Mi a biztos az Új évben? - tehetjük fel magunknak a kérdést. Biztos az életünk? Biztos a családi békességünk? Biztos az egészségünk, a házunk állapota, az, hogy megtaláljuk a társunkat, hogy jó lesz a gabona, a gyümölcstermés, hogy nem lesz áremelés? Biztos, hogy megérem -e a következő évet? És sorolhatnék számtalan dolgot, ami megfordul a fejünkben az év elején.
És mindenre az a válaszunk, hogy: „nem tudjuk”.  És azt, hogy ki tudja, azt tudjuk -e? Talán nem mindenki, de azért az emberek nagy része azt mondja: „Ezt csak a Jó Isten tudja”. És ez a bölcs válasz! Mert mindent jó előre csak Isten tud. Isten szabad akaratot adott az embereknek, még abban is, hogy Őt szeretik -e! Van, aki szíve teljességével szereti Istent, míg a másik nem hisz benne.
Magad döntheted el, hogy akarsz hinni abban, Aki megteremtett, életét adta érted, vagy elveted magadtól.
A sok bizonytalan mellett dicsőség az Úrnak sok biztos is van, de ha megfigyelitek, azok mind az Úrral kapcsolatosak. Biztos, hogy Isten ebben az évben is ugyan úgy fog szeretni, mint tavaly! Ő nem kicsit, vagy nagyon, hanem Ő örök szeretettel szeret téged. Biztos, hogy aki még nem ismeri Őt, ugyanolyan szeretettel várja, mint eddig, hogy találkozzanak. Biztos, hogy a bajban veled lesz, hogy tanít, hogy bölccsé tesz, hogy az Ő jelenléte örömet fakaszt az arcodra, és boldog leszel. Biztos, hogy Ő a világ Teremtője, a világ Megváltója. Biztos, hogy ha akarod, a Szent Szellem beköltözik a szívedbe, és Ő lesz a Vigasztalód, a Pártfogód! Általa győzelmes életet élhetsz! Meghatározója lehet minden lépésednek, ha akarod.
Mi a biztos tehát az Új évben? Egyedül a Szentháromság = Isten, Jézus, Szentlélek a biztos! Ők öröktől voltak, vannak, és lesznek!
És ha Teremtőd az Isten, akkor nem hagy magadra. Ha a Megváltód Jézus, akkor egész évben veled lesz. És ha a Szentlélek lakozást vesz a szívedben, akkor a jó úton vezet!
Kell -e ennél jobb életbiztosítás ebben az évben is?