„Isten minden embert azért teremtett, hogy őt szeressék, és Jézus minden emberért meghalt, azért, hogy örök életet szerezzen a számukra.”

Ezzel az igazsággal szeretném kezdeni a szokatlan megtapasztalással ötvözött hitem bizonyságát, amit szeretnék veletek megosztani: Egy ismerősöm által megismerkedtem egy zsidó nővel, aki felkeltette a zsidóság iránt az érdeklődésemet. Bemutatkozó levelemben leírtam, hogy keresztyén vagyok, a Pünkösdi Egyház gyülekezetének egyik tagja. Családommal együtt Istent szolgáljuk, és várjuk Jézus visszajövetelét. Bárhol is vagyunk a világban, az Úr gyermekei vagyunk.

Az interneten lévő fordító segítségével az angol leveleket el tudtam olvasni, ami nagyon kedves és meleg hangú volt. Majd valószínű jobban beleásta magát az írásaimba, és egyik nap levele eléggé elutasítónak tűnt. Nem tudtam, hol hibáztam el, mikor a másik ismerősöm ezeket írta: „Kati, te egy erős keresztyén vagy, Dana egy erős zsidó, ne akard őt a hitében befolyásolni!”

-Ekkor az interneten kutattam a keresztyénség és a zsidó vallás közötti különbség után. Egyik fejtegetés a következőképpen hangzott:  Vallásukban ugyanolyan emberek, csak ők várják a Messiást, addig míg a keresztyének szerint Jézus Krisztus volt a Messiás.

-Másik megállapítás ez volt: A zsidó vallás, szigorú egy Isten hit + a Tóra. Nagyon fontos a törvények betartása. Célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes erkölcsös élet, amellyel szeretne példát mutatni a többi nemzet előtt. Ezzel egyben elősegíti a Messiás eljövetelét, Aki megteremti majd a tökéletes Isten szerető békés világot a földön.

-Harmadik fejtegetés ez volt: A messiási zsidóság, az evangelizáló keresztyének vallásos csoportja elfogadja Jézus Krisztust a Messiásnak, a judaista zsidó vallással ellentétben. - A judaista valláshoz tartozó zsidók: Náluk elsődleges a testi tisztaság, míg Jézus tanítása szerint, elsődleges a lélek tisztasága. - Míg ők ráolvassák a bűnt a bűnbakra, addig nálunk, a keresztyéneknél a bűnöktől még a földön meg kell szabadulni! - Addig, míg náluk a bűnösöket megkövezik, addig Jézus tanítása alapján, bűnbánat után a bűnök meg vannak bocsátva.-  A judaistáknál egy Isten imádata van, addig a keresztyéneknél, az Isten imádata mellett, „szeresd felebarátodat, mint magadat” Jézus parancsa által. - Náluk Isten üdvözíti és bünteti az embereket, és a gazdagok az Isten kegyeltjei. A keresztyéneknél, Isten a szelídeket, szenvedőket üdvözíti az országában. -  A Judaisták azt mondják, hogy a betegek a bűnösség, tisztátalanság miatt betegek, és a település szélén van a helyük, addig Jézus követői azt vallják, Jézus betegeket gyógyított és ma is gyógyít.

Abban a pillanatban eszembe jutott, hogy e kedves zsidó nő levelében leírta: „ő a judaista valláshoz tartozik”, és ekkor értettem meg, hogy nem hisz az Úr Jézus születésében, értünk tett véráldozatában, nem hisz abban, hogy várjuk Jézus Krisztus visszajövetelét. A mellkasomban egy kétségbeejtő fájdalom tört fel, szemeimbe könnyek tolultak és csak sírtam, és sírtam jó néhány percig. Mintha a legféltettebb drága kincsemet akarná valaki elvenni, Jézus iránt érzett mély fájdalmat éreztem. Hihetetlennek tűnő módon fizikálisan éreztem a szívemben azt az erős hitet, amivel ragaszkodok az Úrhoz, azt a hitet, ami mélyen gyökeret vert a szívemben.

Mindennek meg kellett történni ahhoz, hogy két nagyon fontos dolgot megértsek. Az egyik az volt, hogy az utóbbi időben elégedetlen voltam magammal a hit és a szolgálat terén. Szinte azt éreztem, hogy az Úr hasznavehetetlen szolgálója vagyok, és ez eléggé megszomorított. Most viszont fizikálisan érezhettem azt a hitet, ami a szívemben él, az Úrért hullajtott féltő könnyek árulkodtak bizonyítékul, még saját magamnak is. Mintha egy pillanatra kezembe tartottam volna a hitemet, ami emberileg lehetetlen, és éreztem, hogy Isten magammal ellentétben elégedett vele.

A másik dolog, ami szintén fontos volt megtudnom, hogy majdnem bálványoztam azt az Izráeli nőt, akivel rövid ideig leveleztem. Mélységes tisztelettel fordultam felé, mert ők: „Izráel Isten kiválasztott népe”- és rá kellett jönnöm, hogy nem minden zsidó fogadja el az Úr Jézus Földön történt véráldozatát. Ők még ma is várják a Messiást. Mint utána olvastam, egy hadvezér formájában várják az ők szabadítójukat, és mivel Jézus nem az ők elvárásuknak felelt meg, így nem hisznek benne.

Hiszem, hogy ezen a napon Isten nem véletlen engedett bele látni ezekbe a számomra fontos dolgokba.