Év elején sokat halljuk e fogadalmakat hívők és hitetlenek szájából, amit olyan könnyen kijelentenek. Aztán jönnek a hétköznapok, amikor már halványodnak a fogadalmak, jönnek a próbák és már ez nem is olyan egyszerű. De ezek az emberek legalább egy elhatározás erejéig belátják, hogy amit tesznek, nem jó, és ha nincs is erejük hozzá, de szeretnének megváltozni.

Vannak ettől rosszabb változatok, akik nem látják be hibáikat és nem is akarnak megváltozni.  Ők úgy gondolják nincs miből megváltozni, és bűnös is csak a másik lehet. Ezek az emberek nagyon rossz lelki állapotban vannak, mert a világ ízével vannak átitatódva. Saját erejükben bízva, tökéletes mivoltukat hangoztatják. Szomorúan, de elfogadjuk őket, mert tudjuk, hogy az árral nem lehet szembe menni.

Leginkább az újjá nem született keresztyéneknek kellene a változásra törekedni, mert így elsősorban magukat csapják be, hisz Istent nem lehet! Mindenki előtt ismeretes az Ige: „Nem messze vagy Isten országához - csak az a baj, hogy nem vagy benne!” Tehát, ha magunkhoz nincs erőnk, akkor legalább a másik testvérünktől vegyük fel a szerető figyelmeztetést, ami mindnyájunk számára fontos lehet!