibát nem akarja észrevenni, mindig neki van igaza. Azt állítja, hogy ura a helyzetnek, de beszéde viselkedése visszataszító.
Az ÉN- ember nagyon érzékeny! Minden érintésre megsértődik, sőt támadásnak vesz mindent.
Elvárja, hogy hajlongjanak előtte, és kellő tiszteletben részesítsék.
Ha nem szerepelhet, panaszkodik, hogy mellőzik, nem becsülik. Feddést, helyreigazítást nem tűr. Minden tevékenysége érvényesülni akarásra vezethető vissza, és az önmegvalósítást próbálja megélni. Az „Én” emberi természet nehezen viselhető el!
A vallásos Én azzal dicsekszik, hogy lelki ajándékai vannak, és Isteni erők működnek benne. Így akarja magára terelni a figyelmet. Maga az a gondolat, hogy a hitélet bizonyítására valami rendkívülit kell véghezvinnie, a vallásos Én képzelődése.
Ha magadra ismersz, és zsarnokod az Én, de szeretnél szabadulni, van lehetőség!

Krisztushoz kötözött ember

Az Úr Jézus keresztre feszítése, feltámadása, a Golgota és az üres sír nem legenda, hanem valóság. Aki hisz Jézus Krisztusban, mint személyes Megváltójában, annak bűnei megbocsáttattak, és a bűn megkötöző ereje alól felszabadult. De felszabadult, az Én rabsága alól is. Már nem forgolódik maga körül, és nem a maga előnyét keresi, mert Krisztus lett számára mindennél fontosabb. Nem arról beszél, hogy milyen sokat tesz, hanem arról, hogy Krisztus mit tett érte, s mindenkiért. Nem akar szerepelni, hanem Istennek a hozzáhajló szeretetét magasztalja. Háttérben marad, és az a fontos a számára, hogy minden figyelem a Megváltóra terelődjön.
Krisztusban ledöntötte szíve trónjáról az Én-t, és Krisztust emelte oda. Hódolattal, és imádattal csak az Ő tetszésére akar élni, tanítását akarja követni, és jellemvonását akarja az életében megvalósítani. Most lett igazán szabad, mikor Krisztus rabszolgája lett.
Mert Ő benne, új élete, új természete lett, és ez az Isteni természet nem más, mint az Úr Jézus Krisztus feltámadott élete.
Krisztushoz kötözött ember növekedik. Ennek a növekedésnek a titka: „Krisztussal együtt a keresztre vagyok feszítve, többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem” ( Gal.2:20)
Aki pedig Krisztussal meghalt és feltámadt, az szívesen marad észrevétlen, nem akar megsértődni, ha megbántják, és figyelemre sem méltatják. Igyekszik, csendes, szerény, és alázatos maradni, ahogy az Úr Jézus tette.
A körülmények nem rabolják el a békességét, mert Istenben elrejtett életet él.

Krisztushoz kötözött élet valóban egy felszabadult élet?Igen! Szeretnéd? Keresd, kérd, add át magad az Úr Jézus Krisztusnak, és megtapasztalod ezt az Új felszabadult életet! Megéri!!