Isten meglepően sokféle módon szól az Ő népéhez. Nem hagyja őket bizonyságok nélkül, sem nem engedi az embereknek, hogy azt mondhassák, hogy nem ismerik Őt.

-Isten szól az Ő Fia által: „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott az atyáknak, a próféták által, ez utolsó időkben szólott Fia által.
Akit tett mindennek örökösévé, Aki által a világot is teremtette.” Zsid. 1:1-2

-Isten szava hallható az Ő Igéjében, a Bibliában: „Szent templomod felé hajolok, s magasztalom Nevedet kegyelmedért, és igazságodért, mert minden neveden felül felmagasztalád a Te beszédedet.”Zsolt. 138:2

-Beszél a teremtett világ által: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.
A nap, napnak mond beszédet, az éj, éjnek ad jelentést.” Zsolt.19: 2-3

-Beszél lelkiismeret által: „Az Úrtól való szövétnek az embernek lelke, Aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét.” Péld.20:27

-Beszél Szent Szellem által: „Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivel hogy eltiltanának a Szentlélektől, hogy az Igét Ázsiában hirdessék.
Missia felé menvén igyekeznek vala, Bihiniába jutni, de nem ereszté őket a lélek”Ap.Csel. 16:6-7

-Isten gyakran használt embereket, hogy átadják az üzenetet: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” Róma 10:17

-Halljuk beszédét természeti jelenségekben: „Az Úr szava zeng a vizek fölött, a dicsőség Istene Mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek felett.”Zsolt.29:3

-Egyes embereknek szólt álmok és látomások által: „Hiszem, szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá.
Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek.” Jób.33:14-15

-Egyes emberek hallották Isten üzenetét angyalok üzenetével: „Mikor pedig ezeket elgondola, ímé az Úrnak angyala álomban megjelenik neki mondván: József, Dávidnak Fia, ne félj magadhoz venni Máriát…”Máté 1: 20

-Egyszer beszélt egy állat által is: „És megnyitá az Úr a szamárnak száját, és mondá a szamár Bálámnak: Mit vétettem neked, hogy immár háromszor vertél meg engem?”4Mózes 22:28

Ha élő kapcsolatban vagyunk az Istennel, hozzánk is lesz szava, csak őszintén várjunk rá!