A napokban egy kellemetlen dolog történt velem. Egyik testvérnőmet az Úr váratlanul megáldotta egy olyan ajándékkal, ami számára nagy örömet jelentett. Mi is mindannyian örültünk neki, és én alig vártam, hogy személyesen találkozzak vele, hogy átölelhessem, és jelét adjam annak, hogy az ő öröme engem is megörvendeztetett.
Azonban a sátán minden pillanatban gondoskodik róla, hogy elcsüggesszen, depresszióba ejtsen, és ha nem vagyunk erősek, sikerül is neki.
Éppen egy ilyen állapotomban találkoztam a testvérnőmmel. Mivel mindenképpen beszélni akartam vele, ezért arcomra mosolyt formáltam, és megpróbáltam elmondani, amit akartam. Már amint elkezdtem beszélni, éreztem, hogy azt, ami a szívemben néhány napja őszinte öröm volt, azt én most sehogy sem tudom vele megosztani. Rendkívül zavarban voltam, a testvérnőm pedig szelíden mosolyogva nézett rám. Megpróbáltam én is mosolyogni, de éreztem, hogy nem áll jól. Nagyon bántott, mert mikor odaértem, hogy „örülök” megszólalt bennem valami, ami figyelmeztetett, hogy hazudok. Ez azért zavart meg, mert nem szeretek hazudni, és ha tehetem, még mást is lebeszélek róla. Mégis hazugságnak tűnt, mivel nem tudtam hitelesen bemutatni, hogy a jó hír hallatára mit éreztem. Rendkívül kínos volt számomra, mert a korrigálás kedvéért többször is megismételtem, és az a szó, hogy „örülök” még nagyobb súlyt dobott rám.
Aztán elköszöntünk, és még sokáig gondolkodtam a történteken. Tudtam, hogy valóban őszintén örültem a jó hír hallatán, és nem is hazudtam a Testvérnőmnek. Csupán annyi történt, hogy az én szívem olyan megkeseredett volt, hogy hiába beszéltem örömről, annak egy szál jele sem látszott az arcomon. Sőt, ennek az észrevétele még inkább zavarba hozott.
Természetesen ilyenkor meg lehet kérdőjelezni az elmondott igazságot, de én hiszem, hogy a Testvérnőm ismer engem, és tudja, hogy ha nem is tudtam hitelesen elmondani, amit akartam, ő tudja azt, hogy a szív állapota miatt volt.
Nehezen lehet örömről beszélni hitelesen, mikor a szív meg van keseredve. Olyan, mint mikor egy testvér mindig ideges, és úgy köszön a másiknak, hogy: „Békesség” és békességnek jele sincs sehol.
Bármilyen kellemetlen is volt ez a történet, számomra mégis fontos üzenetet hordoz: Mikor azt mondtam: „Nagyon örülök a te örömödnek”- a Szent Szellem figyelmeztetett, hogy nem mondok igazat. Megdöbbentem, hisz mind a kettő igaz volt. Az is, hogy mikor meghallottam a jó hírt valóban örültem, de sajnos ebben a pillanatban nem volt alkalmas a szívem, hogy erről beszéljek. A jó viszont mégis az volt, hogy megértettem a Szentlélek figyelmeztetését, még ebben az állapotomban is.
Ugye voltatok már ti is ilyen helyzetben?